Áldó hatalmak oltalmában... »

A hajlék az a hely, ahol a hontalan otthonra lel. Lélekben fejet hajtva, kissé meghajolva, levett sarukkal lép a szent helyre, ahol testének, lelkének nyugalmat talál. Ezt üzeni nekünk szép magyar szavunk, a hajlék, melybe régen alacsony ajtaja okán valóban csak meghajolva, fejet hajtva lehetett belépni.

„Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül.” (Mt 10, 22) „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt 10, 32–33)

Mindenki tudja, hogy kiket tartunk reneszánsz embereknek. Aki elolvassa az alábbi sorokat, úgy érzem nem csodálkozik majd azon, hogy miért éppen ez a jelző járt a fejemben a Szikora Józseffel történt beszélgetés után.

Rezsőházy Rudolf két világ vándora: két tudományos akadémia – a belga és a magyar – tagja. Kétféle, bár egymástól nem idegen gondolkodásmód birtokosa, gyakorló tudósa, és két Krisztus-követő vallás – már ha szabad így leegyszerűsíteni a helyzetet – mesteri tudora.