Életünk megrendíthetetlen alapja

Világunk a szerető Isten kezében van, aki mindig megadja az erőt arra, hogy ezt a szeretetet, közös életünk megrendíthetetlen alapját megéljük és megjelenítsük az életünkben – vallja Balog Zoltán református lelkész a Hitből pajzsot videó sorozat legújabb epizódjában.

 

Keresztény értelmiségi az a gondolkodó keresztény, aki érteni szeretné környezetét. Él a lehetőséggel és a felelősséggel, hogy akár mások helyett is kérdezzen: Mit tesz a jelen helyzet velünk? Mi célból történt? Mi dolgunk ezzel?

Balog Zoltán szerint új egyensúlyt kell találni az életünkben, mert elbillent a világ az anyagi, a gazdasági, a materiális szempontok irányába, a lelki, szellemi, kulturális dimenziója pedig sorvad. Előtérbe kell kerülniük az életünk megrendíthetetlen, közös alapjainak: az isteni szeretet és gondviselés fölmutatása minden keresztény értelmiségi feladata. Az egykori miniszter úgy látja, a mi erőnk abban van, hogy nem egyedül vagyunk keresztények, helyi, nemzeti, európai és egy világméretű közösségben erősíthetjük egymást.
 
 
 
 
A KÉSZ és a KÁMME Alapítvány Hitből pajzsot címmel videó sorozatot indított 2020 májusában, melyben ismert személyek fogalmazzák meg gondolataikat, amelyek segítenek az embert próbáló jelenünkben hitünkből pajzsot kovácsolni. A sorozat korábbi epizódjai itt tekinthetők meg:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2020-05-27
 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks