Egyéni és közösségi felelősségünk

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége közleményt adott ki, melyben a koronavírus elleni védőoltás elfogadására buzdít. A közleményt az alábbiakban adjuk közre.

 

A KÉSZ örömét fejezi ki, hogy a védőoltás széleskörű elérhetősége által legyőzhetővé vált az egészségünket, lelki békénket, társadalmunkat és gazdaságunkat veszélyeztető koronavírus-járvány.
Emberi kapcsolatainkat és közösségeinket a bizalom tartja össze, enélkül a társadalomban elidegenedés és káosz lenne úrrá. Az egészségtudomány kutatói – köztük kiemelkedő magyar tudósok – megérdemlik a bizalmunkat, amikor a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beadatását mérlegeljük.
A KÉSZ arra kér mindenkit, hogy az elbizonytalanító információk helyett, amelyek gyakran önös politikai érdekekből származnak, próbáljunk meg hinni és bizalommal lenni a tudósok jó szándékában és életet védő elköteleződésében.
Nem elegendő ugyanis, ha csak az előírt óvintézkedések betartásával, maszkviseléssel és távolságtartással járulunk hozzá a járvány sikeres legyőzéséhez. Ahogy Ferenc pápa is felhívta a figyelmünket rá, az egyéni és kollektív felelősséget is szem előtt tartva az oltás beadatása nem egy választható lehetőség, hanem erkölcsi kötelességünk, ami által saját magunkat, szeretteinket és környezetünket is sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk.
Ha nem akarjuk, hogy a mindennapjaink továbbra is az életveszélyről, a társadalmi és gazdasági károkról, a korlátozásokról szóljanak, akkor az élet védelmében és társadalmi felelősségünk tudatában arra kérünk mindenkit, hogy fogadja el a védőoltást és erre bátorítsa a környezetében élőket is.


Budapest, 2021. január 15.


a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének
elnöksége

 

 

2021-01-15

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks