Az evolúció misztériuma

A „Személyes Szeretet” vonzásában fogant Sipos Imre, a miklósi Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Szerzetesek tudós papja Az evolúció misztériuma című kötete – címlapján egy gyönyörű orchidea közeli fotójával, s e virág vissza-visszatérő eleme a tudományos alapozottsággal megírt műnek –, mellyel a szerző missziót teljesít: evangelizál.

 

Olvasójának gondolatait régi ellentmondások, ok-okozati összefüggések, bizonyítások felfedezése felé tereli. Arról értekezik bibliai igerészek, kutatási eredmények és irodalmi hivatkozások felsorakoztatásával, miként egyeztethető össze a természettudományokkal foglalkozó személyek számára évtizedeken át a materialista csengésű evolúció a Teremtő szándékával. Azzal a misztikummal, amely szükséges a teremtett világ, vagy éppen hús-vér embervoltunk felfedezéséhez, megismeréséhez, megértéséhez és megismertetéséhez.

A szerzetes papnak, aki számos rangos helytörténeti munkát követően korábban is „kóstolgatta” e korlátok közé nem szorítható témát – A véletlen és a Gondviselés alternatívája az evolúcióban, A szabadság diadala, Az önzetlenség öröme. Az altruizmus természetrajza – legújabb műve jóval több „ízlelgetésnél”. A darwinizmus megállapításait górcső alá véve vezet bennünket végig a fejlődéstan fő állomásain, s az egyetemi biológia előadások mélységével, szemináriumok gyakorlatiasságával, a filozófia és teológia tudományát segítségül híva jut el a szintézisig. S teszi mindezt érthetően, látón és láttatón – élményt kínálva a nem kellően „vájtfülű” olvasóinak is. Olyannyira, hogy téziseit a papi szemináriumokon is kötelezővé tenném. Sipos Imre nemcsak érti az összefüggéseket, hanem biológus papként hirdeti is azokat – jó értelemben vett gyermeki rácsodálkozással a bennünket körülölelő, misztikus valóságban. Az utat pedig – vallom – minél többeknek meg kell(ene) ismernie, be kellene járnia, hogy odataláljanak a Teremtőhöz, vagy felfedezzék és felfedjék önmagukban Isten képmását. Mert mindannyian Isten ikonjai vagyunk.   

Sipos Imre megjegyzi: Ötvenéves korunk fölött inkább a szintézisek, összegzések kora teljesedhet ki a korábbi adatgyűjtő, analizálgató ismeretszerzés helyett, s e megállapítása – hiszen a szerző is ötven feletti – adja könyve vezérfonalát. „A világmindenség Teremtőjében hinni azt jelenti, hogy őszinte bizalommal merünk igent mondani arra, hogy a világ és az ember eredetének végső kérdései nem megmagyarázhatatlanok, nem értelmetlenül bukkant fel a semmiből a világmindenség és az ember, s pályája végén nem a semmibe tér vissza. Nem káosz a világ, hanem kozmosz, a szó eredeti értelmében rendezettség” – írja a kötet elején, majd az élet előfeltételeiről értekezik, megemlítve az első, 3,8 milliárd éves, a legősibb életre utaló, közvetett nyomokat. A többsejtűek megjelenésétől jut el az emlősökig, majd az emberi fajig, és vizsgálja az agyműködést éppúgy, mint a bennünk zajló lelki folyamatokat – igazat adva Hámori professzornak, aki szerint: „Soha nem ismerheti meg egészen az emberi agy az emberi agyat.” Ha marginálisan is, de szó esik lelki katasztrófákról, valamint belső iránytűnkről, a lelkiismeretről, Isten bennünk élő szaváról, ami mindig jelez. Emberségünkre kiáradó, azt felemelni akaró isteni jelenlét ez. „Belső inspirációkat ad a tökéletesedésünkhöz. Ha figyelünk rá, a további fejlődésünk útjára lelünk. Ha nem, eltávolodunk emberségünk lényegétől.”

Értelem, valóság, megismerés, hit, misztérium és remény sajátos elegyében érthető és értelmezhető Sipos Imre kötete, amelynek olvastán az ember úgy érzi, kifényesedtek a gondolatai, de fényesebb lett a lelke is. A kegyelem kerete cím alá sűrített lírai tanúságtétele azt is megmutatja számunkra, hogy íróként és szerzetes papként is hiteles személy. S míg akadnak ilyen széplelkek a Kaposvári Egyházmegyében, addig a híveknek nem kell attól tartaniuk, hogy elpártolt mellőlünk a remény. Igaz, nem árt nap mint nap nyomatékosítani: „Felülmúlhatatlan kegyelem, amikor megtapasztaljuk hitünk örömét és győzelmét. A teremtett világ a létével dicséri alkotóját. Egy ásvány a szépségével, a szegfű az illatával, a rigó a dalával. Az ember kapott a legtöbbet: értelmet és szabad akaratot. A gyémántkristály nem teheti, hogy ne csillogjon, ha ráesik a fény, az orchidea sem, hogy ne legyen szép.”

Lőrincz Sándor

 

2021-01-27

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks