A hűség Lelke

Mottó: Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad,mert Ő magát meg nem tagadhatja (2Tim 2,13)

Életünk épületének egyik fontos tartópillére a hűség, melynek sérülése, repedezettsége összeomláshoz vezethet. Születésünk, sőt fogantatásunk pillanatától szükségünk van annak hűségére, akivel eggyé lettünk a létezésben. Hűség nélkül meg sem születhetünk, föl sem nőhetünk, élni se élhetünk. Mondhatjuk tehát, ember létünk egyik nélkülözhetetlen velejárója a hűség.

 

Mégis ritka és veszendő portéka, melynek gyakran híján vagyunk. „Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe” – írja József Attila. Valóban nehéz kenyér a hűség, olykor elviselhetetlen tehernek, keresztnek tűnik, mely alól sokszor igyekszünk kibújni. Így volt ezzel Simon Péter is a főpap udvarában, amikor félelmében hűtlenné lett szeretett Mesteréhez, ezt mondván: „Nem ismerem ezt az embert.” Azóta hányszor történt meg velünk is, hogy nemet mondtunk valakire, mert féltünk hűségesek maradni hozzá. Ha hűségünk hajótörést szenved, Péterrel együtt mi is elsirathatjuk egymást és hűtlen magunkat.

Számtalan emberi kapcsolat végét jelenti vagy jelentheti, ha a hűség helyébe hűtlenség költözik. Alapjában véve a hűség nem más, mint örökös igent mondás valamire vagy valakire. „Hiába minden, ha szándék.” Nolens-volens, akarva-nem akarva, olykor mégis nem lesz az igenből, hűtlenség a hűségből.

„Légy hű magadhoz, s így mint napra éj következik, hogy hűtlen máshoz sem lész” – tanácsolja Polóniusz a fiának, Láertésznek a Hamletben. Olykor azonban magunkhoz is hűtlenek leszünk, amikor reménytelennek tűnik a helyzetünk, miként az Isten népének a pusztai vándorlás során, amikor szembeszálltak Mózessel, mert visszavágytak Egyiptomba a húsos fazekak ínycsiklandó, éhséget csillapító közelségébe. Nehézségeik közepette megfeledkeztek sanyarú sorsukról, a rabszolgaságról, valamint Jahve és Mózes szabadításáról, értük való fáradozásáról. Később, amikor Mózes sokáig a Sínai hegyen időzött az Úr törvényével foglalatoskodva, a nép magára maradva aranyból készíttetett istent magának Áron segítségével. Hűtlenségükért nagy árat kellett fizetniük, Mózes parancsára sokakat megöltek a nép közül, de hű maradt hozzájuk Istenük.

„Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja.” Mert ama sorsdöntő nagy találkozásnál, az égő csipkebokornál megígérte Mózesnek, hogy vele lesz és vele is marad mindörökké. „Vagyok, aki vagyok”, vagy leszek, aki leszek (ehje aser ehje) merészebb fordítás szerint. Néhai tudós professzorom, Pákozdi László Márton így fordította az Úr szavát: „Én történni fogok.” Néha lelkipásztorom Farkas József is így magyarázta a legfőbb jó (summum bonum), az Örökkévaló létezésének titkát: „Az Isten történik, lénye és léte nem statikus, hanem dinamikus valóság.” Eszerint nem rajta kívül történnek a dolgok, nem is általa, mert a történetnek ő is részese, erről szól a Názáreti Jézus élete. Ha mi hűtlenek voltunk is, Ö hű maradt és marad, nem vonul ki a világból, nem is vonul nyugdíjba (deus hotiosus), hanem hűségesen részt vesz az életünkben, osztozik a bánatunkban és az örömünkben, egész történetünkben.

Többnyire úgy gondoljuk, a nehézségeinket annak köszönhetjük, hogy levette rólunk a kezét, holott Ő is benne van a történetben. A mostani vírus okozta karanténban is jelen van: a kormány óvintézkedéseiben, a gyógyítók erőfeszítéseiben, az összefogásban, az idősebb betegek szenvedésében, netán halálában. Jelen van a gondokban, a családok viharaiban és békés, olykor boldog hétköznapjaiban, a mindennapi kenyérért való aggodalomban, az online térben elhangzó biztató szavakban, versekben, dalokban, az ég felé emelt karokban, az önkéntes szolgálatokban, egyszóval a túlélésért folytatott harcokban. Jelen van a csendben, a magányban, minden fohászban, az áhítatokban és imádságokban, mélységekben és magasságokban. Mindenütt jelen van, ahol a mi történetünk zajlik, márpedig mindig jelen lenni, jóban és rosszban együtt lenni annyit jelent, mint hűségesnek maradni.
„Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja.” A nehézségek idején mi könnyen leszünk hűtlenné, miként Jézus tanítványai, akik a nép véneitől s a főpapoktól való félelmükben szétszéledtek. Azonban vannak, akik kitartanak, mindhalálig hűségesek maradnak. Anyák, gyermekek, barátok, házastársak és szerelmesek is vannak ilyenek. Gyönyörűséges példája a haza iránti hűséges szeretetnek a 137. zsoltár, a babiloni foglyok panasza:

„Amikor Babilon folyói mellett laktunk,
sírtunk, ha a Sionra gondoltunk.
Az ott lévő fűzfákra
akasztottuk hárfáinkat.
Mert akik lehurcoltak minket,
énekszót követeltek tőlünk,
és akik sanyargattak, öröméneket:
Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
Hogyan énekelhetnénk éneket az Úrról idegen földön?
Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem,
bénuljon meg a jobb kezem!
Nyelvem ragadjon az ínyemhez,
ha nem emlékezem rád,
ha nem Jeruzsálemet tartom
legfőbb örömömnek!”

Alighanem a hűséges Lélek vagy a Lélek hűsége, Isten nagylelkűsége nyilvánul meg ezekben a megrendítő sorokban. Akár a hűség himnuszának is nevezhetnénk ezt a szívszorító  zsoltárt.

Minden hűség alapja Isten hűséges Lelke, mely mélyen a szívünkbe költözik. Isten hűsége szövetségi hűség (heszed), az Ábrahámmal kötött szövetséghez való hűséges ragaszkodás (börit), mely valójában az egész embervilágra nézve érvényes. „Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel” (Ter 17,7). Igazából a Názáreti Jézusban vált tetten érhetővé az a szövetség, amely Isten örökkévaló hűségére épül. Jézus és az Atya bensőséges kapcsolata a mindhalálig tartó hűség foglalata, mely tragikus módon, a kereszten teljesedett ki igazán. Akinek szíve mélyén ez a hűséges Lélek lakik, az ugyancsak hű maradhat mindhalálig.

Azonban létezik hűtlenkedő hűség és hűséges hűtlenkedés is. A tékozló fiú hűtlenül elhagyja apját, de szíve mélyén hűséges marad, s végül visszatér hozzá. Idősebb testvére hűséges az apjához, otthon marad mindvégig, ám a testvére miatti háborgásában mégiscsak hűtlennek bizonyul. Polcz Alaine „Nem trappolok tovább” című vallomásában elmondja, hogy apja és férje számtalanszor hűtlenek voltak hozzájuk, szerelmeikért elhagyták családjukat, majd ismét hazatértek. Ebben az égbekiáltó hűtlenségben is volt némi hűség, a régihez való ragaszkodásukban, visszatérésükben. Ami igazán megrendítő, az a „talpig nehéz hűség”, amit a feleségek tanúsítottak férjük iránt, mert mindannyiszor hűségesen visszafogadták hűtlen párjukat s végül kiápolták, elgyászolták őket.

A hűséges Lélek, a lélek hűsége, Isten nagylelkűsége járta át a szívüket és késztette őket arra, hogy a hűtlenekkel szemben hűségesek legyenek, mint az Isten. „Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja.” Isten hűsége változhatatlan, örökkévaló hűség, melyet senki és semmi nem változtathat hűtlenséggé. Nem csak napfogyatkozás, de istenfogyatkozás is van, ilyenkor úgy érezzük, hogy elhagyott minket, megfeledkezett rólunk a Mindenható. „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én rólad soha meg nem feledkezem” (Ézs 49,15). Ha ebből a kiapadhatatlan forrásból, Isten hűségéből merítünk, könnyebb lesz hűségesnek maradni magunkhoz, egymáshoz és a mi Urunkhoz.

E. Keret izraeli kortárs írónak van egy bájosan humoros, mégis megrendítő története, melyben az Isten nagylelkűsége és az ember kicsinyessége, hűtlenkedő hűsége egyaránt kirajzolódik. Sivát ülnek, azaz az író édesapját gyászolják, amikor beállít egy ortodox rokon, s egy történettel ajándékozza meg őket, amely egy nagybácsiról, az elhunyt bácsikájáról szól. A nagybácsi még fiatalon úgy döntött, hogy hátat fordít a vallásnak, elhagyja a Tórát. Leborotválta a pajeszát és a szakállát, levette fejéről a kipát, és új életet kezdett. A rabbi értesült a dologról, ezért magához hívatta a hitehagyó ifjút. Szomorú volt, mert igen jó tanítványát veszítette el, de csak ennyit mondott búcsúzóul: „Salóm, béke veled, addig nem halsz meg, amíg vissza nem térsz a Tórához.” Az ifjúban mély nyomot hagytak a rabbi szavai, bár nem igazán tudta, hogy áldásban vagy átokban részesült-e tanítójától. Teltek-múltak az évek, miközben Izrael háborús övezetté vált. Egy súlyos rakétatámadás során a járókelők a földre vetették magukat, csak egy ijedt nő maradt állva a szirénák üvöltő hangja ellenére. Emberünk mindezt látva rákiabált a szerencsétlen teremtésre: „Jöjjön, feküdjön ide mellém, mert itt nem érheti semmi baj.” A megriadt nő engedelmeskedett neki, mellé feküdt s közben megkérdezte: „Mondja, miből gondolja, hogy magát nem érheti baj, maga nem halhat meg?” Válasz: „Azért, mert még nem tértem vissza a Tórához, s amíg nem térek vissza hozzá, addig nem halhatok meg.” Természetesen nem is történt bajuk, mondhatni egy hajuk szála sem görbült meg a légiriadó során.

Apostata (hitehagyó) barátunk később hajótörést szenvedett, s valami úszó fába kapaszkodva a hullámzó tengeren sodródva, az ég felé emelte a fejét s ezt kiabálta: „Még mindig nem hiszek benned, még nem tértem vissza a Tórához.” Meg is úszta a tengeri balesetet annak rendje és módja szerint. Később sem esett soha semmi bántódása, boldogságot, nagy családot és hosszú, egészségben eltöltött életet kapott ajándékba. Igen idős volt már, amikor súlyosan megbetegedett, kórházba került, de meggyógyítani már nem lehetett. Az orvosok csak néhány órát adtak neki, a nagybeteg egyre agonizált, de nem tudott meghalni. Amikor az író édesapja, aki szintén hitehagyó, ateista volt, értesült a szenvedő nagybácsiról, eszébe jutott a rabbi hajdani kijelentése, melyet a bácsikájának tett. Fogott egy imakönyvet meg egy kipát, és bement a kórházba, leült a bácsika ágya mellé, és elkezdett hangosan imádkozni. A nagybácsi egy darabig sóhajtozott, aztán megnyugodott, végül pedig csöndesen kilehelte a lelkét. Addig nem halhatott meg, amíg vissza nem tért a Tórához, de amikor meghallotta a hajdan oly sokszor elmondott, ismerős imádságot, immár nyugodtan hunyhatta le a szemét. Végül az ortodox rokon így fejezte be a történetet: „Egy hívőnek könnyű imádkozni egy betegért vagy egy haldoklóért, de annak, aki nem hisz, ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Apátoknak mégis sikerült, mert a lelke mélyén egy hűséges cadik, egy igaz ember volt.” Hűség és hűtlenség keveredik egymással ebben a keserédes történetben. Az Örökkévaló hűsége, nagylelkűsége, s a hitehagyók hűtlenkedő hűsége egyaránt jelen van ebben a családi legendában.

Pünkösd a hűség Lelkének kiáradása, Isten nagylelkűségének, örökkévaló hűségének az ünnepe. Isten hűségét megízlelve mi is hűségesek lehetünk, de „ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja.”
 

Simon István
lelkész


 

 

2020-05-30

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks