A reményt megerősítő líra
A sepsiszentgyörgyi születésű, huszonnyolc esztendeje Dabason élő Kapui Ágota végzettsége szerint magyar–francia szakos tanár. Dolgozott műszaki fordítóként, gimnáziumi tanárként, jelenleg kulturális feladatokkal, rendezvényszervezéssel foglalkozik, miközben kiadványokat és újságot is szerkeszt.
Csaknem két évtizedes szünet után ismét ír verseket, bizonyíték erre tavaly kiadott kötete, A másik oldal.
Rokonszenves ragaszkodása az anyanyelvhez nem szerep, hanem benne élő, természetes igény. Verseiből nemcsak az erdélyi táj megőrzött tiszta levegője érződik, hanem az ott élők dacos igazsága is. Mesés képalkotó ereje érvényesül, akárha Tamási Áron Ábele álmodozna-regélne a rengetegben, megszemélyesíti a hegyeket, amelyek „pompás fekete mének” költői képzeletében. Másutt: „lebegő moll hangok / hullanak a gondolat billentyűire / a szárnyakat szegő lélegzetvételnyi / csöndben megszólalnak / a reggelek könyörtelen / harsonái.” Vagy a Karácsony esti monológban: „Kisdeddé kell ma este újra válnod / Hogy ringathasson kedvére a lélek / Jelenvalóddal hozz bizonyosságot / Mert kinn a tél, és zord szavától félek.”
A szabadság eredendő fontosságának kivívása és megőrzése minden határon túli magyar elemi igénye. Hogy lenyomatai jelen vannak a Kapui-versekben, ami bizonyos körülmények közepette bátorságnak nevezhető, az közéleti érzékenységre vall. Az elhanyagolt hit teljes értékű visszanyerése érdekében folytatott küzdelem korábbi verseinek legértelmesebb és legérzékenyebb tartószála. Hiszen: „Fekete-fehér fénykép a világ, / S lelkünkben ott a negatívja.”, midőn: „Az eső súlyos függönye mögül / Sóvárgó szemmel kandikál a remény / Egy messzi, egy ismeretlen tavaszba.” Kapui Ágota a reményt megerősítő lírával szembesíti olvasóit.
Zsirai László
Fotó: dabas.hu
A rovat további írásai
A Hármashatár hídja
A kereszt árnyékában
