Amikor az ég és a föld összeér »

„Dicsértessék! Ugye, Ön a Béla testvér? Már nagyon vártuk! Ebédelt már?” Legtöbbször így kezdődtek találkozásaim a KÉSZ-csoportokkal május végén és június elején, amikor háromévente esedékes szabadságom során meglátogathattam őket, a KÉSZ-központ ajánlására. A Fülöp-szigeteken dolgozó katolikus missziós szerzetesként a misszió mai kihívásait mutattam be nekik.

A korai órán a levegő még hűvös volt, ezért díszes hivatali öltözékére terítette katonaköpenyét. Ezek az átkozott zsidók ‒ mormolta ‒ aludni sem hagyják az embert!

Százharminc esztendővel ezelőtt, 1889-ben látta meg a napvilágot Sík Sándor. Az évforduló alkalmából öt tételben idézzük fel a lelkipásztor, a tanár és a poéta alakját.

Volt úgy, hogy úgy érezted magadra hagytak
s volt, hogy azt gondoltad terhükre vagy
volt, hogy görnyedten kerested a léptek
alatt elrejtett kincset, s volt, hogy szinte
járni sem tudtál csak vártál ég felé tekintve,
s egy hang súgta: mégis maradj.

Művész, tanár, háromgyermekes édesanya. Szenvedélyes ember. Hisz a Teremtőben, tudja mi a dolga a világban. Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedűművésszel beszélgettünk.