A pap, a tanár és a költő

Százharminc esztendővel ezelőtt, 1889-ben látta meg a napvilágot Sík Sándor. Az évforduló alkalmából öt tételben idézzük fel a lelkipásztor, a tanár és a poéta alakját.

 

A természet – Isten alkotta világ

Sík Sándor költészetében az egyik állandóan jelenlévő motívum a természet szépségének szüntelenül felhangzó dicsérete. „Állani némán, mint a Mátra”, énekli és megéli a létezés csodáját.

„(…) Nem erőlködni befelé sem,
Csak bámulni a létezésen,
(…) és örülni
Az egyetlen csodának: annak,
Hogy valamik, valakik vannak, (…)”

A csodálatos látványt nyújtó hegyvidék
„… Amely magát némán kitárta
A mindenségnek, mint a Mátra.”

Az Alkonyat a Balatonon személyes élménnyé növekszik nála:

„Csillog az alkony, ég a tó,
Szállj rajta ringó halk hajó
(…) Hangos habon susog a szél,
Az éj lassan nyomomba ér.
(…) Nézem a napot, míg lehet,
Míg ott úszik a hegy felett,

Enyém a nap, enyém a fény,
A tó tündöklő tükörén.
Szállj lelkem, szállj te halk hajó.
Csillog az alkony, ég a tó.”

Fiatal korától kezdve egész költői pályája során újra és újra felharsan az istenalkotta világ dicsérete, a természeti szépségek rajongó szeretete, amelyben az imádság szavai is megszólalnak:

„Megrezzen most egy vén csalán
Távol harangszó mély dalán,
Mely messzi zsongja lombon át
Az esteli Úrangyalát.

Elhallgat minden itt körül,
Megáll a gyík, a szél elül,
És – mindnyájunkért egymagán –
Ávébe kezd egy csalogány.”

 

A rendíthetetlen hit és kétely kereszttüzében

A keresztény ember monumentális hitvallása szólal meg a Hiszek című versében.

„Hallják meg hívők és hitetlenek
Élet-halálra szóló eskümet!
A szív bősége zúg fel ajkamon,
Az kényszerít a Krisztust vallanom.
Hallják meg rokkant, vén aposztaták
S a vétekben vajúdó új-világ,
A forradalom, a vak Leviathán,
És hallja meg a settenkedő Sátán:
Isten nevében vallomást teszek:
Hiszek.

Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:…”

Valósággal a keresztény-katolikus hit lírai kifejtése hangzik fel a következő versszakok végén: amikor így tesz hitet: „… hiszem az Atyát, … hiszem a Fiút, … hiszem a Szentlelket.”

A négy evangélistára történő utalás, a péteri kőszikla biztonsága, Szent Pálra, Szent Ágostonra és Prohászka Ottokárra történő hivatkozás teszi teljessé hitvallását:

„Hallottam a piacon szólni Pált,
Hallottam Ágoston és Ottokárt,
Látom a szirten Péter kulcsait
S bennem (…)
A Szentlélek sóhajtozik.”

És mégis! Ezt a magabiztos hívő lelket kétségek kezdték gyötörni.

A néma Miatyánk című versében lírai küzdelmet folytat a hitét és ragaszkodását annyiszor felmutató szerzetes tanár nyugtalanító, már-már félelmetes kételyeivel. Mondani akar egy utolsó éneket:

„Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
(…) És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.”

Majd újra feltolul a nyugtalanító érzés:

„Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelmettelen,
Értelmettelen és imádtalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.

És talán mégis lenne valami
Helyettem hinni vallani,
(…) Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret.
És bízni, bízni akarok
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.”

 

A munka, a kötelesség és a hivatás vonzásában

Sík Sándor egész szerzetespapi, tanári, költői pályája során a munkavégzés pontosságát, a kötelességek maradéktalan teljesítését és a hivatás tökéletes megvalósítását tartotta kötelességének. Új ének című versében ezt olvassuk:

„Nekem (…) nem kellenek a kis nyögések
Én akarom a szent Egészet.
A szűz erőt, a harci frisset,
Nem lehetek magamnál kisebb.”

A Mosolygó gyermek a fullasztóan meleg autóbuszban úgy mosolyog vissza a költőre, hogy megerősíti őt abban, hogy

„A szeretetet már fel tudja fogni,
S a mosolyra vissza tud mosolyogni.”

Azért könyörög, hogy adja meg az Isten:

„Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:
Friss antennája minden szeretetnek.”

A hétköznapi szürkeségtől a meddő lanyha életsorstól Ments meg Uram! – kiáltja a költő.

„A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddőségtől, lanyhaságtól,
A naptalan és esőtlen égtől:
Ments meg Uram a szürkeségtől!
(…) Ne hagyj Uram megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.”

 

Tu es sacerdos… Te pap vagy…

Az Úr szolgálatát több dimenzióban is megélő költő, az elkötelezett tanár, az elmélkedő szerzetes, a lelkes cserkészvezető élete legnagyobb élményének papságát tartja. Primicia című versében, amint megérinti a csodát, az első mise áhítata és élménye úgy magával ragadja, hogy körülötte megszűnik minden:

„Egyetlen vágytól mámoros az ajkam:
Így, így maradni végeszakadatlan”

Finom suttogó, jámbor figyelmeztetés ébreszti tudatára:

»Folytatni kellene a szentmisét!«”

A Csendes misén csak hárman vannak a templomban:

„A hívek kint az aratáson,
Kis mezítlábas ministránsom
Van itt, s csak egy avítt anyó.
(…) Hárman vagyunk itt! – Isten engem,
Te vagy, Uram, a negyedik!
(…) S míg rámtapad e tiszta négy szem;
Bensőmben tornyosodni érzem
Az Örök Halmok sóhaját.”

A Találkozás című vers három kutyája az emberi nem Istenhez viszonyuló magatartását példázza.

„Vasárnap reggel, a kis falun át
Beteghez vittem az Úrvacsorát.
Lassan lépdeltem, némán zsolozsmázva,
Köpenyem alatt, szívemen, a Táska.
(…) Emberi lelket mást nem esett látnom:
Három kutyával volt találkozásom.”

Az első békességesen mellészegődött, a másik éktelenül acsarkodott, a harmadik közömbösen „visszasunyt a jó meleg vacokra”.

„Aztán beértem így volt, nincs tovább
Többet nem láttam embert, sem kutyát,
Kebelemben az áldott búzaszemmel,
Így találkoztam az emberi nemmel.”

                    

Hazafelé

Az idősödő Sík Sándor döbbenetes pontossággal rajzolja meg az öregedés fájdalmas élményét. Amikor a Búcsú a szavaktól című verse felcsendül, a szavakat csak nehézségek árán találja meg. A tőle elpártoló szavaknak tesz szemrehányást:

„S most hűtlenek, csalfák, kegyetlenek,
Egymás után elhagytok engemet.
Hasztalan hívlak, hasztalan kereslek,
Elhal a visszhang, a barlang üres lett.”

És még egy döbbenetes „élmény”: a zsinati liturgikus reform előtt a lépcsőimát írott szöveg nélkül, fejből mondta a miséző pap. Most már ez is nehézséget okoz a kiüresedő emlékezetnek:

„Állasz az oltár lépcsőjén magad
És idézed a szentelt szavakat,
S csak tátogat szegény memóriád;
A néma ördög vigyorog reád.”

Az élettől lassan búcsúzó költő életének az egyik legfontosabb tanítása: ott kell teljesítenünk küldetésünket ahová a sors rendelt bennünket:

„Nincs szánva szemednek a holnap!
Ott légy igaz ember, ahol vagy,
Most tedd, amit adatik tenned!
Az Isten rügyezik benned.”

A haza készülő költő még eléldegélne egy kicsit ebben a földi életben:

„Majd ellennék csendben immár
Fejemre nőtt fiaimnál,
Én Istenem,
Még ameddig hazahínál.
(…) Úgy szerettem ezt az áldott
Jóra váltott rossz világot
– Én Istenem
Úgy-e bizony megbocsátod?”

Ezeket a sorokat már az Őszi fecske című versében olvassuk:

„Testvérkézből Isten-kézbe,
– Őszi fecskét költözésre –
Én Istenem,
Majd elhívsz már, az Egészbe.

Jaj, csak akkor el ne késsen
Hozzád csukló szívverésem,
Én Istenem,
Csak az áment el ne vétsem.”

Számomra máig ható személyes élményként maradt meg az a találkozás, amikor a szegedi szeminárium kispapjaihoz látogatott el Sík Sándor 1954 tavaszán. Ült a tanári asztalnál, fekete piarista reverendája a papot, elhangzó versei a költőt, a tanári katedráról érkező szavai a tanárt jelenítették meg számunkra.

Amikor a nyíregyházi görögkatolikus kispapoknak én közvetíthettem írásait – több mint 60 év után –, én is a katedrán ültem, nem szavaltam, „csak” olvastam, s föl-föltekintve a reám tapadó szemekből a megértés öröme, a befogadás lelki rezdülései és a kemény elköteleződés szilárd hite sugárzott felém.

Csermely Tibor

 

 

 

2019-07-18

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks