A Nyugattal azonosítanak

„Csendes éj, szentséges éj, mindenek álma mély” – az ismert karácsonyi éneket nem akárhol hallom, hanem a tiencsini (Kínai Népköztársaság) egyetem óriási kantinjában szól háttérzeneként. Kürülöttem huszonéves fiatalok tízóraiznak. Kíséret nélkül járom a hatalmas kampuszt.

 

Azért jöttem, hogy előadást tartsak a Fülöp-szigeteki kultúráról angol nyelven. Ez nem különösebben nehéz, mert a Fülöp-szigeteken dolgozom, azonban a kommunista Kína sok meglepetéssel szolgál. A Csendes éjről az itteniek talán nem is tudják, hogy vallási ének. Fülbemászó dallama inkább az étvágyat gerjeszti. Magának a hitnek kevés jelét lehet látni a tizenöt milliós, Peking melletti kikötővárosban. A templomok, istentiszteleti helyek nagyrészt zárva vannak. A kínaiak büszkék sok évezredes kultúrájukra, az utóbbi évek gazdasági sikereire, azonban a Nyugat mégis ott van, kimondatlan példaképként. „Chicagoba megyek doktorálni – mondja egy fiatal mérnök – ott van a világ legjobb vasútépítő mérnökképzése. És nekünk, kínaiaknak, nagyon jó vasutakra van szükségünk, mert hatalmas az országunk.” Ezt hallom az egyetemi oktatóktól is. Nagyon sok kiváló diák megy Nyugatra: nem migránsnak, nem pénzt keresni, hanem tanulni.

Tiencsin nevezetes hely az egyháztörténetben. Erre emlékeztet az egykori osztrák–magyar konzulátus épülete, melyen német nyelvű tábla jelzi az épület egykori funkcióját. Ez a városrész valaha területen kívüliséget élvezett Tiencsinben, mint az Osztrák–Magyar Monarchia koncessziós területe. Nyolc másik nyugati ország is „koncessziós területet” birtokolt itt, melyek létrehozását sokan az úgynevezett tiencsini mészárlással hozzák összefüggésbe. Mi is történt Tiencsinben a 19. század utolsó éveiben? Az Európából érkező missziós nővéreket megdöbbentette a kínai közegészségügy elmaradottsága miatt terjedő sok járvány és az ezek miatt elárvult gyerekek nagy száma. Mivel a helybeliek nem voltak hozzászokva a furcsa, fehérbőrű és apácaruhát viselő külföldiekhez, a nővérek kisebb ajándékokkal próbálták meggyőzni a helybelieket, hogy adják be árvaházukba a gondozás nélkül maradt gyermekeket. Ez azonban azt a hiedelmet erősítette, hogy a külföldiek gyerekhússal táplálkoznak – különösen, amikor a betegen érkezett gyerekeket sorban el kellett temetni. A felháborodás erőszakba torkollott. Sok európait, többek között a tiencsini francia konzult és szerzetesnővéreket gyilkolt meg a felbőszült tömeg. A népnek őszintén segítő missziósok keresztény hitét azonosították a Nyugat kizsákmányoló törekvéseivel, imperializmusával.

Ekkor lépett közbe egy nyolc keresztény nemzetből álló katonai koalíció. Az eredetileg angol és francia katonákat hat másik keresztény ország, többek között az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege is támogatta. A szövetségesek hamarosan elfoglalták Tiencsint, a Pekinghez közeli kikötővárost, majd Pekingbe is bevonultak. A kínai császári hadsereg gyengesége miatt nem tudta feltartóztatni a nyugatiakat, akik győzelmük után különböző engedményeket kényszerítettek ki, többek között a keresztény missziók védelmére. Azonban nemcsak erről volt szó, hanem kereskedelmi és politikai érdekekről is. Kínának el kellett fogadnia, hogy Tiencsin kikötővárosából kilenc hatalom „koncessziós területeket” hasítson ki. Talán a világtörténelemben utoljára történt, hogy különböző keresztény hatalmak együtt sikeresen fel tudtak lépni a „kereszténység védelmében”, de ezt beárnyékolta a Nyugat önző, kizsákmányolásra törő politikája. Vagyis a kínai lakosság megaláztatásként élte meg a nyugati előrenyomulást. A „keresztény Nyugat” egységes akciója a „kereszténység védelmében” a kínaiak szemében a gazdasági és politikai imperializmus műve volt, mely a kereszténységet eszközként használta.

És mára hová jutottunk? „A kereszténység a legnagyobb, de egyben a legüldözöttebb vallása is a világnak” – mondta Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a közel-keleti keresztények üldözését bemutató kiállítás megnyitóján. Arról beszélt, hogy mindennek megértése mennyire távol áll a modern Nyugattól. Utána hozzátette: a dzsihadista propaganda jellemzője, hogy egyenlőségjelet tesz a keresztények és a középkori keresztesek, valamint a szekuláris, az ő értelmezésükben istentagadó Nyugat közé. A Közel-Keleten élő keresztényeket egyrészt a hódító keresztesek leszármazottaival azonosítják, akik gyűlölték az iszlámot, és vissza akarták foglalni az elveszett területeket a kereszténység számára, másrészt a nyugati, gyarmatosító hatalmak ügynökeiként és kiszolgálóiként tekintenek rájuk. Úgy tartják tehát, hogy a muszlimok a Nyugat áldozatai. A dzsihadista propaganda állandó jelzői a keresztények jellemzésére: »hitetlenek, hazugok, pogányok, keresztesek«”. (Magyar Kurír, 2017. szeptember 20. „Vádirat a gyűlölet ellen” – Kereszt-tűzben címmel nyílt rendhagyó kiállítás a Nemzeti Múzeumban)

Az emberiség kollektív emlékezetében a tiencsini bevonulás nem is volt olyan régen. Általában amikor a Nyugat katonai erővel terjesztette a kereszténységet, szintén keveredtek egymással a politikai, gazdasági haszonszerzés és a keresztény misszió szempontjai. De akkoriban a keresztény világ hatalmas technikai fölényben volt a világ többi országaihoz viszonyítva. (Vannak, akik azt hiszik, hogy még ma is így van. De érdemes elgondolkodni azon, hogy egy kis kelet-ázsiai ország, Észak-Korea, már képes az Egyesült Államok területét elérni rakétáival.) Sokak szerint a kereszténység gondolkodásmódjának és a keresztény népek egykori technikai fölényének kapcsolata nem véletlen. Gyakran idézik Max Webert és más gondolkodókat, akiknek megfigyelése szerint a kereszténység összefügg a gazdasági fellendüléssel. Az I. világháború előtt a keresztény országok, melyek ugyan sokszor szabadkőműves befolyás alatt álltak, közvetlenül hittek abban, hogy más kontinenseken való terjeszkedésük az egyetemes jót szolgálja, a hozzátartozó kizsákmányolást pedig szükséges rossznak tekintették. Így is viselkedtek. A keresztény misszionáriusok egyszerre vitték a kultúra, a gazdaság és a hit vívmányait. (Ezt a szegényebb népek el is várták.)

Mára ez az összefüggés elhalványult a nyugati országok politikai döntéseiben. A gazdasági és politikai sikert természetesnek veszik, de szeretnék elhallgatni a kereszténység érdemeit, melyek azt megalapozták. Viszont a nem keresztény csoportokban továbbra is erősen él az a tudat, hogy gazdaság, politika és vallásosság összetartoznak – és ezt vetítik rá a Nyugat intézményeire. Vagyis a keresztényekben nyugati imperialistákat látnak.

Igen, „sikeres vallás” követői vagyunk. Itt, a Fülöp-szigeteken, mely majdnem négyszáz (!) évig élt gyarmati sorban, a gazdasági és politikai (gyarmatosító) siker politikai vetülete határozta meg a keresztény hitterjesztést. És ma is sok más nemzet gondolkodik így. Keresztényként kétezer éves vallás részei is vagyunk: ezért nem véletlen, hogy rajtunk kérik számon a régi keresztények bűneit. Bűnbakok lettek a keresztények. Míg a Nyugaton (Európában és Amerikában) élő keresztények szenvedéseit a vallás kigúnyolása és a hitetlenek arroganciája jelenti, addig a Közel-Keleten és más országokban fizikai veszély is fennáll. Még nálunk, a nagyon katolikus Fülöp-szigeteken is öltek már meg papokat, romboltak le katolikus székesegyházat ebben az évben, ahogyan arról beszámoltam.

Ha nem akarjuk, hogy egy politikai, gazdasági renddel, egy bizonyos kultúrával azonosítsák a kereszténységet, és benne minket, keresztényeket, akkor magunkba kell szállnunk, és hirdetnünk kell a teremtő Istent, illetve Jézus Krisztust, személyes Megváltónkat. Ha személyes hitünket, mélyebb értékeket helyezünk előtérbe, akkor meg fogjuk találni azok megfelelő kulturális kifejezőeszközeit is. A feltörekvő Ázsia, az erősödő kínai kereszténység ki fogja alakítani azokat a sajátos formákat, amelyek a távol-keleti ember Krisztus-keresését segítik és mutatják be. Hitünk nem fokozható le politikai, gazdasági érdekekké, sőt puszta kultúrává sem.

Lányi Béla SVD

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks