Életünk vezérlő ereje

„Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, elérkezett Efezusba. Mikor ott néhány tanítványra talált, így szólt hozzájuk: »Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívővé lettetek?« Ők így feleltek: »Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.« Ezután megkérdezte tőlük: »Akkor hogyan keresztelkedtetek meg?« »A János keresztségével« – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: »János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.« Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.” (Ap Csel 19,1-7)

Kedves keresztény Olvasó!

Kereszténynek tartjuk azt, akit megkereszteltek. Aki nincs megkeresztelve, az pogány. Pogánynak lenni nem jó. Megkereszteljük a gyermekeinket, hogy ne legyenek pogányok. A legtöbb keresztény (megkeresztelt) ennyit tud a kereszténységről/kereszténységéről. És mert érzi, hogy ez kínosan kevés, szégyenkezve vallja magát kereszténynek, és idegennek érzi magát az istentiszteleten, imádkozók között - kerüli is őket. És nem is tartja sokra kereszténységét. Gondoljunk a körülöttünk élőkre, megkeresztelt és egyházfenntartói járulékot fizető emberekre (gyakran még elsőáldozók is voltak, konfirmáltak is!), akik „még azt sem hallották, hogy van Szentlélek!” (Hallották már persze, de ez a mondat üresen kong a fülükben: sem gondolatot nem idéz fel a fejükben, sem lelki mozdulást nem idéz elő a szívükben.) Kereszténynek lenni pedig azt jelenti, hogy a Szentlélek olyan életet formáló erő számomra, amire nap nap után rászorulok és számítok, és amivel számolok, mert tudom, hogy nélküle nem vagyok keresztény. Szentlélek nélkül nincs keresztség, és nincs keresztény, és nincs egyház, és nincs gyülekezet.

Keresztény hitünk (a kivétel nélkül zsidó 12 apostol által terjesztett zsidó Jézus istenségébe vetett apostoli hit) a Teremtő Istenben való zsidó hit (Mózes és a próféták által hirdetett hit) Isten által megjövendölt és beteljesített fejleménye, ami a zsidó hitet „megszünteti”, értsd: új értelmet ad neki, céljához juttatja – „akkor lettem igazán zsidó, amikor Jézus Krisztusban élő hitre jutottam”. Ha példázattal akarom ezt az állítást kifejezni és a félreértéstől/félremagyarázástól megvédeni, akkor az ember fejlődéséhez hasonlítom: ahogyan a fiúból az élet törvényének ereje által férfi lesz – nem szűnik meg az ember, sőt, kiteljesedik, „beérik” és célhoz ér, betölti küldetését, de nincs meg már a gyerek, aki ő volt, úgy van ez a zsidó-keresztény hit esetében. A meglett, hivatását betöltő férfi hordozza testén a gyerekkori sérülések nyomait, lelkében a gyerekkori élmények hatását, a gyerekkori beidegződések szerint él, azonban a gyerek, aki volt, csak egyre távolodó, édes (vagy nem is olyan édes) emlék, nincs többé. Így hordozzuk magunkkal zsidó múltú hitünk emlékeit és hatását, miközben a beteljesült ígéret (pl.: Joel 3,1-2), a Szentlélek megszentelő ereje megváltoztat, növekedést ad és éretté, kereszténnyé tesz. Az Ószövetség számunkra, keresztények számára olyan, mint féltve, sőt áhítattal őrzött gyerekkori naplónk vagy egy régi fényképalbum – szívesen olvassuk-nézegetjük, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, újra felidézzük a régi otthont, szembesüljünk a múló idővel és a nagy változással, amit a múló időben megéltünk… Nem fiú már a férfi, de most igazán ember, és nem zsidó már a keresztény, de most igazán Isten embere. (És milyen szomorú, amikor a fiú felett elmúlik az idő, és gyerek marad 40–50 évesen is! Az értelmi fogyatékosok otthonaiban minden gondozottat gyereknek neveznek…)

A II. világháború alatt Róma főrabbija volt Izrael Zoller (később Eugenio Zolli), aki 1945. február 13-án megkeresztelkedett, és áttért a katolikus hitre. 1938-ban könyvet írt A Názáreti címmel arról, hogyan teljesíti be Jézus tanítása a korai zsidó jövendöléseket a Megváltóról. A könyvet nem olvastam, a lelkészképzés során meg sem említették a tanárok, pedig mi lehetne egy keresztény hitre tért zsidó rabbi hitvallásánál meggyőzőbb és érdekesebb az evangélikus lelkészi pályára készülő fiatalnak? Olvasom róla: „Ha zsidó maradt volna, minden kívánsága teljesül. Jól tudom, mi mindent ajánlottak fel neki a római és amerikai zsidók, ha eláll szándékától. Ő mégis mindent elutasított, és készült a keresztségre.” És amikor megkérdezték, hogy miért hagyta ott a zsidó vallást, ezt felelte: „Nem hagytam ott semmit. A kereszténység a Zsinagóga beteljesedése. A Zsinagóga ígéret volt, és a kereszténység az ígéret beteljesedése. A Zsinagóga jelezte az utat a kereszténység számára: a kereszténység előfeltétele a Zsinagóga. Látják, egyik sem létezhet a másik nélkül. Az élő kereszténységre tértem meg.” (Wikipedia: Izrael Zoller).

Mindezt azért éreztem fontosnak elmondani, mert az alapigében felmerülő témát, a János keresztsége és az Úr Jézus nevére szóló keresztség közötti különbséget magyarázza. János keresztsége a zsidó rituális tisztulási fürdőre emlékeztet (de csak emlékeztet!), különösképpen a zsidó hitet felvevő nem-zsidó (prozelita) befogadási megtisztító fürdőjére a mikvében (zsidó rituális fürdő), amely megtisztítja pogány tisztátalanságától. János keresztségéhez azok a zsidók járultak, akik elismerték magukat bűnösnek, tisztátalannak, és a bűnbánat és a bűnbocsánat utáni vágy jeleként értették a bemerítkezést, a János keresztségét. Ezzel tanúságot tettek arról, hogy elhárítottak minden lelki akadályt az áhított bűnbocsátó, életet átalakító isteni kegyelem útjából. („Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását!” Lk 3,4-6) Pál apostol Efezusban ilyen megtérésre kész, a Messiás-hitet megértő és utána vágyakozó tanítványokkal találkozott. Igaz hitük, őszinte vágyakozásuk egyenes következménye volt, hogy Pál az Úr Jézus nevére megkeresztelte őket, kézrátétellel átadta nekik a vágyott bűnbocsátó isteni kegyelmet, a megújító Szentlelket. Ez a keresztség a kereszténnyé tevő keresztség! Vízzel és Szentlélekkel újonnan szül, és a bűnt megbocsátja – és vezet, őriz, áthat, megerősít a teljességre, az örök életre. Szentlélek nélkül, az ő hívása, megbecsülése, imádása, mindennél nagyobb erőként elismerése és befogadása nélkül nincs keresztény, legfeljebb kegyelemre szoruló koldus. A Szentlélek befogadása kiemel a koldussorból, gazdaggá, Krisztus örökös társává, kereszténnyé tesz (Róm 8,17).

Ezt jelenti kereszténynek lenni. Valójában tényleg elég annyit tudni, hogy keresztény az, aki meg van keresztelve – ha tudjuk, hogy a keresztség a Szentlélek ajándékának közvetítése, ha tudjuk, hogy ez a szent cselekmény az Isten erőterébe helyezi az életünket. Ez a befogadó, szerető, megszentelő, megbocsátó, felemelő erő (dünamisz) hordozza az új embert, akivé lesz a megkeresztelt – „dinamikussá” teszi az életét. Nem elég tehát ismerni az írásokat, tudni Istenről, imádkozni hozzá, vágyni rá, gondolkozni róla – mindezt tette Izrael Zoller, a zsidó rabbi. Isten megelevenítő Szentlelkét kell befogadni ahhoz, hogy a Mennyek országába, Isten erőterébe, az új életbe jusson az ember – erre a felismerésre eljutva keresztelkedett meg Eugenio Zolli, akit a zsidók kitagadtak és elgyászoltak, és mesumadnak (hitehagyottnak) neveznek mind a mai napig.

Minden kereszteléskor tudatában kell lennünk a keresztség Szentlelket közvetítő jelentőségének. Ennek hangsúlyozása és komolyanvétele nélkül üres minden elhangzó szó, „zengő érc és pengő cimbalom” csupán (1Kor 13,1), és szemfényvesztés marad a Jézustól rendelt szent cselekmény. Megkeresztelt gyerekeink akkor valóban keresztények, ha a Szentlelket kapják és a Szentlélek világosságában nevelik őket a szüleik. Ha nem, akkor életük folyamán Isten kegyelméből válhatnak még kereszténnyé, de pusztán attól a szemfényvesztéstől és zengő ércként és pengő cimbalomként elcsendült szavaktól nem lettek kereszténnyé.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, a Te nevedre kereszteltek meg minket: hisszük, hogy a Szentlélek életünk vezérlő ereje. Erősíts meg bennünket ebben a hitben, és nyisd rá szemünket a Szentlélek megszentelő hatására az életünkben! Tartsd meg és vezesd gyermekeinket, akiket egyszer a kereszteléskor a Te hatalmadba ajánlottunk, a Szentlélek erőterében! Ámen.

Thuránszky István
evangélikus lelkész

 

2022-06-04

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

     

Önnek ajánljuk

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks