Fokozatos ébredés

Egyházi műemlékvédelem a Fülöp-szigeteken

„Tiszta idealizmusból dolgozunk” – mondotta Melva Java építészprofesszor 2007-ben, amikor Cebuba kerültem. „Hiszünk abban, amit csinálunk. Igyekszünk maximális pontossággal kutatni, felmérni a műemlékeket, elkészíteni a helyreállítási terveket. De ha az egyetem nem támogatna bennünket, akkor még a műemléki helyszínekre sem tudnánk kijutni” – magyarázta a San Carlos verbita egyetemünk műemlékvédelmi részlegének vezetője.

 

Valóban, akkoriban a műemlékek tulajdonosai csak alkalmi javítgatásokkal foglalkoztak. A tervszerű helyreállítás gondolata idegen volt számukra. Még a műemlékek besorolása is vitatható volt, hiszen a törvény csak azt mondta ki, hogy ötvenéves kor felett minden épület megőrzendő. A 24 éves átlagéletkorú népesség inkább a jövőbe tekintett, mint a múltba. A „régi” épületeket nem igazán érezték magukénak azok gyarmati (spanyol vagy amerikai) eredete miatt: még az egyháziak is. Féltek a költségektől, hiszen itt az állam anyagilag nem támogatja az Egyházat. A plébánosok horror történeteket meséltek egymásnak arról, milyen nagy kiadásokkal járna, ha egy-egy épületet a plébánia költségén kellene felújítani. Így a legtöbb templomot és plébániaházat csak a napi használat szempontjából tartották karban, azok műemléki jelentőségét igyekeztek eltitkolni. Megengedték a felméréseket, de nem segítettek sokat. A munka ideje alatt éjszakára befogadták kutatóinkat az (általában nagyméretű) plébániaházakba és a hívek ételt hoztak nekik – ennél több ritkán történt.

Akkor már létezett a Cebui Főegyházmegye műemlékvédelmi szerve, amelyet Ricardo Vidal bíboros alapított 2002-ben. Ezt egy idős pápai prelátus, Carlito Pono vezette.

A bizottság anyagi és személyi forrásai azonban nem feleltek meg a feladat nagyságának. A szakértők és a bizottsági tagok semmilyen hivatalos anyagi támogatásban sem részesültek. A sokszor hosszú órákig tartó megbeszélésekre mindenki sajátmaga vitte az ételét, hogy vacsorázhasson. A főegyházmegye nem támogatta még a műemlékekhez történő kiszállásokat sem. Általában a verbita egyetem oktatói utaztak, nekik az egyetem adott némi „zsebpénzt”. Msgr. Pono igyekezett közbenjárni Vidal bíborosnál, aki erkölcsi támogatásban ugyan részesítette a műemlékeseket, de úgy érezte, többet nem tud segíteni. (Mivel ritka a külső, állami vagy egyházi támogatás, Cebuban a plébániák maguk teremtik elő anyagi forrásaikat és azokkal meglehetősen önállóan gazdálkodnak. A főegyházmegyét támogatják, de onnan csak kevés anyagi segítséget kapnak. Ez természetesen korlátozza az érsek beleszólási lehetőségét is, ha probléma van.) Akkoriban borzasztó dolgok is történtek, például az argao-i csodálatos műemléki templomban a színes oltártablót a helyi plébános monokróm aranyra festette le. A műemlékesek tiltakoztak, de semmi nem történt. Csak nemrég kerülhetett sor a restaurálásra, amelynek keretében az aranyat levakarták, majd az eredeti színeket visszaállították. Msgr. Pono hatalmas érdeme, hogy megszervezte a cebui érsekség első múzeumát. Ez nemzeti érdek is volt, hiszen a művészeti szempontból képzetlen plébánosok olcsón kiengedtek a kezükből óriási értékű műtárgyakat, melyek értékéről fogalmuk sem volt. A feketepiaci műtárgy-kereskedelem nagy károkat okozott az országnak. Valódi eredmény volt, amikor – az állam és az egyház szétválasztása fenntartásával – az állami hatóságok összeállítottak egy listát a műemléki szempontból legfontosabb templomokról, melyeknek felújítását az állam ma már teljesen átvállalja. Ez sokat segített akkor, amikor 2013-ban rekord méretű földrengés és tájfun sújtotta az országot.

Sokat javult a helyzet, miután 2014-ben egy fiatal, energikus és jól képzett pap, Brian Brigoli vette át a bizottság és a főegyházmegyei múzeum irányítását. Az élsportoló Brian atya megértette a kulturális örökség jelentőségét, és elvégezte a patinás Domonkos-rendi Santo Tomas Egyetem kulturális örökségvédelmi szakát Manilában. Tudása és fizikai energiája révén hathatósabb anyagi és erkölcsi támogatást tudott elérni a főegyházmegyénél és az állami hatóságoknál. Ő a „száguldó pap”, aki a háromszáz kilométer hosszú és jó utak hiánya révén nehezen beutazható Cebui Főegyházmegye különböző pontjain rendszeresen megjelenik és ellenőrzi a műemlékvédelmi munkálatokat. Brian atya megszervezte és akkreditáltatta az egyházi műemlékvédelmi munkálatoknál alkalmazható cégeket. A verbita egyetemmel szerződést kötött, melynek értelmében a „jómódú” plébániák most már fizetnek a műemlékvédelmi munkáért.

A kereszténység 2021-ben volt ötszáz éves Cebuban. Ennek megünneplésére sok turistát vártunk az „ázsiai kereszténység bölcsőjébe”. A cebui verbita egyetem műemlékvédelmi részlege a tulajdonában álló felmérési és egyéb tudományos adatokból, amelyeket 2015 előtt minden anyagi elismerés nélkül, tisztán tudományos és egyházias buzgalomból halmozott fel, most olyan turista zsebkönyveket ad ki, mint amilyeneket Európában évtizedek óta látunk a híresebb templomok bejáratánál. E sorok írója kezdettől fogva részt vett ebben a missziós munkában. Mivel nem volt tapasztalatunk ilyen zsebkönyvek kiadásában, kikértük a túravezetők tanácsát. Még a járvány előtt készült el első zsebkönyvünk az Ágoston-rendi Santo Niño-bazilika, az ország első keresztény temploma mögött álló Magellán-kereszt pavilonról. A hagyomány szerint itt tűzték le a kereszténység kezdetét jelző fakeresztet. Sajnos sok gyanakvással kellett megküzdenünk, hiszen a hely annyira fontos. Azt sem tudtuk rögtön eldönteni, milyen módon fejezze ki ez a zsebkönyv Cebu hosszú kulturális hagyományát. Dékánunk, aki nagyon szenvedélyesen szereti Cebut, egyre-másra hajtogatta, hogy „ez még nem az, aminek lennie kellene”. A szerkesztés után még egy év munkája kellett, míg egy telefontársaságtól össze tudtuk szedni a nyomtatáshoz szükséges anyagi támogatást. Ezt a kiadványt 2020 februárjában ki tudtuk nyomtatni, még a járvány miatti lezárások előtt.

A következő zsebkönyv, az ősrégi boljoon-i kegytemplomról, szintén szervezési nehézségekbe ütközött. Hónapokba telt, míg az önkormányzatot meg tudtuk győzni, hogy finanszírozzák. Nehéz volt, mert a Fülöp-szigeteken az állami pénzek elköltését szigorúan ellenőrzik. A verbita egyetemet akkreditáltatni kellett a Boljoon-i Önkormányzatnál. A városvezetés tanácsülésén meg kellett indokolnunk az akkreditáció és a zsebkönyv fontosságát. Sikerrel jártunk, fizettek. Most már a harmadik zsebkönyvet nyomtatjuk, mégpedig a Boljoon-nal szomszédos Oslob város templomáról. Az ottani művelt, előzőleg a cebui papi szemináriumban nevelősködő, világlátott plébános azonnal ráharapott az ötletre és kijelentette, hogy az ő plébániája képes kifizetni a szükséges összeget. Ehhez persze olyan pap kell, aki érti a műemlékek jelentőségét és apostolkodást lát a turisták tájékoztatásában. A következő könyv a szintén nagyon fontos Argao templomával, plébániájával és környező műemlékeivel foglalkozna, de az ottani plébános most a templom hangosításával van elfoglalva. Így az önkormányzatnál próbálkozunk, de azt politikai nézeteltérések osztják meg. Lehet, hogy ismét a telefontársaság fog segíteni? Arra is gondoltunk, hogy esetleg egy következő plébániát keresünk meg. Negyven (!) ősi „spanyol” templom van a főegyházmegyében, mindegyikről akarunk írni. Brian atya nagyon sokat segít ezekben, de a papság hozzáállása plébániáról-plébániára változik.

A templomrenoválások fizikai kérdéseiről még nem is írtam. Ha nehezen is, haladunk előre. Való igaz, el vagyunk maradva az európai egyházi műemlékvédelem eredményeitől, de használjuk templomainkat, ha manapság a járvány miatt nem is száz százalékban. Nem kell őket múzeumokká alakítani vagy más világi célra berendezni, hiszen él a hit. Azt azonban el kell érni, hogy a „régi” részesévé váljon az itteni fiatal lakosság hitének és kulturális igényeinek.

Lányi Béla SVD testvér

 

 

2022-01-31

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

     

Önnek ajánljuk

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks