Akkortájt

Nem tudom, ki hogy van a gyermekkori telek emlékével. Magam, ha rágondolok, a szüleimnek is derékig érő havak jutnak eszembe, vagy a két km-es út az állomástól hazáig, melyen hol az anyám, hol az apám ölében ültem, s araszoltunk az éjszakában és akkora volt a hó, hogy lelógó kezemről lesodorta az egyik kesztyűt.

 

Apám falusi körorvos volt tizenegy faluban. Aszfaltút, autó nélkül Háromszék csücskében, hol a Kárpátok kanyarodnak, Nagyborosnyón. A községhez tartozott egyetlen román falu is, Nagypatak, fent a hegyekben. Egyszerű, kemény, fakitermeléssel, pásztorkodással foglalkozó emberek lakták, kik naponta megvívták a maguk harcát a természettel – farkast, medvét is beleértve – és az őket sem kímélő szocializmussal egyaránt. Ez volt ama hírhedt két fenyőfás karácsony időszaka. Egy bent, titokban feldíszítve, egy kint a tornácon, hadd lássa a fürkész elvtárs, hogy mi is a szovjet ünnepet tartjuk. Újévkor.

Már eszméletnél és emlékezetnél levő legényke voltam, mikor egy ilyen télen, épp karácsony szentestéje előtt két nappal már lefekvéshez készülődtünk. Anyám eloltotta az adventi koszorú gyertyáit, eldobta a csempekályha kis rejtekében illatosra sült alma ráncos héját, és ágyba kergetett volna épp, mikor megverték a volt ludovikás kaszárnya (akkor orvosi rendelő és lakás) ablakát. Tudtuk, beteget hoztak vagy beteghez kell menni. A Nemere tombolt orkánná dagadó szélként, vadul kavarva a lehulló havat, szinte megfagyasztva a csontban a velőt. Mikor apám kinyitotta az ajtót ádázul becsapott a hó a résen s megrezegtette a petróleumlámpa lángját bekormozva az üveget. Én is odakíváncsiskodtam magam anyám mellett az ajtórésbe. Nagy csapat szálfatermetű, borostás, marcona férfiember állt ott. Apámat keresték. Szánnal jöttek, hosszúnyelű fejszékkel és fagörgető botokkal, capinákkal a kezükben. Naste muierea (szül az asszony) mondták. Elakadt a szülés, a bába sem tud mit tenni már. Apám szó nélkül öltözni kezdett. Ezalatt anyám behívta a konyhába melegedni az embereket, étellel, itallal kínálta őket. Nem fogadtak el semmit csak egy-egy pohárka jófajta szilvapálinkát, s mihelyt apám megjelent táskával a kezében és a csuklyás, talpig érő nyersgumi kabátját is magára vette, azonnal indultak. Majd jövök, mondta, s azzal eltűntek a fokozódó hóviharban.

Anyámmal ott maradtunk ketten, s lassan ocsúdtunk csak fel, hogy viszontlátjuk-e vajon karácsonyig, és egyáltalán még épen őt, s hogy mi is magunkra maradtunk. Anyám elgondolkodott, majd a régi fekete kurblis telefon és az álmos központos segítségével felhívta Szentgyörgyön nagyapámat, röviden elmondta, mi történt. Ő megnyugtatott és cselekedett. Hajnalban vonatra ült, s Kónya Árpád bácsi, a kocsis segítségével a nagy havon átverekedte magát, és tele táskákkal megérkezett. Mondták, Kanyó Lázárék nagykapujának tetejéig ér a hófúvás. A következő másfél nap szinte elrepült. Anyámmal sütöttek-főztek, engem is dolgoztattak, hogy eltereljék figyelmemet, ne gondoljak, ki tudja merre járó apámra. Szenteste délutánjára megjött Bandi, azaz nagybátyám, aki magával hozta jövendőbelijét, Manyit is, akit én következetesen nagynénémnek éreztem, nem Bandi menyasszonyának csupán. Finom illatok, fenyőszag, karácsonyi énekek a recsegő Szabad Európán. A lesötétített ablakok mellett vártunk. A beszélgetés egyre nehezebben ment. Lassan azon kaptuk magunk, hogy mindenki a kinti neszeket lesi. Bandinak volt a legjobb füle, mégis anyám hallotta meg először a szán csengőjét. Ez Gyulus, mondta, s az ajtóhoz szaladt.

Fáradt, átfagyott, de ragyogó arcából csillogó szemei hamarabb szóltak, mint szavai: „Megszületett! Fiú, és egészséges az édesanyjával együtt.” Mögötte felvillant egy még fáradtabb, szakállas, de mosolygó arc: Slava Domnului (Istennek hála), mondta és kétszer keresztet vetett, majd eltűnt társaival együtt a fagyos sötétségben. Siettek ők is haza, hogy elérjék, és családjaikkal ünnepeljék a másik születésnapot. A betlehemi csillag vezérelte útjukat. A mi esténket pedig a viszontlátás és a kettős megszületés öröme lengte be. Talán legszebb gyerekkori karácsonyi emlékem ez. S az idő teltével egyre szebb.

Pálmai Tamás

 

2017-12-18

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

1 %

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A J Á N L Ó

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks