A Szajnánál

(I./56)
A Szajnánál
virradat közben
letépték az Erkölcs ruházatát
leborotválták
szőrzetét
lelkéből kivágták szemérmét
Feledtették volna
hogy a világ első szavai
Istennel élnek
ahogy Haydnnal
Mozarttal Beethovennel zenéik
Feledtették volna
hogy a világ óriás vázlatán
örök a hal és a kereszt




Egy prédikáció után

„Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám;
aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;
és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.”
(Máté 37,38)


számtalanszor láttam a házat
tudom hova épült az utcában
látom ahogy jár benne anyám
látom ahogy jár benne apám
és mindazokat akik érintették
fényesen kopottas kilincsét

ismerem az ebédlőasztalt
a fehér abroszon a tányért
a fénylő kést kanalat villát
az étel és a kenyér illatát
tudom hol ül jó anyám apám
ismerem a szobát ágyukat
ahogy a napot és a holdat
csillagok közt az elmúlásban
a bátor keresztény rokonokat

ismerem a szülői házat
érzem ahogy anyám apám szeret
látom ahogy együtt vagyunk
de nem látom a tanító Jézust
kinek keresztje élteti lelkem

 

 

Emlékvers

Kapuváron Káldi Jánossal

Negyven év sokasodik
a tavaszi fényben,
amikor újra rám néz Pátzay Pál
Kenyérszegője és a Szent Anna-templom,
hol a Hanság szálló étterme felé
lépkedhettem veled a „Tavaszt – kiáltó” estben,
hogy énekelhesd:

„Tavaszt a süvítő Föld minden fájdalmas zegzugának,
hadd lengessen az idő a világ fölött
egy örökzöld, üdvözlő ágat!”,
hogy belemossuk szívünk a Rába vizébe
s felemeljük arcunkat gondolatnak, költeménynek.
És megnevezted virágaidat,
a sárga gólyahírt, kankalint, orgonát – – –
amiket a sose látott városok parkjaiba álmodsz
a belőled kiszakadó csönddel.

Mondtam, hogy azokkal tartok
kiket szülőföldünkön és mindenütt igazság,
szeretet vezet,
és verseimbe gyűjtöm a fehérlő köveket,
ahogy akvarelljein Ányos Imre tette.

Megidéztük Apáczait, Mikest, Csokonait,
a csöngei füzekkel az ifjú Weörest,
Kemenesalját a sokasodó téli álmokkal – – –
és látatlanul is elhittem, hogy  útjaidon

„világit egy óriási hegyvonulat: a remény”

Akkor még nem tudtam,
hogy a hanyi estével őriznek majd
kapuvári olvasóid,
akiknek példává magasodott emberi tartásod,
és hited, hűséged segíti őket át
a végtelen zokogású viharokon.


Büki Attila

 


2020-04-30

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

1%

 

 

Trianon 100

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks