A kertész technikus versvirágai

A kecskeméti származású Siklós Endre hatvanhét éves. Gyermekkorában a nagyapja könyvtárából merítette vonzalmát a művészetekhez. A szépirodalmat maga is műveli, ugyan változó eredménnyel, ám elhatározása megingathatatlan.

 

„Hangok, szavak, szemek, szívek, mozdulatok világából építsünk katedrálist; olyant, aminek fundamentuma, majd további kötőelemei: a tiszta, józan értelem, a gondolat jóakaratú hatalma, a szeretet szelíd, tanító ereje, a szép lekottázhatatlan éneke, az igazság világot fenntartó egyensúlya legyen.” […] „Ha csak néhány percre is veszik kezükbe a kötetet, kívánom Önöknek, olvasásakor érezzék azt, amit én írás közben: az élet határtalan örömét, a béke égnyugalmú áldását, a hit és a jóakarat győzelmét az ember okozta zűrzavar és bűntenger felett” – vallja a saját kiadásában 2018-ban megjelent, összegyűjtött írásait tartalmazó, Fényben nőtt fűszál-létem című könyvének borítójára fogalmazott ajánlásában.

Nem véletlen, hogy neves színészek gondolataival indul e kötet, hiszen író-írogató színészeket bemutató antológiát szerkesztett, Kezükben tollal… címmel (Kráter, 2017). S nem szokatlan próbálkozása volt ez, hiszen Alkonyi fényözönben című első verseskönyvét (1983) rögtön az általa ‒ Míg meghallja fájó messzeség címmel ‒ szerkesztett, székelyföldi költők antológiája követte (1989). Emlékezetes munkája a Sinkovits Imre emlékét őrző, „Jó éjt, nagyságos Fejedelem!” című antológia is (2005). Azt hiszem, nem tévedek nagyot, amikor azt állítom: megszállott irodalmár. A Művészet a Nemzetért Alapítvány alapító elnökeként művészeti rendezvényeket szervez, könyveket ad és adat ki.

A több mint három évtizede Budaörsön élő Siklós Endre a Budaörsi Kolping Család alapító tagja. Írásait át- meg átszövi a családszeretet témaköre, mint számos rokonának dedikált, kedves hangulatú verse is bizonyítja. A négygyermekes, hétunokás kertész technikus hittel élve locsolja-gondozza versvirágait.

Zsirai László

 

 

Siklós Endre verseit itt olvashatják

 

 

2019-10-12

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks