A bajnok útja

Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásszal sportolói pályafutásáról, kitartásról, sorsszerűségről, újrakezdésekről, felelősségről, apaságról, boldog pillanatokról beszélgettünk.

 

– Igaz az a történet, miszerint egy „véletlennek” köszönhető, hogy a tornával kapcsolatba került?

Igen. Hiszek a sorsszerűségben. A „szerencse” egyébként is az egész életemet és pályafutásomat végigkísérte. Gyermekkoromban a házunk udvarában felállított rozsdás szőnyegporolón gyakran játszottam. A velünk szemközt lévő házban lakó házaspár felfigyelt a mozgékony gyermekre, s szóltak edző fiuknak, aki átjött hozzánk, megnézett és készített velem egy állapotfelmérést, ami a tornához való adottságaimat igazolta. Látott bennem tehetséget, így elhívott a Központi Sportiskolába, a KSI-be. Bevallom őszintén, az első hetekben kevés ambícióval érkeztem a tornacsarnokba, de egy négy és fél éves kisgyermektől, talán nem is várható el még, hogy kirobbanó lelkesedéssel induljon minden alkalommal edzeni. Szüleim támogató szeretetének köszönhetően azonban hamar átbillent ez az érzés, és egyre inkább kezdtem megszeretni a sportágat, s a hozzá tartozó napi rutint.

– Sportolói példa volt ön előtt a családban?

A távoli őseimet is beleértve, senki sem volt élsportoló a családunkban előttem. Az első komolyabb sikerem egy csapatverseny-győzelem még 1994-ből. Amit viszont magaménak tudhatok, az 1997-ben az egyéni bajnok cím. Ebben az évben a nemzetközi versenyekről is aranyérmeket hoztam el, s ez ösztönzően hatott rám a továbbiakra nézve. A kezdeti sikerek ellenére még ekkoriban sem gondoltam arra, hogy egyszer majd olimpiai bajnok leszek.

– Egy idő után azért komoly célok nélkül el lehet veszni valahol a középmezőnyben. Mikor fordult át ez az érzés?

Csollány Szilveszter 2000-es sydney-i olimpiai bajnoki győzelme gyűrűn szolgáltatta azt a momentumot, amikor is tudatosult bennem, hogy mindez nekem is egyszer megadathat. Ekkor tizenöt éves voltam. Rá két esztendőre, 2002-ben a patrasi Junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szereztem lólengésben. Addig többszörös versenyzőként, mind a hat szeren indultam egy-egy megmérettetésen. Ezután azonban egyértelművé vált számomra, hogy a lóra kell összpontosítani, s a legtöbb munkát fektetni. Jöttek is az eredmények, s az itthon rendezett világversenyeken való jó szereplés. Most hogy így visszagondolok, mind közül kiemelkedik a 2005-ös debreceni Európa-bajnokság.

– Miben más a hazai pályán való versenyzés?

Az egy semmihez sem hasonlítható érzés. A londoni olimpiai arany a pályafutásom csúcsa, mégis a szívemhez közel még mindig a debreceni Európa-bajnoki aranyérem áll. Máig felülmúlhatatlan az a szeretet, amit a közönségtől kaptam. Sosem felejtem el a magyar himnuszt. A szabály szerint az eredményhirdetéskor a nemzeti himnuszok csak bizonyos másodpercig szólhatnak. Így történt ez a magyar esetében is. Akkor a csarnokban lévő háromezer magyar továbbénekelte velem együtt. Hálás vagyok, hogy ezt megélhettem és a pályafutásom kezdetén a magyar közönség már így biztatott és mellettem állt. Ezért is egy magyar bajnokság a mai napig ugyanolyan fontos számomra, mint egy olimpiai szereplés. Ilyenkor nemcsak magamat kell legyőznöm, hanem az értem, értünk kilátogató közönségnek is szeretnék adni. Szerintem egy sportoló semmit sem ér a szurkolók nélkül. Valahol nekik is köszönhetjük a sikereket.

– Ötven másodperc. Ennyi a gyakorlat ideje, amit a lovon tölt. Ez lehet akár két mélyebb levegővételnyi idő, de úgy is tekinthetjük, hogy egy élet munkája. A 2012-es londoni olimpiai győzelme után megváltozott az élete?

Igen is és nem is. Annyiban mindenképpen, hogy ismertebb lettem. Olimpiai bajnokként olyan erőt kaptam, amelyet szeretnék jó célokra felhasználni. Ilyen a sport népszerűsítése vagy a jótékonysági kezdeményezések támogatása. Például a leukémiás gyermekek részére szerveztünk a közelmúltban adománygyűjtést. Hiszem, hogy az életünk ajándék. Ezért ha tehetjük, adjunk mi is valamit abból, amit kaptunk. Nekem ez szívügyem, és magától értetődik, hogyha tudok, segítek. Ha csak egy kis szikrát is képes vagyok elültetni valaki szívében, amitől a gondolkodásmódja megváltozik, a sport irányába elindul általa vagy csak egyszerűen örömtelibb lesz az élete, akkor már megérte. Óriási visszajelzés volt számomra az az őszinte szeretet és gratuláció lavina, amit a londoni olimpia után hazatérve kaptam az emberektől. Ettől még értékesebb lett az aranyérem. Mindettől függetlenül, a mai napig ugyanaz az ember maradtam, mint aki előtte voltam. Sosem felejtem el, hogy honnan jöttem, s hogy mit köszönhetek a szeretteimnek.

– A siker mindig a tehetségen múlik?

Nem feltétlenül, de tény, hogy nem lesz és nem is lehet mindenkiből olimpiai bajnok, aki lejön a tornacsarnokba. De! A sporttól olyan értékrendet és tartást kaphat egy gyermek, ami a mai világban kihalófélben van. Természetesen kell, hogy az emberben legyen némi talentum, de az én erőm abban rejlik, hogy jól bírom a monotonitást, és el tudtam végezni azt az edzésmunkát, amely a későbbi sikerek eléréséhez szükséges volt. Erre is, mint minden más hivatásra az életben, születni kell. Év végén lesz harminc éve, hogy elkezdtem tornázni. Ez bizony nagy idő. Ebben természetesen voltak mélypontok és nagy sikerek is. Hiszem, hogy erre lettem teremtve. Máskülönben már biztosan visszavonultam volna.

– Edzőjével, Kovács Istvánnal huszonhét éve dolgoznak együtt. Milyen kapcsolatot képzeljünk el?

Apa-fia kapcsolat a miénk. Ő tényleg minden mozdulatomból tudja, hogy mit lehet velem kezdeni az adott napon. Ritka az a szimbiózis, ami közöttünk az első perctől kezdve működik. Az biztos, hogy nélküle nem érhettem volna el ilyen eredményeket. Koko bácsi mindig, minden helyzetben mellettem állt és áll a mai napig. Támogató, ösztönző szeretete nélkül nem hiszem, hogy képes lettem volna idáig eljutni. A bajnok útja magányos, s rám ez teljesen igaz, hiszen itthon egy idő után, ellenfelek hiányában már csak saját magammal harcoltam. Nehéz szituáció, mikor nem kényszerít senki versenyhelyzetbe. Ennek fényében mindennap önmagamat kell legyőzni.

– Tizenegy edzés még most is a heti penzum?

Igen, a munka mennyisége és minősége nem változott. Befektetett idő és energia nélkül nem lehet a szeren maradni. Jelen idő szerint két éve nem versenyeztem, és közben háromszor műtötték a vállamat. Ez az időszak megtanított, hogy a nehézségek ellenére is túl kell menni a falon. Nincs olyan vert helyzet, amiből nem lehet felállni. Egy jó szó, egy találkozás, a családom, az edzőm mindig túllendítettek a krízispontokon. Ettől függetlenül, bármeddig is tart még a sportkarrierem, úgy érzem, emelt fővel akaszthatom szögre a csuklószorítómat. Most minden porcikámmal a jövő évi, tokiói olimpiára készülök. Ezt még novemberben a stuttgarti kvalifikációs világbajnokság előzi meg, s ha ott dobogós helyen végzem, megvan a kvótám a 2020-as olimpiára. Ez a fő cél, és én hiszek a sorsszerűségben. Ha csak a kronológiai sorrendre tekintek, 2008-ban Pekingben lemaradtam az olimpiáról, 2012-ben aranyérmes lettem, 2016-ban Rióban megint lemaradtam, akkor 2020-ban…

A békés harcos c. nagysikerű sztori jut eszembe. A világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a félelem, a világosság és a sötétség rögös útját…

Ismerős történet… Hálás vagyok, hogy megadatott számomra, hogy azt tehetem mindennap, amit a legjobban szeretek. S ez nemcsak az én életemet befolyásolja, hanem rajtam kívül még sok millió embernek fontos. Nem titkolt vágyam volt, hogy egy esetleges olimpiai sikerrel népszerűsíthessem a sportágamat. A tornasport a londoni olimpia után a kiemelt sportágak közé került, s ez az állami támogatás nagyot lendített a helyzetünkön. Érzem azt is, hogy felelős vagyok a saját környezetemért. 2006 óta az UTE színeiben versenyzem. Nem is gondoltam előtte, hogy még egy ilyen összetartó közösség létezhet Budapesten belül, mint amilyen az Újpest. Olyan sportszerető közösségre leltem, ami engem is inspirál. Éppen ezért a társadalmi felelősségvállaláshoz a személyes jelenlét is hozzátartozik. Jó irányba terelni azokat az embereket, akik figyelnek rám, követnek engem.

– Sokszor, sok helyütt említette a család megtartó erejét. Ebben (is) rejlik az ereje?

Igen. A sport mellett a család tölti be a legfontosabb szerepet az életemben. Szüleim erkölcsi támogatása sportolóként is nagyon sokat jelentett számomra. Az a szeretetközeg, amiben nevelkedhettem, mélyen meghatározta az értékrendemet és a gondolkodásmódomat, s ezt igyekszem átmenteni a saját családi életembe is. Mióta megszületett a kislányom, Lia, ezt még inkább érzem. Ő valóban beragyogja a mindennapjainkat. A mozgás már egészen pici korától az élete része. Mondjuk nem is csoda, hiszen feleségem, Marcsi is sportoló volt, húsz évet taekwondozott. Lia most ötéves és már tornázik. Látom, milyen jó hatással van rá a sport. Amennyire csak lehet, próbálom őt megvédeni a külső hatásoktól, de ebben a felgyorsult és kifordult világban nem mindig egyszerű. Hála az égnek nem az a gyerek, aki órákon át képes egy helyben ülni és nézni a televíziót. Nagy áldás számomra, hogy még aktív sportolóként láthat engem a tornateremben. Ez a közeg talán ezért is ilyen természetes a számára. Hogy élsportoló lesz-e vagy más utat választ, azt a jövőre bízzuk. Az a fontos, hogy szeresse majd a hivatását, akkor tud igazán kiteljesedni is benne.

– Úgy, mint az édesapja…

Boldog embernek érzem magam. Gyermekkoromtól kezdve azt az utat járhatom, ami nekem lett rendelve. Bármilyen rögös is, hálás vagyok érte, és semmiért sem cserélném el. Az az értékrend, az a szeretet, amit a (sport)közegtől kaptam, nagy ajándék számomra, arról már nem is beszélve, hogy bejárhattam szinte az egész világot. A sport mindenre megtanított. A sikertelenségekből megtanultam küzdeni és újra felállni. A győzelemnek és sikernek pedig akkor van igazán értéke, ha megosztjuk másokkal. Szeretnék még sok boldog pillanatot szerezni a magyar közönségnek és mindenkinek, akinek fontos az összetartozás érzése.  

Lonkay Márta

 

 

2019-06-22

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks