Caligula helytartója - avagy zsenialitás a színpadon

Több szempontból is kimeríti a zsenialitás fogalmát a Nemzeti Színház darabja, melynek 2018. június 26-i ősbemutatóját egy speciális helyszínen, a Gyulai Várszínházban tartották.

 

Zseniális mindenekelőtt a darab, melyről Lengyel Balázs kritikus írta: „Ha nem magyar írja, világhírű lenne. Valahol Camus és Orwell között. Egyike korunk legnagyobbjainak.” Az írója, Székely János erdélyi kisebbségi létben, a kommunista diktatúra alatt élt, így nem a nagyközönségnek, csak az íróasztalfióknak dolgozhatott. Az 1960-as és ’70-es években a román cenzúra lehetetlenné tette volna írásainak bemutatását. Minden munkájában érződik, hogy a legmagasabb rendű emberi feladatnak a világ megértését tartotta. Ebben a kiszolgáltatott társadalmi létben meg tudta találni azt a szerepet, ami teljesen szabaddá tette. Ahelyett, hogy folyamatosan szembefordult volna a hatalommal, a teljes közömbösségével büntette a rendszert. Esszéregényéről, a Caligula helytartójáról így fogalmaz monográfusa, Elek Tibor: „Éppen a Caligula helytartója című drámájával világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon.” „Sem a korabeli hatalom, sem a kritika, sem a közönség lehetséges igényeit nem firtatta (…) alkotóként semmiféle irányzathoz, divathoz nem kötődött” – hangsúlyozza Szász László irodalomtörténész. Székely azt vallotta, hogy az embernek egyetlen választása van: „vállalni az örökös ellentmondást és ellenzékiséget. A világ lelkiismeretének kell lennünk.” És az ő műve valóban erős lelkiismereti hangként szól hozzánk a 21. század Istentől eltávolodott, elembertelenedett világában. Minden párbeszéd, minden fél mondat elképesztően súlyos, s az egész darab alatt magával ragadnak minket az összecsapó eszmék és a valóban magasztos gondolatok ereje.

Akinek a zsenialitását még kiemelném, az a főszerepet játszó Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, Trill Zsolt. Több mint tíz éve láttam a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház vendégjátékaiban Budapesten. Feleségével, Szűcs Nelli színésznővel már akkor kitűnt a tehetségük, alázatuk és a színészi játékukban is megjelenő természetességük. Trill maga is alapítója volt ennek a kárpátaljai színháznak. Ő alakítja Petroniust, a császárnak, Caligulának szíriai helytartóját. A történet konfliktusa abból ered, hogy az őrült uralkodó be akarja vitetni saját szobrát a jeruzsálemi zsinagógába. A színpadot szinte teljesen elfoglaló hatalmas szobor végig jelen van a nézőtéren. Mint egy isten magasodik a térben a színészek fölé, s mindenben jelenvaló. A zsidókkal ezt az intézkedést Petroniusnak kell elfogadtatnia. A főpap, Barakiás egyetlen utat lát maga előtt, és főpapként nem is tehet másképp: minden erejével, ellenállásával meg kell akadályozza a szobor templomba vitelét. Istene követeli tőle ezt. Kettejük vitáját jeleníti meg Székely János napjainkban is nagyon aktuális darabja. Mind érezzük, hogy ez a vita többről szól, mint egy szoborról. Caligula óriás mása a Római Birodalom hatalmi szimbóluma, nagy veszélyt jelent már szimbólum szintjén is a helyi, kis létszámú zsidóságra nézve. Az író jelképesen, kódolva beszél az 1970-es évek Romániájáról, a Ceaușescu diktatúrájában élő magyar kisebbség helyzetéről. „A darab a hatalomról, a hatalomhoz való viszonyról, hitről, Istenről, árulásról, megalkuvásról, bátorságról univerzálisan beszél” – mondja Trill is.

Érvek és ellenérvek csatájában Petronius lassú erkölcsi átalakulása a szemünk előtt zajlik, ami a bölcs zsidó bátorságának és rendíthetetlenségének köszönhető. Izgalmas a két szereplő egymást tisztelő, azonban minden esetben csak egymás ellen szegülhető alakja. Petronius felkelti a néző érdeklődését. Nem érzéketlen, kegyetlen figura, hanem gondolkodó, érző lény, aki folyamatos kétellyel a szívében maga is Istent keresi. Az őt megformáló Trill Zsolt mondja róla: „Petronius drámája a játékosság és az erőskezű végrehajtás, a kétkedés és a hit között feszül. Kinek engedjen? Caligula hatalmi szavának vagy Barakiás érveinek? És eközben végig Istent keresi. Számomra erről szól a darab: a kétségbeesett istenkeresésről. Egy útról, amelyet istentagadóként kell végigjárnia, miközben szembesül a kétkedéseivel. Elbizonytalanítja saját magát. Színészként is hasonló utat járunk be.”

A harmadik zseni pedig a darab rendezője, Szász János, Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Amikor arról kérdezték egy interjúban, mi az üzenete ennek a darabnak, Szász így fogalmazott: „Arról beszél, hogy az ember meddig marad tisztességes, ha hatalom adatik neki. Petronius helytartó azt a parancsot kapta, hogy vigye be a jeruzsálemi szentélybe a császár-isten, Caligula szobrát. Megteheti, mert minden hatalom az ő kezében van, ő mégis hajlandó vitába bocsátkozni Barakiással, a szentély papjával, aki népe kiirtása árán is megakadályozná ezt. Székely János húsbavágó kérdéseket fogalmaz meg, és rendre válaszol is rájuk. A miénk is egy kérdéseket feltáró és azokat meg is válaszoló előadás. Nagyon világosan mutatja Petronius szándékait, és azt is, hogy milyen utat jár be, s hogy melyik az egyetlen út. Nem kell rafináltan olvasni a darabot ahhoz, hogy ezt megtaláljuk benne.”

Sok esetben félünk színházba menni, hisz nagy csalódások árán tudunk egy-egy jó darabra rábukkanni, ráadásul a Nemzeti Színház örökös kritikák kereszttüzében működik. Mégis a Caligula helytartója egy olyan alkotás, melyet sokáig viszünk magunkkal. A benne felvetett kérdések, az érvek és ellenérvek tüzében érlelt igazságok és eszmék, a színészek zsigeri, ösztönös, egész lelkükkel-szívükkel megélt játéka bőrünk alá eszi magát, és azon kapjuk magunkat, hogy újra meg szeretnénk nézni a darabot.

Szökő Mária
Fotó: Nemzeti Színház

 

 

2019-03-04
 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks