JEL újság

Fajsúlyos témák gyámolítója

Zsirai László2020.06.19

Kiss Irén irodalomtudós, író, költő, színműíró, műfordító magyar‒olasz szakos tanárként került kezdetben a Magyar Rádióhoz, majd a Boldizsár Iván nevével fémjelzett The New Hungaryan Querterly szerkesztőségében gyakorolta a nyomtatott sajtó alkalmazását. New Yorkban művészetszociológiát tanult.

 

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés birtokosa. A Garaboncok Költőtársaság tagja.

Egy ‒ a ’70-es évek második felében napvilágot látott ‒ antológiában, a Kirándulás című versét olvastam először, s benne: „ez a világ / oly tökéletes: / nincsenek benne / hozzátehetőségek / sem kivehetőségek”. Első verseskötete az 1977-ben megjelent Szélcsend, a 2017-ben kiadott legutóbbi pedig Angyalok könyve címmel verseket és drámákat tartalmaz.

Jelenleg nyugdíjas; 1990-től dolgozott az ELTE-BTK Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékén, 2010-ig docensként, az irodalomtudományok kandidátusa. Tudósként és művészként is fajsúlyos témák gyámolítója, keresztény nemzeti értékek pártfogója. A hercegprímás keresztje című drámája Mindszenty József börtönben töltött időszakát jeleníti meg. A Halotti Beszédből kölcsönzött szavakkal címzett, Miö Isemük című tanulmánykötete a Magyarok Istene mellett tesz tanúbizonyságot. Istenes témák-gondolatok szövik át mondanivalójának zömét.

A tudomány embere általában felfedez, s ezt a tudását továbbadva tanít. A művészetet gyakorló ember pedig érzelemre hatóan erős példát mutat fel a műveivel. Kiss Irén hitéből fakadó és költészetében kifejeződő fegyelmének értelme sem lehet több ennél. Kiállás a teremtett világ élménye mellett, melyhez hozzátenni, melyből kivenni aligha lehet. Ám éltetni és megőrizni annál inkább üdvös életünk minden pillanatában, minden mozzanatával.

Zsirai László

 

Kiss Irén verseit itt olvashatják

 

 

2020-06-20

 

 

 

 

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Huszonnégy láb

Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket

Különös halászat

A víz úgy ringatta őket, mint anya az álmos gyermekét. Az ég lámpásai hunyorgó fényükkel beragyogták a csöndesen szundikáló, tükörsima tavat, amit ők csak Nagy Víznek neveztek maguk között. Ha lemegy a nap, kimegyünk a Nagy Vízre, szokták mondani egymásnak.

Legendák nyomában

Országjárásunkat most az Aranyosszék két patinás településén tett múltidéző és jövőt remélő vizitációval folytatjuk. Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!