A népi hagyomány és élő hit zenés találkozása

Föl is föltekinte címmel zenei összeállítást jelentetett meg – rendhagyó módon nem CD-n, hanem egy internetes portálon a Máriáss Péter nevével fémjelzett együttes. A névadó zeneszerzővel beszélgettünk.

 

– Szokatlan, hogy egy, a publikum elé álló zenekar pusztán a világhálón teszi közzé produkcióját. Mi ennek az oka?

Az utóbbi években egyre kevesebben használják a cd-t, mint adathordozót. Az emberek interneten keresztül jutnak az őket érdeklő információkhoz, a fiatalok mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül hallgatnak zenét. Felmerült bennem, mi lenne, ha minden eddigi szokástól eltérnénk, és ezt a zenei anyagot ingyenesen juttatnánk el a hallgatósághoz?

Gyakran halljuk és mondogatjuk is kicsit keserűen, lemondóan, hogy „ebben a mai világban” hogy mennek a dolgok. De ebben az is benne van, hogy lemondunk a kezdeményezésről, és beállunk a sorba, hiszen „mindenki így csinálja, mi sem tehetünk mást”. Most kipróbálunk egy új utat, kikapcsoljuk a pénzt ennek a zenei anyagnak a terjesztéséből. Megtehetjük, mert az egésznek pénz nélkül indultunk neki: a hangfelvételt Hajba Imre ingyen készítette, a zenészek sem pénzért dolgoztak, a befektetett idő és energia mellett az utazási költségeket is viselték.

– Lehet ennek az ötletnek nagy előnye és veszélye is.

Előnye, ha ügyesen terjesztjük az interneten – és az anyag tetszésre talál –, eljuthatnak ezek az imádságok a világ bármely pontjára, ahol keresztény magyar emberek élnek, hiszen akinek tetszik, talán szívesen megosztja közösségével. Veszélye, hogy hamar elhal ez a kezdeményezés. Van zenész barátom, aki óvott az ilyen terjesztéstől mondván: ha ingyen adod, az a világ számára azt jelenti, hogy te magad sem tartod annyira jónak, hogy pénzt kérj érte. Társaimmal mégis erre az útra léptünk, és mi is kíváncsian várjuk, mi lesz ebből…

– Az albumnyi összeállítás szakrális népi hagyományok és az archaikus népi imádságok világába nyújt betekintést. Hogyan talált rá ezekre?

A katolikus gitáros mozgalomhoz csaknem harmincévesen csatlakoztam, addig a Regnum Marianum közösségben való munka töltötte ki az életemet. Amikor dalokat kezdtem írni, ezekben megjelentek az értékek, melyeket életem során kaptam, gyűjtöttem. Érdeklődésem, szeretetem a népdalok iránt gyerekkori élmény, az otthon olvasott könyvek, régi magyar imádságok mindig sokat jelentettek számomra.

 

Olvasmányaim során megszerettem Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéseit, „minden korok öregjeinek imádságait”, Bálint Sándortól pedig megismerhettem a szakrális népi hagyományok világát.

Ő olyan természetes egyszerűséggel, szerénységgel ír, hogy az ember szinte észre sem veszi micsoda tudás van ezek mögött a gyűjtések mögött, milyen összefüggések a különböző művészeti ágak és a tudományok között. Az ember csak ámul.

Nagy hatással volt rám L. Kecskés András művészete, tudása, embersége is. Később fedeztem fel Tánczos Vilmos munkásságát, aki tudatosan keresett fel olyan eldugott, kisebb településeket, ahol a nyelvvesztés utolsó pillanatait élő falvakban nagyon idős adatközlőktől sikerült sok kudarc, sikertelen próbálkozás után egy-egy értékes, egyedi imaszöveget rögzítenie. Mindezek érzelmileg annyira közel vezettek a szakrális népi hagyományvilághoz, hogy másról nem tudnék dalt írni, mint erről a kimeríthetetlen csodáról.

Úgy érzem, hogy gitáros dalszerzőként az a feladatom, hogy a magam szerény képességei és lehetőségei szerint környezetemmel megismertessem ezeket az értékeket. Ez nem nehéz számomra, hiszen nagycsaládos édesapaként a munkám és egyéb feladataim mellett szabad időmben ebben találok felüdülést, érdeklődésem teljesen ebbe az irányba vonz.

Fiatalként is lett volna kedvem megzenésíteni, feldolgozni vallási témájú népi énekeket (pld. Mária, Mária), de nagyon tartottam attól, hogy nem megfelelő tisztelettel, ismeretek hiányában közelítve ezekhez inkább kárt okoznék, mint valami szépet teremtenék. Késztetésem azonban annyira erős, hogy ma már nem gondolkodok ilyesmin, a visszajelzésekre figyelve szeretném ezt a munkát folytatni.

– Az archaikus szó ősit, elavultat jelent. Miért aktuálisak ma ezek az imádságok?

A régi hagyományvilág mint valami védőburok vette körül az embereket életük ünnepeiben, hétköznapjaiban. Természetes igényünk egy nagyobb közösséghez való tartozás, szüleink, nagyszüleink, őseink emléke, életük és erőfeszítéseik, azon értékek megbecsülése, melyeket életük során nehéz körülmények között is tovább vittek és létrehoztak a jövőbe vetett hittel – ránk, utódaikra gondolva. Ezek a gyökereink, ezekből táplálkozunk, ha ezeket a gyökereket elvágjuk, elpusztulunk. A fejlődés nevében megfosztattunk ettől a hagyományvilágtól.

A mai ember keresi helyét, keresi a kapaszkodókat, idegen népek gondolkodásmódját, szokásait, ünnepeit próbáljuk átvenni. Ráadásul jön a divatos újkori pogányság, ami Istentől, egyháztól és magyarságtól elszakít, magányossá, kiszolgáltatottá tesz bennünket és gyermekeinket. Fel kell fedeznünk újból hagyományainkat, magyar keresztény értékeinket, melyben gyökereztünk, melyek a legkegyetlenebb időkben is megtartották elődeinket. Meg kell ismernünk ezeket az értékeket, magunkévá tenni és megélni. Értékrendünket ezekhez igazítva megerősödne a nemzet, megtalálnánk és megállnánk helyünket a világban.

Ez nem utópia, tapasztaljuk, hogy a népi értékek egyre inkább megjelennek a köztudatban, a közízlésben. Ma kb. háromszázezer gyerek, fiatal tanul valamilyen népi hangszeren. A mai gyerekek számára ez már sokkal megszokottabb, mint húsz évvel ezelőtt volt, a következő generációk számára pedig már természetes lesz. Biztos vagyok abban, hogy ez a fejlődő mozgalom egyre több vallását gyakorló keresztény fiatalt is elér, és a hagyományvilág összekapcsolódik élő hitünkkel az egyházban. Ezek az imádságok mélyen átitatódtak a keresztény-katolikus hit valóságával. Nem csak szép hagyományról és értékmegőrzésről van szó, hanem az élő hit kifejezéséről, melyre szerintem alkalmasak ezek az imádságok.

Amikor hallom, hogy templomainkban a régi gitáros dalszerzők dalait egyre inkább az amerikai protestáns szabadegyházak zenei kifejezési formája váltja fel, különösen fontosnak tartom, hogy ezek az imádságok is eljussanak a magyar ifjúsághoz. Koncertek előtt gyakran elmondom, hogy ezeket az imádságokat a legszegényebb, legegyszerűbb, gyakran a leginkább kiszolgáltatott emberek imádkozták hosszú évszázadokon át. Nem nagyon emlékezik meg róluk a történelem, hiszen ők csak az egyszerű szegény emberek tömege voltak. Kitartásukkal, hűségükkel mégis ők vitték át a magyarságot és a kereszténységet a „túlsó partra”.

Fennmaradt régi imádságaink gyönyörű archaikus nyelvezetén átsüt a zsoltárok és a himnuszok világa, ez jelzi, hogy népünk lelkében átvette a kereszténységet és annak értékrendjét, gondolkodásmódját anélkül, hogy önmagát meg kellett volna tagadnia. Ez történelem, de a történelem velünk, ma élőkkel folytatódik, nekünk kell ezeket az értékeket életben tartanunk és átadnunk a következő nemzedéknek.

– Van-e tudomása arról, hogy élő szakrális hagyományról van-e szó e szövegek esetében? Imádkozzák-e még ma közösségek ezeket az imádságokat?

Borbély Venczel zenésztársam, aki Székelyvarságon nevelkedett, elmondta, hogy az ő falujukban ezeket az imádságokat már senki nem mondja. A régi hagyományokat, mint a húsvéti határkerülést a kántor vezetésével végzik a hívek, az egyház szervezése és útmutatása alapján történnek ezek a szakrális cselekmények.

Sajnos eddig nem adatott meg számomra, hogy a moldvai csángókhoz eljussak, így személyes tapasztalatom nincs erről, de Tánczos Vilmos Csapdosó angyal című, 1999-ben kiadott könyvében írja a moldvai csángókról: „sokan közülük ma is állandó imában élnek”. Ennek alapján merem feltételezni, hogy ma is lehetnek olyan idős emberek, akik ezeket rendszeresen imádkozzák, de a néprajzi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a templomban el nem hangzó népi szövegek az egyéni imarepertoárokban is csak a liturgikus eredetű „főbb imádságok” után következnek.

A falu határát csak ritkán elhagyó asszonyok jobban őrzik a hagyományos kultúra elemeit, mint a férfiak, akik a városokba járnak dolgozni. Rájuk jobban hat a tágabb társadalmi környezet, és gyakran ellenségesen viszonyulnak a magyar nyelvű népi kultúra elemeihez, így az imádságokhoz is.

Tánczos Vilmos írja, hogy Jugán, az északi csángóság egyik jelentős településén, ahol a harmincas évek első felében Lükő Gábor még jelentős anyagot gyűjtött, 1999-ben már csak az akkor 85 éves Gerka Mária beszélt magyarul. 1996-ban még hallottak tőle imádságot, de az 1998-as gyűjtőút alkalmával a család fiatalabb tagjai megakadályozták a vele való találkozást, elrejtették Tánczos Vilmos elől a még magyarul tudó idős asszonyt.

Tánczos szerint a magyar imaszövegek teljes elfelejtése után egy ideig még ismerik bizonyos magyar imák nevét, de a felejtésnek ebben a szakaszában már nem tudják magyarul megnevezni. A teljes nyelvvesztés határára jutott falvakban a legidősebbek még emlékeznek arra, hogy az öregek valaha még magyarul is imádkoztak, de már nem tudják felidézni az imák magyar nevét sem.

A moldvai csángók egyik mai kutatója, szerelmese Csoma Gergely szobrász, fotóművész. 1977-ben járt először Moldvában, és azonnal érezte, hogy óriási kincsre talált. Megszerette az embereket, és a nyelvújítás előtti archaikus, de már sebzett, számos román jövevényszóval telített nyelvet. Elmondása szerint egy süllyedő Atlantiszt lát, a rohamosan asszimilálódó magyar néptöredék egyik utolsó szemlélőjének érzi magát.

– Kinek szólnak az Önök által megszólaltatott művek?

1987-től kezdve 25 évig vezettem a szentendrei plébánia ifjúsági énekkarát. Emlékszem, hogy a kilencvenes évek közepe táján volt egy nagy zenei találkozó, ahol először énekelte el Tárnoki Beatrix az Oly sötét este lett című dalt.

A gitáros mozgalom tagsága teljes egészében részt vett ezen a találkozón, és bevallom, kicsit aggódtam, hogy mit fognak szólni ehhez az énekhez, ami olyan, mint egy szép, lassú népdal. Ez volt az első sikerélményem, mert óriási vastaps fogadta a dalt, és Beatrix gyönyörű énekét. Ekkor tudatosult bennem, hogy van keresnivalónk a gitáros mozgalmon belül is, nekem katolikusként itt kell megpróbálnom terjeszteni ezeket az értékeket.

Azóta sok énekkari találkozón vettünk részt, elmondhatom, hogy minden alkalommal nagy tetszésre talált ez a zenei és szövegvilág, melyet képviselünk. Koncertjeinken azt tapasztalom, hogy az idősebb generáció is nagy szeretettel fogadja dalainkat, egyre inkább úgy érzem, hogy nagy igény van erre.

Tánczos Vilmos Gyöngyökkel gyökereztél címmel filmet is készített a gyűjtésekről, az adatközlőkről, így bepillantást nyerhetünk sorsukba, megismergetjük mindennapjaikat, gondolkodásukat, fogyó életüket. A film elején az egyik adatközlőt, Anna nénit keresi Tánczos Vilmos. Belép szegényes udvarába, majd a kis házba. Anna néni nagyon beteg, ágyban fekszik, fájdalmai vannak. Elhaló hangon mondja, hogy most nem tud imádkozni, így szól: „el ne felejtsük soha az imádságokat, én már nem sokáig élek. Én is azt szeretném, hogy ezek ne vesszenek el sohasem. De ha én meghalok, elvesznek.”

Hát, hogy ne vesszenek el sohasem, mindenkihez szólnak ezek az imádságok, de azt gondolom, hogy elsősorban a hitüket megélő emberek lesznek azok, akik rezonálni tudnak ezekre az imádságokra.

– Közösségi alkotásokról van szó vagy Máriáss Péter zeneszerző által komponált darabokat hallhat a közönség?

Dalaink zeneszerzője és sok esetben szövegírója is én vagyok. Előfordul, hogy egy-egy hangszeres szóló végleges kivitelezését zenésztársaimra bízom, hiszen ők a saját hangszerük szakértői, de ilyen esetekben is én mondom ki a végső szót, hiszen az én elképzelésemen alapszik az adott dal. A zenében nincs demokrácia, a szerzőnek kell tudnia és elmondania mit szeretne, mit álmodott meg. Igaz ez akkor is, ha a hangfelvételt készítő Hajba Imre a felvételek során hangszerelési ötleteivel, meglátásaival egyes dalokban szinte szerzőtársként vett rész.

Tárnoki Beatrix, a Téka együttes énekesnője énekével a kezdetektől olyan inspirációkat adott, melyek máig hatnak. Dalaimat el sem tudom képzelni máshogy, mint az ő csodaszép hangjával. És óriási szerencsém az is, hogy zenei közösségünket olyan zenészek alkotják, akik megvalósítják, amit kérek, de amikor arra van szükség, tanácsaikkal, meglátásaikkal kisegítik az én tévedéseimet is. Ehhez nagy alázatra és igazi barátságra van szükség. Egyébként mindegyik zenésztársam komoly vezető szerepet tölt be a saját zenekarában, együttesében.

– A darabokat hallgatva még egy amatőr fül is megállapítja, hogy nem korabeli, hanem modern hangszereken szólalnak meg. Nem anakronizmus ez?

„A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, melynek lelkét kifejezi... S eljön az idő, mikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek” – mondta Kodály Zoltán. Az ő és Bartók Béla követői óriási munkát végeztek, és az 1960-as években ennek már voltak kézzelfogható eredményei. A fiatalság azon része, akik kapcsolatba kerülhettek ezzel a zenei kinccsel, elkezdték „használni” a népzenét. Gondoljunk csak az Illés együttes annak idején népszerű, Átkozott féltékenység című dalára, melynek dallama nem más, mint az Elmegyek, elmegyek kezdetű széki népdal, melyet az esküvői mulatság végén, hajnalban szoktak énekelni.

Az 1970-es években nagylemezen jelentek meg a Sebő együttes gitárral kísért népdalfeldolgozásai, versmegzenésítései, jelentkezett a Kaláka, a Kolinda, a Makám együttes, majd a Gépfolklór, a Kormorán, lehet folytatni a sort. A nagy sikerű István a király rockopera egyik legszebb zenei része Géza fejedelem temetése, melynek előjátéka a Buzai halottkísérő feldolgozása. Ezt autentikus formában a Magyarpalatkai Banda is lemezre játszotta, de a Téka együttes egyik lemezén is elhangzik.

A Kodály Zoltán által említett művelt réteg behozta a városba a természetes környezetét elvesztő, ezért pusztulásra ítélt népzenét. A városban elsajátította, majd visszaadta az egyszerű embereknek, akik ezen a zenei nyelven kezdték el kifejezni érzéseiket, gondolataikat. Ma már nem szokatlan, ha egy jazzegyüttes népdalátiratokat játszik. A Deep Forest együttes 1995-ben Grammy-díjat nyert moldvai csángó népdalok szintetizátoros feldolgozásaival, tehát elmondhatjuk, hogy a világi zenében a régi zene modern hangszerekkel való feldolgozása egyáltalán nem szokatlan.

A keresztény könnyűzenei világban ez a hangvétel eddig nem jelent meg, talán ezért merülhet fel ez a kérdés.

– A Föl is föltekinte album darabjai egyetlen képpel jelennek meg a honlapon, nem látni például koncertfotót vagy filmet hallgatásuk közben. Ezzel az elmélyülést szeretnék szolgálni? Azt, hogy semmi ne vonja el a figyelmet a szövegről és a dallamról?

Bevallom, ezzel a dologgal nem foglalkoztam, nem gondolkodtam arról, hogy esetleg videót tegyünk a zenék alá. Koncertjeink alatt vetíteni szoktunk, de a hangfelvétel elkészítésének befejezésekor annak is örültünk, hogy egyáltalán kész vagyunk a zenei anyaggal, nem volt rá időnk és energiánk, hogy még a képi megjelenésről gondolkodjunk…

Pedig milyen szép is lenne, ha Csoma Gergely fotóival lehetne a dalok mondanivalóját alátámasztani… Az észrevételt köszönöm szépen, ha lesz erre idő, feltétlen megpróbáljuk! A honlapunkon van néhány videó és fénykép is, ezeket majd folyamatosan bővítjük.

– Hallható-e az együttes élőben? Mikor és hol lépnek fel legközelebb?

Következő koncertünket február 18-án 17 órától tartjuk, a szentendrei Ferences Gimnázium kápolnájában.

Rochlitz Bernadett
fotók forrása: mariasspeter.hu

A Föl is föltekinte lemez darabjait itt hallgathatják meg

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks