Élő kövek a tengeren túl »

Endre, a feleségével és néhány felfedezőkedvű munkatársával elsétált a képzeletbeli határvonalig. Addig a bizonyos hajdanában létezett ezeréves határkőig, amelynél hatalmas erődrendszert építettek ki a visszacsatolás évében. Talán itt lehetett vége a székely világnak is, mert innen már csak a hallgatag hegyeket lehetett bámulni, meg még tovább a Kárpátok nyújtózkodó vonulatait.

Solti Ferenccel, a KÉSZ törökbálinti csoportjának vezetőjével jutottam el a 103 éves Gyulányi Eugenia művésznőhöz. Izgatottan vártam a találkozást, mert már sokszor hallottam az Örökös Diplomás színésznő vitalitásáról, hihetetlen versmondó készségéről és memóriájáról. Előadásain a magyar irodalom hitről, hazaszeretetről és boldogságról szóló, legszebb gyöngyszemei hangzanak el.

Miként a folyó két part között folyik, életünk is az innen és túl feszültségében telik. Az innen azt jelenti, hogy még nem értünk célba, hogy még úton vagyunk. Amikor megszülettünk, még mindenen innen voltunk, aztán elkezdődött a keresés, a másik, a túlsó part feltérképezése.

Akik még emlékeznek a szocializmus éveire, tudják, hogy akkor a szentekre úgy gondoltunk, mint régi idők áhítatos és fennkölt alakjaira. Nem csupán azért, mert megszoktuk, hogy barokk templomaink így ábrázolják őket, hanem főleg azért, mert el sem tudtuk képzelni, hogy mi magunk hús-vér emberként az utcán vagy bárhol is találkozhassunk szent emberekkel.

Lestem a jeleket kitartóan
életem eseményeiben,
az örömökben és csalódásokban,
a váratlan történésekben,
de mindhiába,
számomra megfejthetetlen
véletlenek halmazának tűnt minden.