Felső-bácskai útmutató

A Magyar Királyságtól 1849-ben különválasztott Szerb Vajdaság és Temesi Bánság kormányzójának 1859. január 8-án keltezett körlevele az igazgatása alá tartozó területen működő jegyzők feladatává tette, hogy részletes útmutató alapján a helyi viszonyokat jól ismerők (gyógyszerészek, jegyzők, lelkipásztorok, orvosok, tanítók) közreműködésével leírást készítsenek településükről.

 

A négy fejezetre tagolt munkákból az első a helység történetét, fekvését, az ott székelő hivatalos intézményeket, természeti adottságokat, a múlt fennmaradt emlékeit tárgyalja; a második az időjárási viszonyokat, a talajszerkezetet, az ott honos növény- és állatvilágot ismerteti; a harmadik a határ beosztását, növényi kultúráját és a tájra jellemző iparosságot foglalja össze; a negyedik a lakosságot mutatja be származási és népmozgalmai adatokkal, felsorolja a jellemző betegségeket, a tan- és a humanitárius-intézményeket. Leírja a lakásokat és azok bútorzatát, az élelmet, az emberek ruháját, különböző szokásait és szórakozását, nyelvjárási és jellembeli jellegzetességeit stb. Az előzőekben említettek azért is fontosak, mert a beküldött leírások egyrészt Pesty Frigyes 1864-es földrajzi nevekre vonatkozó adatgyűjtése előtt történtek, másrészt témájuk is jelentősen eltér Pestyétől, és ennek megfelelően nagyon sok új információt adnak a korról és a feldolgozott területről.

A Helytartóság székhelyére – Temesvárra – beérkezett anyagokat Kümmer Henrik tartományi iskolafelügyelőhöz továbbították, aki ezeket később Ormós Zsigmondnak, Temes vármegye főjegyzőjének adta át, akitől az általa 1872-ben megalapított Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulathoz kerültek. Az I. világháború után a néprajzi-földrajzi leírások Romániának jutottak: jelenleg is ott, a Temes Megyei Állami Levéltár temesvári kutatótermében vehetők kézbe. A levéltárak között fennálló csere keretében 1981-ben érkezett mikrofilmmásolat a Magyar Nemzeti Levéltár jogelődjéhez, amely jelenleg Budapesten a Lángliliom utcai kutatóteremben tanulmányozható.

Részben a viszonylag korlátozott hozzáférési lehetőségek, még inkább a német nyelvű, gót kézírásos szöveg olvasási nehézségei és értelmezési problémái (a leírások a helyi nyelvjárási és elnevezési sajátosságok szerint készültek), valamint a településenként változó helyesírás-íráskép miatt eddig csupán a II. világháború után kitelepített németek közül foglalkoztak néhányan egykori településeik szülőföld-monográfiájának megírása közben – természetesen német nyelven – egy-egy leírással, vagy annak részletével. Az 1859–60-ban készült anyag mára Magyarországon kikerült az érdeklődés látóköréből, és a helytörténettel-néprajzzal foglalkozók számára szinte teljesen ismeretlen. A leírások jelentőségének ismeretében látott hozzá a szerző a Felső-Bácska településeiről íródott anyagok feldolgozásához, amelynek kiadása úgy az ismeretterjesztést, mint a tudományt a 19. század közepére jellemző viszonyok vonatkozásában fontos és új ismeretekhez juttatja, továbbá kiegészíti a korra, valamint a tájra vonatkozó eddigi ismereteinket.

Dr. Nebojszki László a könyvben 27 település [az anyagból az összes jelenleg Magyarországhoz tartozó (szám szerint 20), továbbá 7 szerbiai, a trianoni határ meghúzása előtt előzőekkel azonos közigazgatási egységbe (járásba) sorolt] anyagát először latin betűsre írta át, majd magyarra fordította le. A szerző, az Argumentum Kiadó és az OSZK társkiadásában megjelentetett kiadványában a magyar nyelvű magyarázatokkal és kísérő tanulmányokkal ellátott, Temesváron áttekintett szöveg mindkét nyelven történő közreadására vállalkozott. Munkájában a gót folyóírás (fraktúra) latin betűs átírása során a szöveghűséget, míg a német-magyar fordítás elkészítése közben előbbi szemponton túl az értelmezhetőség és az olvasmányosság megkönnyítését tartotta leginkább követendőnek.

Az elkészült munka kismonográfiáiból kitűnik, hogy a Bácskában élők hozzájárultak Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Emellett fontos, hogy a Felső-Bácska településeiről készült leírások életre keltik a múltat, áttekintést és új ismereteket adnak a vármegye korabeli viszonyairól, amelyek a jövőbe tekintve útmutatást kínálnak a jelen fejlesztési irányainak kijelöléséhez. Mindezek mellett a határon túli – Szerbiához tartozó – bácskai települések anyagának feldolgozása hídépítési céllal hozzájárul az ott élő magyarokkal történő kapcsolat megtartásához és fejlesztéséhez.

A Szent László Általános Művelődési Központ szeptember 5-i projektnapjának keretében az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében megtartott könyvbemutatón a vendégeket Boka László, az OSZK tudományos igazgatója üdvözölte. Köszöntőt mondott Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, a kiadványt Verebélyi Kincső az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára mutatta be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Makláry Ákos, a KÉSZ országos elnöke.

(Dr. Nebojszki László: Felső-bácskai települések néprajzi-helyrajzi leírása 1859-60-ból. A szerző, az Argumentum Kiadó és az OSZK társkiadása, 2017.)

Tarján Levente
a KÉSZ bajai csoportjának elnöke

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks