Égő, tüzes parázs

„És itt van a magyar nagykövet, a magyar kanonok és tizenhat magyar zarándok” – mondta Orlando Quevedo bíboros, cotabato-i érsek Hernandez Elmer verbita szerzetes papszentelésén a Fülöp-szigeteki Tagaytay szemináriumi templomában.

 

Szentbeszédében kiemelte, mennyire fontos az egyház számára a népek közötti együttműködés, egymás segítése. Nem véletlenül utalt erre, hiszen Elmer atya Magyarországon tanult és Magyarországon is fog dolgozni. A papszentelés örömében azonban így részt tudtak venni azok a rokonai is, akik Európába nem tudnának elutazni. Bár Elmer küldetése Magyarországra szól, otthoni papszentelése azt a tudatot is megerősítette benne, hogy nemcsak magánakaratból indul el egy teljesen más országba, hanem hazája küldi. Nem menekül otthonról, hanem otthoni neveltetése, a család hite olyan emberi értékeket tartalmaz, melyekre a fogadó országban, Magyarországon is nagy szükség van.

Elmer példája valóban felidézi bennünk, hogy Isten távoli népeket is össze szeretne kapcsolni. Különösen e sorok írójában, aki Elmerrel egy időben, 2007-ben hagyta el hazáját – Magyarországot – a Fülöp-szigetekre szóló missziós küldetés kedvéért. Egyik esetben sem volt véletlen a távoli országba szóló megbízatás, az ottani nehéz munkakezdés, a beilleszkedés és a nyelvtanulás nehézségei. Vállaltuk! Nemcsak a szerzetesi, hanem a külmissziós munkát is. Pedig a józan gondolkodás felteszi a jogos kérdést, hogy nem lett volna-e egyszerűbb, ha a filippínó marad a saját országában, a saját emberei között, a magyar pedig Magyarországon? Különösen a mai migránsválságban, illetve a globális vállalatoktól való félelem idején merül fel a kérdés, hogy nem lenne-e jobb mindenkinek otthon maradni. Ma már nincs kommunista útlevél korlátozás, vagyis külföldi vakációk, kirándulások után mindenki nyugodtan hazatérhet.

Ahogyan Elmer atyát is sokan kérdezik a missziós „csere” értelméről, én is szembesülök a kérdéssel itt, a Fülöp-szigeteken. De különösen nyáron fogom hallani ezt a kérdést, amikor ismét magyarországi szabadságra indulhatok. Azok a magyarok azonban, akik ejöttek Elmer atya szentelésére, saját bőrükön érezhették, hogy Jézus végakarata, távoli országokba küldő szavai ma is élők és áthatóak. Bencze József manilai magyar nagykövet, Nagy Károly címzetes apát, a veszprémi főszékesegyház plébánosa, Elmer atya magyar barátai, akik jelenlétükkel megtisztelték a papszentelést, most még jobban átélhették, hogy a verbita missziós pap küldetése átível az országhatárokon. Ez a látogatás barátságokat szült. Nemcsak elkötelezett keresztények ismerik meg egymást, hanem a Fülöp-szigetekiek számára egyszerre érdekessé válik a magyar nép Istennel együtt megtett ezeréves történeti útja. Először hallanak Szent Istvánról, a magyar szentekről, az Istennel kezdődő magyar Himnuszról, de Trianonról is, amelyet mély fájdalommal Isten elé visznek a magyarok. A látogatók viszont megismerkedtek a szigetvilág ötszáz éves kereszténységével, annak megpróbáltatásaival.

„Először szentelek verbitákat” – kezdte szentbeszédét a kardinális a szentelési misén. Jeremiás próféta meghívásához hasonlította a missziós pap életét. Hozzátette, hogy a Fülöp-szigetek déli, polgárháborús részén dolgozó főpásztorként maga is megtapasztalta a „missziós körülményeket”, amikor egy-egy ünnepélyesebb alkalommal állig felfegyverzett rendőrök ezrei védik a cotabatoi főszékesegyház környékét. Ezzel szemben a Manila mellett fekvő Tagaytay maga a béke szigete. Vannak azonban, akiknek a szívébe Isten itt is szent nyugtalanságot önt. Ők lesznek, akik tanúságot tesznek Isten világának egységéről azáltal, hogy kilépnek a kényelmi zónájukból, és máshol dolgoznak.

„Isten Jeremiást azért hívta, mert prófétára volt szüksége. A papság iránti hívás nem az ember személyes akarata, hanem Istené. Ha jön a hívás, akkor mélyen ég az ember szívében. Ég, mint egy tüzes parázs. És akkor a meghívottnak mennie kell, hogy válaszoljon a hívásra” – célzott a főpásztor arra, hogy vannak, akiknek az életével Istennek különleges szándékai vannak. Jézus szavait idézte: „Én vagyok a jó pásztor, odaadom életemet a nyájért. Ennek kell minden pap szívében lennie. És a nyáj nemcsak azokat jelenti, akik között született, akik hozzátartoznak, vagyis nemcsak a katolikusokat. Vannak más juhok is, akik nem tartoznak a nyájamhoz, mégis gondoskodnom kell róluk.”

Itt kell megjegyezni, hogy a szociális érzékéről ismert Ferenc pápa Quebedo érsek bíborosi kinevezésekor eltért a Fülöp-szigetek hagyományaitól, és egy olyan főpásztort részesített ebben a magas hivatalban, akinek egyházmegyéjében még a lakosság fele sem katolikus. Quebedo Ferenc pápához hasonlóan egy szegény, egyszerű és alázatos Egyházról álmodik.

A bíboros kiemelte, hogy a verbitáknak, mivel missziósok, hívatásuk a meglévő nyájon túlra mutat. „Igen, hálásak vagyunk mindazoknak, családjainknak és nemzeteinknek, akik gyermeki hitünket megérlelték, de a missziós küldetés másokhoz is vezet. Hogyan ismernek meg, ha nem mész el hozzájuk, a perifériára? – tette fel a kérdést. – Nekik is kell a lelkipásztori gondoskodásod. Dolgozz a más hitűekért! Dolgozz az emberek együttéléséért, a békéért!” Quevedo bíboros tudja, miről beszél, hiszen sok a mohamedán az egyházmegyéje területén. „Egy családot alkotunk mi, emberek, Isten vezetése alatt. De erről nem mindenki tud. Menj utánuk! Azokhoz, akik még távol vannak Isten családjától. Szeretnünk kell őket is!”

A gondolat, hogy a külföld kihívása érték, már csak a különböző népek tapasztalatainak megismerése és elsajátítása miatt is, nem ismeretlen az üzleti életben sem. Néhány napja egy építészeti fesztiválon vettem részt, ahová olyan Fülöp-szigeteki építészeket hívtak meg, akik nemzetközi projekteken dolgoznak vezető építészként. Szokatlan dolog ez ebben a volt gyarmati országban, ahol az emberek a külfölddel szemben kisebbrendűségi komplexusban szenvednek. Az utóbbi évtized gazdasági sikerei oda vezettek, hogy filippínók ma már nemcsak lenézett vendégmunkásként mennek külföldre, hanem fővállalkozóként is. Jojo Tolentino építész, aki szinte az egész világ számára tervez, és akinek kétszáz építészt foglalkoztató vállalkozása egy nagy nemzetközi kozmetikai cég házi építészének számít, hisz a biztatásban: „Go Global! – Légy globális! – Tekints Fülöp-szigeteki valóságunkra globális perspektívából – tanácsolja –, hiszen megszokott, helyi gondolkodásunk sokszor félrevezet manapság, amikor sok új dologra kell figyelni.” Egy másik nemzetközi építész így gondolkodik: „aki sikeres, az szeretné bővíteni a munkaterét. Többet keresni, több embert alkalmazni. De ez nagy kihívás. Könnyebbnek tűnik, ha valaki otthon marad, megmarad a helyi keretek között. Azonban aki képes kilépni a kényelmi zónából, annak megnyílik az egész világ! Hiszen nemzetközi kihívások vállalása erősíti a vállalat rugalmasságát, ezért tudunk megújulni.” A rendkívül gyorsan fejlődő ázsiai országok nagy lehetőségek előtt állnak: de csak akkor, ha értékként tekintenek a külföld kihívására.

A keresztény misszió kihívása mögött azonban az egészséges megújuláson túl mélyebb értékek szolgálata rejlik. „Vállalod, mert szereted Istent és szereted az embereket” – ahogyan a bíboros mondotta Elmer papszentelésekor. Ez az az égő, tüzes parázs, amely Jeremiás prófétát ugyanúgy megmozgatta, mint mai prófétákat. Isten szeretete nem a jövő biztonsága, hanem kihívás. Életet adó kihívás a missziósnak, aki meghallotta Jézus végakaratát: „Menjetek el az egész világra!” Ez ugyan nem mindenkire vonatkozik szó szerint, de mégis miért kételkedünk, ha Isten valakit erre a szolgálatra hív? Az egyház mindig is a misszióból élt. Külföldi missziója révén újulnak meg otthoni közösségei, plébániái is.

Lányi Béla SVD

 

 

2019-03-23

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks