Bennünk a Lélek imádkozik

A Szentlélek imádkozik bennem, a bensőmben, amelyet Avilai Szent Teréz egy várkastélyhoz hasonlít, ahol sok lakás van, és a kastély legbensőbb részében lakik a Király, vagyis Isten. Hozzá kell eljutnom kalandos utakon, melyeket szívemben teszek, hogy földerítsem, hol lakik bennem az én Királyom és Istenem.

 

A hozzá vezető út: a szeretet útja, a szeretet élete. Szent Teréz hirdeti az ima és az élet egységét. Amikor kérik, hogy írjon a szemlélődő imáról, ami Isten ajándéka, akkor Szent Teréz az erényekről ír, vagyis a szeretet konkrét cselekedeteiről. Amikor éhes voltam, ennem adtatok, amikor szomjas voltam, innom adtatok, amikor beteg voltam, meglátogattatok. (vö. Mt 25,35) Az alázat konkrét gyakorlatáról ír, ami nem más, mint követni a szelíd és alázatos Krisztust. Ezt teszem, ha nem vágok vissza egy-egy rossz szóra, ha imádkozom azokért, akik rosszat tesznek nekem.

Szent Teréz az imát lelkiismeret-vizsgálattal kezdi és végzi. Mit tettem vagy nem tettem? A mérleg maga Krisztus. Teréz leteszi az Úr lábához gyöngeségeit, megvallva és megbánva azokat, majd a szerető Atya irgalmára bízza magát, és önfeledt szívvel, szabadon szereti a benne lakozó Szentháromság egy Istent. Az ima lényege nem az, hogy édességes örömöket keressek, lelki vigasztalásokra áhítozzam, hanem önzetlen együttlét Istennel a szeretetben; függetlenül attól, hogy érzem-e jelenlétét vagy sem. Szent Teréz kéri, hogy ha már mi nem tudunk Vele lenni, legalább engedjük meg Őneki, hogy velünk legyen. Ez azt jelenti, hogy adjak időt Istennek mindennap, amikor velem lehet és én Ővele. A huszonnégy órából mindennap adjak neki annyit, amennyit állapotbeli kötelességem enged (15-20-30 percet vagy akár egy órát). Ez az idő már nem az enyém – mondja Szent Teréz –, hanem Istené, mert neki adtam.

Az imádság idejét kezdhetem kötött imával. Amikor a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, vagy más kötött imát mondok, és odafigyelek arra, akihez imádkozom, s arra, amit mondok, valóban tudatosan Isten jelenlétében vagyok. Amikor elkezdem az imát, gondolataimat összeszedhetem egy kép, ikon vagy könyv segítségével. A könyvből olvasok néhány gondolatot – ez jó, ha a Szentírás, de lehet más is –, és Isten jelenlétébe helyezkedem: Uram, itt vagyok. Szeretnék Veled lenni! Tarts meg a jelenlétedben! – S nézem Jézust a szívemben, életének egy-egy eseményében: például a csodálatos kenyérszaporításkor, amikor sok ezer embert jóllakatott néhány kenyérrel és hallal. Vagy nézem Őt, amikor lecsendesítette a vihart, és apostolai szembesültek istenségével. És így tovább. Amikor már elfogytak a gondolatok, akkor szavak nélkül, csöndben Vele vagyok. Mint amikor két szerelmes ül a tenger partján, és együtt szemlélik a természet szépségét. Az imában Isten, maga a Szépség köti le belső figyelmemet. Nem az érzékeimmel látom, hanem a szívemben, a szellem belső látásával, alak és forma nélkül. Szent semmittevésben elfeledkezem az időről, és a létezés örömét élem Őbenne.

Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha kiesik kezünkből az imakönyv, és semmit nem csinálva egyszerűen csak vagyunk az Úrban! Csupán addig van szükség könyvre, segédeszközre, ameddig el nem csöndesülnek belső képességeink, az emlékezet, az értelem, akarat. Addig van szükség külső segédeszközre, ameddig szét vagyunk szóródva, és ezer hiábavalóság után járnak gondolataink. A képességek elcsöndesedése olyan, mintha álmosak lennénk, de nem alszunk el, csak nyugodtabban lélegzünk, és különösebb gondolatok nélkül egyszerűen vagyunk, létezünk Isten békéjében, nyugalmában. Szent Teréz ezt nevezi a nyugalom imájának, ami Isten ajándéka, és nem emberi erőfeszítésünk hozadéka.

Ilyenkor nem azzal teszünk jót, ha erőltetjük a kötött imát, hanem ha elfogadjuk: most Isten cselekszik bennem anélkül hogy ebből bármit is tapasztalnék, a nagy belső nyugalmon kívül. Szent Teréz írja: vannak, akik annyira barátai a beszédnek, s úgy elhadarják a szóbeli imádságokat, hogy gyorsabban végezzenek feladatukkal – mert kötelességükké teszik, hogy mindennap elmondják –, hogy még ha az Úr meg is adná nekik a nyugalom imáját, és a vele járó belső békét, ők nem fogadnák el, mert azt gondolják, nagyobb dolgot tesznek imádságukkal, s elfordulnak Tőle. Ne tegyétek ezt, ha az Úr megadja nektek ezt a kegyelmet, a nyugalom imáját! Sokkal többet tesztek, ha a Miatyánk egy-egy szavát mondjátok akár egy órahosszán keresztül, mintha sokszor, odafigyelés nélkül elhadarnátok az egészet. – Nem azt kérem, hogy gondolkodjatok Istenen, sem hogy sok fennkölt gondolatotok legyen. Nem kérek többet, csak hogy tekintsetek Rá! (vö. TÚ 53,8; 42,3)

A nyugalom imájában ezt teszem: én nézem Őt és Ő néz engem csöndben. Ilyenkor a Lélek imádkozik bennem szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. (vö. Róm 8,26)

  • Mindennap időt adok Istennek, amikor külső-belső csöndben egyedül Vele vagyok kettesben! (Erre életállapottól függetlenül mindenkinek szüksége van, a házasoknak is.)
  • Életemet az imámhoz alakítom. Amilyen az életem, olyan az imám, és fordítva. A szeretet tettei konkrétak. Szent Teréz tanítja, hogy a felebaráti szeretet cselekedetei mutatják meg, mennyire szeretem Istent.
  • Egészen Istenre bízom magamat, úgy a külső életemben, mint az imában. Amit ad, elfogadom. „Akár halált, akár életet adsz nekem, / Akár homályt, akár dicsőséget, / Harcot vagy békét, gyöngeséget vagy erőt, / Mindenre azt mondom: igen.” (Szent Teréz)

Örök szeretettel szerettél, és én időt adtam Neked, hogy szerethess. Így kezdődött. Annyi időt, amennyit csak tudtam.

Az az idő már csak a miénk: a Tiéd és az enyém, a kölcsönös szeretet ideje – bennem vagy és odabent vagyok Veled.

Ajándékokkal megyek Hozzád mindennap: a szeretet konkrét cselekedeteit gyűjtögetem. Mert amit eggyel, a legkisebb testvéreim közül tettetek, velem tettétek. Azután: aki nem tagadja meg magát, és nem veszi föl keresztjét mindennap, nem lehet a tanítványom. – Ez az ajándékom Neked.

De fogadd el hibáimat is: ilyen vagyok. Ezek is hozzám tartoznak, és Te a válladra veszel. Neked adom rendetlen ragaszkodásaimat: személyeket és tárgyakat egyaránt, mert egyedül csak Hozzád akarok kötődni, Hozzád, aki szeretett engem, és föláldozta magát értem.

Te vagy a szelíd, leölésre vitt Bárány, aki elnémul nyírója előtt, aki a megroppant nádat nem töri el, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki. Tanulni akarok Tőled, a szenvedő Szolgától, aki kiüresítette magát – isteni mivoltához, mint zsákmányhoz, nem ragaszkodott. Veled lenni azt jelenti: magamra ölteni Téged, aki fölvetted a szolga alakját.

Szívem mélyére rejtem el szavad, hogy bűnnel meg ne bántsalak. Semmit nem akarok tenni Nélküled. Ha valaki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni. (vö. Jn 14,23) Bennem vagy, s odabent vagyok Veled.

Te vagy az én Istenem, virrasztva kerestelek, és Te rám találtál. Szomjaztam Rád, testem utánad epedt, mint a puszta kiaszott földje. Vágytam Rád, és Te betöltötted kínzó vágyamat: kitágítottad szívemet és nekem adtad Magad, dicsőségeddel és hatalmaddal. Irgalmad többet ér, mint a földi lét, Te vagy az Élet, ezért dicsőítelek Téged. Neked mondok áldást örökké, Te magad vagy az imám. Mint dús lakomával, betelik Veled egész valóm, és Veled együtt ujjongok a Szeretetben. Még fekvőhelyemen is Rád gondolok, álmomban is Veled vagyok, szárnyaid oltalmában örvendezem. Szorosan átölelsz engem és én beléd kapaszkodom, nem engedlek el, mert megtartasz jobboddal – és mindörökké tart az öröm jobbodon, mert a Szeretet soha nem múlik el. Ámen.

Johanna-Andrea nővér

 

 

Kapcsolódó írások

Szent Teréz imaiskolája

Minőségi idő Istennel

 

 

2021-03-21

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

       1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks