Erdély és az erdélyiek más szemmel

„Roland Barthes használ egy fontos kifejezést: punctum. Nehéz megmondani, hogy mi is az valójában, de annyi biztos, hogy egy apróság. Egy olyan apróság a kép fő témáján kívül, amely mégis magában hordja mindenestül azt a világot, amelyben a kép készült, egy semmiség, amelytől a kép az enyém lesz, bevisz a saját világába, nem pusztán szemlélője maradok” – mondta kiállítás-megnyitó beszédében Bartis Attila, marosvásárhelyi író, fotográfus, utalva a tárlat legfőbb erényére és alapvető élményére. Szerte a fővárosban Korniss Péter Folyamatos emlékezet című kiállításának plakátjait láthatjuk, melyeken szinte állandó szereplők a Budapest utcáin rendszeresen velünk szembejövő széki asszonyok. Ahogy Bartis is megragadta Korniss munkásságának erejét, képeivel bevezet, sőt bevon minket az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódba, és nemcsak szemlélői lehetünk a rajtuk tükröződő világnak, de részesei is. Ez áll ugyanis a középpontjában a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus tárlatának, mely a Budai Várban, a Nemzeti Galériában 2018. január 7-ig tekinthető meg.

Művészetének dokumentarista ábrázolása szó szerint „folyamatos emlékezetet” jelent, hisz kiállított alkotásaival időben fél évszázadot fog át. Elénk tárul a társadalmi változásokra kíváncsi, azokat folyamatosan kutató fotográfus életműve. A rendszeres erdélyi útjai a hagyományos paraszti kultúra bemutatására ihlették. Képein kiérződik a helyiekhez fűződő személyes kötődése és az az egyedi látásmód, melyet csak úgy tudott kialakítani, hogy részese lett fotóalanyai életének. Az arcokon baráti tekintet és szeretetteljes közvetlenség sugárzik. Majd vissza-visszajárva a kolozsvári születésű fotóművész szemtanújává vált a fokozatosan globalizálódott világnak. Mosolygunk régebbi képeken, mert felismerjük egy régi kor szobabelsőit, amelyek a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink otthonát idézik, és látva mindezt egy elmúlt időszak hangulatát szívhatjuk újra magunkba. De a jelenkori, elmúlt évtized fotói is nagy időutazásra hívnak.

A tárlat első felében a többségében fekete-fehér fotókkal a hatvanas–hetvenes évek hagyományos paraszti világába csöppenünk. Van, ahol a terem közepén táncoló párok között állhatunk egy széki táncházban. Az öreg zenész húzza a rávalót a falubelieknek. Pár leányka ül, és miközben kimarad ebből a rendből, nézi a táncoló párokat. Másikon hajnalban a termőföldeken igyekvő özvegyasszonyt láthatunk a távolból, fekete szoknyája csak úgy lebben. Augusztus 24-e, Szent Bertalan napja a széki kálvinisták számára gyásznap, mert 1717-ben ezen a napon az Észak-Erdélyt végigpusztító tatárok felgyújtották a falut, és a lakosság legnagyobb részét megölték vagy elhurcolták. Ennek emlékére a rideg tájon ez az asszony is istentiszteletre siet. Vele sietünk mi is, s szinte érezzük arcunkon a hajnali csípős, hideg levegőt. Egy újabb képen iskolás lányok réteges szoknyában, kendővel a fejükön szoknyájukat felhúzva kapkodják lábaikat iskolába menet, s majd elsüllyednek a vízzel borított mezőn. A legütősebb képek azonban a portrék. A közeli fotók a falubeli asszonyokról, férfiakról és gyerekekről készültek, és mindent le lehet olvasni a barázdáikról.

Igen hangsúlyos az ezt követő tematika, mely az 1970-es évektől egy ingázó széki férfi mindennapjain keresztül a munkások felé fordult. Korniss ebben az időszakában folyamatosan járta a munkásszállókat, illetve a hírhedt „fekete vonatokat”, mert meg akarta ismerni ezeknek a mezőgazdaságból kiszakadt, faluról városba kényszerülő munkás férfiaknak az életét, sorsát. Az 1978 és 1988 között készült sorozat címe: A vendégmunkás és ez az egész második szekciót kitölti. „Skarbit Andrást nem én választottam A vendégmunkás fotósorozat főszereplőjének. Bármilyen furcsán hangzik is – a fényképezőgép választotta ki magának” – nyilatkozta a 80 éves fényképész. Minden képen az ő arca köszön vissza, így a sorozat főszereplője a terem végére már teljesen ismerős a látogatónak.

A kiállítás harmadik termében a globalizáció hatásait járja körül, vagyis hogyan kerül ki Széken a Michael Jackson-plakát a csipketerítők közé a konyhába. Az autentikusba hirtelen belevegyültek modern elemek. A látogató is érzi, milyen tájidegen a viseletbe öltözött széki néni a teljesen felújított, modern konyhájában.

A negyedik rész a 2000-es években készült munkákat sorakoztatja. Kornisst ebben az időszakában a hagyomány és a jelen találkozása érdekelte, és ekkor készült a Betlehemesek című fotósorozata. Sok a betlehemes kép, de már egyik sem a megszokott falusi környezetben készült. Az ottani szokás városban, lakótelepi környezetben adaptálódott formáját igencsak abszurdnak ható fotókon figyelhetjük meg. Ezek az első megrendezett képei. A Betlehemesek sorozat lényege, hogy az autentikus, máig sok helyen meglévő betlehemes játék szereplőit a modern, városi életforma színterein, plázákban, lakótelepen, városi parkban helyezte el.

Az utolsó felvonás talán a legismerősebb a városlakók számára. Bármely kerületben járunk is, már megszokta szemünk a 10-15 éve köztünk járó piros szoknyás, kendős asszonyokat. Van, hogy terítőt árulnak a Nyugatinál, van, hogy velünk utaznak a metrón, de „mindenhol ott vannak.” A Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal készült sorozat az elmúlt három év „termése”, és kiállítva most látható először.

Szökő Mária

 

2018-01-04

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

1 %

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks