Csapódnál te is velem az égre?

 

Mondd, úszol-e még velem a tóban
Egy versenyt, mikor a Hold megtelik?
S mersz-e merülni a ragyogásban,
Levegő és szó nélkül reggelig?
Pokolsár a talpunk alatt, égjünk
Van-e még benned a régi tűzből
Egy ugrás, hogy víz tükrére érjünk,
Egymást élesztve, dalolni szívből?

Mondd, tudsz-e sírni még annyi könnyet,
Hogy suttogjon tengerek dagálya?
És mondd, a gleccserré fagyott csöndet,
Hány izzó ölelésed olvasztja?
Mondd, ha egy tomboló vulkán lennék,
Csapódnál te is velem az égre?
Érezni a végtelent, hol elménk
Tovább lát a káoszon, fényévre

Honnan csöppnyi őrületet szór szét,
Gerjeszt petárdázó csillagokat.
Lásd, szememben virágzik még a rét,
Fecskék szántják a mély illatokat.
Mondd, ha egyszer árnyékom megfakul,
Elmédbe mit vés majd az értelem?
Futsz-e még a hegyre fel, hogy vadul
Jelezz, ha csillagútra tévedtem?


 


Hűs csillagok máza pattog

Hajnal hasad, napsugarak morzejelei üzennek,
Hűs csillagok máza pattog, éjbe olvadt álomképek
Kitakarnak, s közénk fekszik a hold, ágyon egy tintafolt,
Megint verset írt a pennám, mennyi rímet elpocsékolt.
Vágy tükrét itt hagyta szemed, ablak előtt ásít a hárs,
Illatában zuhanyozol, s testedben megremeg a társ.

Úgy repülnek felettünk az évek, mint kis partifecskék,
És házunk előtt a padon, pletykálnak a nyári esték.
A lonc illatába belegabalyodik egy kis tűcsök,
Szerelemről dalol reggelig, érthetetlenül gügyög.
Hátha meghallja egy tücsöklány, és lángra gyúl a szíve,
Hisz ilyen szép dalra, Istennek is elered a könnye.

Étlen-szomjan, hetekig szól a nóta, hegyek kigyúlnak,
Tengerek morajlanak, a madarak is elhallgatnak.
Szerelemre lobbannak: lepkék, bogarak, s az emberek,
Csillagok is a tücsökkel énekelnek, remény pezseg.
De a jégszívű tücsöklány hajthatatlan, csak vár, csak vár,
Eltelt a nyár, a nap feltette kalapját, a bolt bezár.

Hajnal hasad, a napsugarak egy tücsökdalt kottáznak,
Hűs csillagok máza pattog, jégbe fagyott nyári napok
Betakarnak, s köztünk ébred a hold, ágyon egy tintafolt,
Megint verset írt a pennám, mennyi rímet elpocsékolt.
Hajadban hullámzik a napfelkelte, s a búzamező,
Szerelem csépel, vajon meghallod dalom, oly igéző.


 


Gondolataim keskeny mellékutcáin

Gondolataim keskeny mellékutcáin,
Vonaglik egy nagykabát, talán Káin.
A fekete macskák villogó szemében,
Szukák vetélnek, csillagok kék fényében
Berreg egy kandúr, nyikorog egy rozsdás ágy,
Valaki múltamban csenget, alszik a vágy.

Gondolataim keskeny mellékutcáin,
Visszatorpan a távolság, talán Káin.
Sűrített levegőtől az ég kipukkan,
Visit, és mint egy kerge sárkány elillan.
Szó betört ablakában, ásít a jelen,
Döbbenetes aréna, hol van az Isten?

Gondolataim keskeny mellékutcáin,
Apró nyögések botlanak, talán Káin.
Kopár hegyek gerincferdülése roppan,
Porba hullanak az álmok, kés a tokban.
Kőszavak kegyetlen lelkiismerete,
Megtagadja a gyónást, légy hát remete.

Gondolataim keskeny mellékutcáin,
Valaki tépi a láncot, talán Káin.
Láncfűrészek ugatnak, hasad a hajnal,
Egy tenyérnyi feltámadás, trillázó dal.
Suttogások páráját a szél hordja szét,
Tagadás albérletében vacog a lét.

Bencze Mihály

 

 

2021-02-25
 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

       1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks