A tevékeny szeretet elismerése

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alapításának 30. évfordulóján rendezett kongresszus keretében Makláry Ákos, a szervezet elnöke és Galgóczy Gábor társelnök díszokleveleket adott át szeptember 14-én az Országgyűlés Felsőházi termében.

 

Az elismerésben azon személyek részesültek, akik a szervezet életének különböző területein kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, áldozatos munkájukkal, példaértékű szolgálatukkal segítették a KÉSZ szeretetközösségét.

Díszoklevelet vehetett át

Dr. Berán Ferenc plébános az országos szervezet megalapításakor végzett lelkipásztori szolgálata, valamint a katolikus egyház társadalmi tanítását a tagság számára közérthetően bemutató tevékenysége elismeréseként;

Dr. Fejéregyházi Sándor a budaörsi csoport megalapításában és kibontakoztatásában végzett szolgálata elismeréseként;

Gollerné Konyári Irén a jövő nemzedékeinek a keresztény értelmiségi utat példaként felmutató, az ifjúsággal gyümölcsözően együttműködő tevékenysége elismeréseként;

Horváth János az elnökségben végzett, a szervezet országos érdekeit mindig szem előtt tartó, áldozatos munkája elismeréseként;

Dr. Pápai Lajos ny. győri megyéspüspök a szervezet főpapi szolgálatáért;

Rochlitz Bernadett a JEL c. folyóirat főszerkesztőjeként hitelesen és magas színvonalon végzett munkája elismeréseként;

Dr. Suba György és Dr. Suba Györgyné a jászberényi és a környékbeli helyi szervezetek tagságát mindenki számára példamutató alázattal szolgáló csoportvezetői tevékenysége elismeréseként;

Szabó Károly a Keresztény Értelmiségi Körben végzett áldozatos munkája, valamint a Kárpát-medencei magyarság egységét szolgáló tevékenysége elismeréseként;

Viski-Latorné Dögei Edit a törökszentmiklósi csoport áldozatos vezetése és a keresztény/keresztyén felekezetek együttműködését segítő szolgálata elismeréseként;

Dr. Hajdu Edit szaktudásával és alázatos háttérmunkájával a kecskeméti csoportot, valamint az országos szervezetet szolgáló tevékenysége elismeréseként.

Sári Judit

 

2019-09-17

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks