Gárdonyi Géza csendjei Az én falum elbeszéléseiben
Nem véletlen, hogy az 1898-ban keletkezett Az én falum kötetet bemutató irodalomtörténet-írásunk némelyike így jellemezte a szerző Március c. írásának szereplőit: „Gárdonyi alakjai némák maradnak, amikor az író erről a szegényes „kisboldogságról” beszél. Nem az a vidámság ez, amelynek nevetése van. Csak afféle csöndes, békés vidámság, mint az erdő vidámsága, amikor a nap rásüt.”[2] … [Kiemelés tőlem] Mert Gárdonyi „Örülni akar, megállás és megtorpanás nélkül élni a csendes, derűs hétköznapokat, mert a tiszta öröm maga az élet.”[3] Gárdonyi Géza lelki alapállása – amellyel személyessé teszi már kötete címében is Az én falum világát, – Robert Sarah bíboros tavalyi évben megjelent könyvével minden erőltetettség nélkül rokonítható. Idézek a bíboros A csönd ereje… kötetéből,[4] amely akár jelen írásom mottója is lehetne: „A mindennapi élet csöndje a másokkal való együttélés elengedhetetlen feltétele. Az elcsöndesedés képessége nélkül az ember nem tudja meghallgatni, szeretni és megérteni saját környezetét. A szeretet csöndből születik. Olyan csöndes szívből jön elő, amely képes meghallgatni és befogadni. A csönd feltétele annak, hogy megváltozzunk, és önmagunk megértéséhez is szükséges. Csönd nélkül nincs se nyugalom, se derű, se belső élet. A csönd barátság és szeretet, belső harmónia és béke. A csönd és békesség egyetlen szív dobogása.” Sokféle csendet idéz meg Gárdonyi Géza Az én falum kötetében. Vegyük először azokat a példákat, ahol magával a „csend” szóval tesz hangsúlyossá: magatartásformát, hangulatot, lélekben végbemenő változást stb. Iskolai élethez kapcsolódóan: A korabeli iskola, a tanító elvárta a gyerekektől, hogy a tanító megjelenését csönddel tiszteljék meg, a csend a tanítás alapkövetelménye volt: „Hanem itt, hogy engem megláttak, elcsöndesültek. Szótlanul ültek a helyökre. … De nekem szigorunak kell lennem, mert a csöndesség az első törvény az iskolában.” [5] Sőt, a hangerő intenzitásának is megvoltak a fokozatai: „Mindenki beszélhet a körülötte ülőkkel, csak kiáltania nem szabad. Aki kiált, annak a nevét Istenes Imre fölírja a táblára.”[6] A gyerekek című elbeszélésében ugyancsak róla mondja az író: „Ő az én bejövetelemig a rend meg a csend ura.”[7]
A bűntárgyalás feszültségének bemutatására és annak föloldására ugyanaz a szó szolgál, jelzői és főnévi funkcióban. A csönd fokozásával negatív és pozitív többletet kap a valóság és a lélek világa: [A pofon után] „Az iskola csöndes a visszafojtott izgalomtól. … Istenes [Imre] a nagy csöndességben letörölgette az irkát, a padot, a tarisznyát.” Majd a megbocsátás, az oldás pillanatképe. „Az ablakon utánok néztem. Kint a havas kocsiúton csöndesen ballagtak egymás mellett.” Az író érzékeny líraisággal, de pátosz nélkül írja le a gyerekek megrendülését kis társuk halálakor, akik a mélységes csöndben szembesülnek az emberi elmúlással. A tanítótól várják, valami ki nem mondott ősbizalommal miértjeikre a választ: „Egyszer aztán megcsendül a lélekharang. Imre elhallgat. Az iskolán mintha hűs szélfuvalom szállna át. Mélységes csönd. És minden gyerek elnyiló szemmel bámul fel énreám.”[9] A falu kinti világának színtereiben Gárdonyi Az én falumjának pillanatrajzai, apró elbeszélései tematikailag vagy a Márciustól decemberig, vagy a Decembertől márciusig időszakhoz tartoznak, az iskola, kocsma és a falu határa helyszíneivel. Gárdonyi szemlélődő csendessége, akár az éledő márciusról, akár egy körtefa alatti ebédről ír, sohasem erősödik zsivalygássá. A zaj forrása sokszor távol esik attól a helytől, amiről az író éppen mesél: „A nap szépen sütött. A legelő csendes volt. A falu zajos. Mucza cigány a csendességben, Szűcs András a zajgásban valahol, – a nap elmúlt.”[10] vagy: „Valami nagy süket csend ült a mezőn meg a hegyeken.”[11]
– Ne böcce ne! Az a kisbornyúnak szól. Aztán újra csönd és csönd.”[12] S sorolhatnánk tovább a csöndes jelzővel illetett falusi világot: csöndes a sötétség,[13] a táj („A táj csöndes. A földek fölött kék ég. A nap fényt és meleget áraszt. A levegőben csönd és béke.”[14]), csöndes a szemlélődés (Kevi Pál csak árnyképe a nagy „Magvetőnek”. Ő csöndes szemlélődésben nézi a fia munkáját.[15]), még az emberi találkozás-mulatozás is ebben a csöndben mélyül el: „Néha nem hallgattunk egyebet, csak a mező csöndességét. Mert a csöndességet is lehet hallgatni. Néha azonban Borza János belefurulyázott a csöndességbe és olyankor szépen elmulatoztunk.”[16] A Haragosok történetében reggel hatkor „susogó” mise van; az orgona elhallgatása után a „siket csendben” a pap suttogása hallatszik; a templom csöndjében az öreg Paizs köhhintésétől visszhangzik a templom; és az öreg haragosok is csöndben ülnek a padban. Mennyi csönd egy történetben, amelyben nincs megbocsájtás stb. Írói eszközeiben Magát a csend világát, az elbeszélések nyugodt, és lassú menetét Gárdonyi nemcsak azzal éri el, hogy a csend értékére irányítja az olvasói figyelmet. Nagyon sokszor meg is teremti ezt a csöndet azáltal, hogy történeteibe leíró betéteket iktat. S ezek a – főként tájleíró részek – át- meg átszövik az elbeszélői hangot.
S nézzük a Laskai Osvát szövegével párhuzamba állított Gárdonyi prózarészletet: „Nincs a földön egy tenyérnyi térség, amelyen valami növény meg ne vetette volna a lábát. Ezernyi ezer rejtelmes élet emeli itt az ég felé leveleit, meg a virágait. Táplálkoznak a földből. Isszák a harmatot. Várják a napot reggel, az éjjeli árnyékot este. Az ágak meg a levelek érintik, takarják, nézik egymást. A virágok ide-oda fordítják a fejüket; hajladoznak, mint a susogó leányok. Egy lilaszinü bájos mákvirág, mintha valamit keresne a földön. Egy liliom, mintha a szilvafára nézne. … Mindezek között pedig ezernyi ezer más élet rejtőzik: csigabigák, akik föl-fölágaskodnak egy-egy levélre: végigsétálnak a cukorborsó karóján és jobbra-balra gukkerozzák a kert világát.”[19] Csak a csend magányában figyelhette meg, írhatta le ilyen szemléletesen a mikro- és makrovilágot a középkorban élt ferences szerzetes és a 19. század fordulóján alkotó író is. Gárdonyi realista módon ábrázolta mindazt, amit látott, de ahogyan gyönyörködött, azt áhítatban tette. Burucz András szántása sem pusztán fizikai munka, hanem ima: „A természet könyvének egy lapjára ir most Burucz András. Ezt írja: Add meg a mi kenyerünket … És az Úr olvassa az irást a magasból.”[20] Mintha a teremtett világ természetes lét-állapota a csendben tudna mélységeivel megmutatkozni.
Mily kedves a napfény! A virágokat méhek döngicsélik körül. Ringatóznak a levegőben virág alatt, virág felett. Bele-beleszállnak a virág mélyébe. Egy-két pillanatra elnémulva fürödnek a finom sárga virágporban, aztán édes zengéssel emelkednek újra ki, szállanak uj bokrétára.[21] A Tüzek meg árnyékok a boszorkányok, babonák világáról ad hírt: nem lekezelően, hanem az elbeszélő szája szélén ott rejtőző mosollyal. S mikor is történhetne mindez? Este. Gárdonyi lassú ráhangolással kezdi: „A kaszálóból akkor kezdett fölmelegedni a homály. Mert az éj mindig így jön: a földből, és fölszáll az égig, az égen túl is. Mérhetetlen oceánja a kékes sötétségnek. A jegenyefák óriás fekete fölkiáltójelek s egy gémeskut a távolban vékony T betű. A lilaszürke égen sárgán fénylő karikája a holdnak stb.”[22]
De szeretem a munkájukat nézni és a muzsikájukat hallgatni! Ahogy körüllengik az én virágzó fáimat, azt gondolom, templomban vagyok: a két fa két menyasszony s a méhek Istennek apró muzsikusai. Fölülről lemosolyog a nap nyájas világa, és a méla csöndben ezernyi fűszál hallgatja velem a méheknek hullámzó méla szent zenéjét.”[24] (Nota bene: Laskai Osvát!) Az álom, álmodozás és ébrenlét határán: Egy korábbi előadásom címe ez volt: „Szavakkal – a szavakon túl. (Zene és a szívnek szárnyazott sejtelmei Gárdonyi Géza prózájában).”[25] Ebben az előadásomban azon egyházi és világi énekek szövegcorpusainak (olykor dallamával együtt) funkcióját néztem az adott elbeszéléstörténetben, amely énekek memoriter nem ismerése miatt, a mai olvasó számára a zenei utalások nem jelentenek, nem jelenthetnek többet hangulati elemnél. Holott erről szó sincs![26]
Az álomvilágból megszülető hang, a csak álomban hallott ének, a tűz nézése közbeni elcsendesülés (Aki a tüzet nézi, annak a lelke megcsöndesül; valami édes félálom szállja meg, – édes félálom: nyugodalom.[28]) mind-mind olyan, időtartamában pillanatnyi csend, amely látszólag nem késlelteti a cselekmény előrehaladását, mégis lelassulunk, mert érzelmileg megérint minket. Pár soros kitérések ezek, s meglehet, tudatosan észre sem vesszük, olyan háttérben maradóak. De a töprengést továbbviszik bennünk: „A Teremtő a pillangót, meg a szitakötőt bizonyára nem komponálva teremtette, hanem álmában, mikor a világ teremtésében megfáradtan alvásra dőlt a végtelenség csillagvilágos mélyében. S vajjon, melyik ér többet neki is: az ember-e, vagy a pillangó, vagy a szitakötő, vagy a gyöngyvirág?”[29] „A szeretet csöndből születik” Talán nincs az elbeszéléskötetben egy olyan elbeszélés sem, amelyikben kimondva-kimondatlanul ne találnánk példát Robert Sarah kötetének gondolati kapcsolódásához: „A szeretet csöndből születik”. Ez a szeretet születik meg Gárdonyi tanítói pályája találkozástörténeteiben. Többször meg is fogalmazza: A lelkük az én fehér papirosom, amit teleirok a tisztességtudásnak és egymás iránt való testvéri érzésnek jeleivel.”[30] Nem szégyelli kimondani a „Bogár Miska” történetben – amelyben hazaküldi a gyereket, hogy mosdjon meg, s tiszta legyen a tanítási órára, de az nem tudja lemosni magáról a többrétegű piszkot, mire az író „Ránéztem olykor és elmosolyodtam magamban. Piszkos szegény, de azért szeretem.”[31] Az én falum írásaiban nem is kell kimondania szereplőinek a legfőbb jézusi parancsot, gesztusaikban, cselekedeteikben, környezetük világában benne rejlik. A haldokló apa búcsúja fiától, ahogy egymás kezét fogják, s csak nézik egymást az utolsó pillanatig, nem is kíván kimondott szavakat: „S a nagy csöndességben, a Miatyánk susogása között elballag az öreg lélek a másik világra.”[32]
Gárdonyi csendjeiben felnagyítódnak mindazon értékek, amelyek hangsúlytalanokká váltak a társadalom, különösen a nagyvárosok moralitásában. Pályája kezdetén, néptanítói életének nyomorúságában maga is sok szenvedést élt meg, amire érzékenyen ráismert tanítványai sorsában, a lét említésre sem érdemes történéseiben. S bár néptanítói munkája kiemelte a „nadrágos embert” a paraszti életmódból, de csak annyira, hogy se ide-, se valami följebbi hierarchiába ne tartozhasson. S ezt a kívülállóságot, ahogy fentebb hivatkoztunk rá, visszahúzódásra hajló természete sem könnyítette meg. Mit szegezhetett szembe mindazzal a nyomorúsággal, amit maga körül látott? A humort, amely kiélesítette a visszásságot, és a néma szeretetet, amellyel a társadalom nincstelenjeit észrevette. Figyelő csendjeiben színes kis portrékat, hátteret skiccel pár jelzővel, mozdulattal a falu világáról. Ezt mondja a szakirodalom idillinek, én inkább a keresztényi megnevezést használnám. Gárdonyi Géza csendje ebben a lelkiségben tud megtöltődni tartalommal. Hubert Ildikó
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za – idézet a személyiségéről írt részfejezetből [2] Mezei József: Az elbeszélő próza korszerűsítése, 84. https://www.arcanum.hu › online-kiadvanyok › az-en-falum-43D0 . Gárdonyi Géza: Az én falum, I-II. kötet. Dante 8. kiadás, évszámmegjelölés nélkül. [A hivatkozás mindig ugyanerre a kötetkiadásra vonatkozik, ezért az idézet helyeként csak az elbeszélés címét, kötet- és lapszámát jelölöm.] Március, I., 5. p. [3] Uo. [4] Robert Sara: A csönd ereje a zaj diktatúrájával szemben. Szent István Társulat, Bp., 2019, 383. [5] A hópehely, II., 3., 4. p. [6] Bűntárgyalás, II., 57. p. [7] A gyerekek, I., 150. p. [8] Bűntárgyalás, II., 57. p. [9] A hópehely, II., 11. p. [10] Ebéd a körtefa alatt, I., 72-73. pp. [11] Megtérés, I., 126. p. [12] Este, I., 102. p. [13] Tüzek meg árnyékok, I., 50. p. [14] Március, I., 6. p. [15] Uo. 7. p. [16] A török bankó, I., 216. p. [17] Laskai Osvát (Osvaldus de Lasko, Laskó, Baranya vm., 1450 körül–1511. június 10.) Szent Ferenc-rendi minorita szerzetes, a pesti convent főnöke [18] Laskai Osvát: Első nagyböjti beszéd. Ford.: Bárczi Ildikó. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor. Szerk.: Madas Edit, Bp., 187-188. pp. [19] A kék pille, I., 39. p. [20] Március, I., 6. p. [21] Gólyák, méhek, kislibák, I., 19-20. p. [22] Tüzek meg árnyékok, I., 44. p. [23] Uo. 45. p. [24] Gólyák, méhek, kislibák, I., 21. p. [25] Hubert Ildikó: „Szavakkal – a szavakon túl. (Zene és a szívnek szárnyazott sejtelmei Gárdonyi Géza prózájában.)” http://www.gardonyigeza.hu/tanulmanyok/gore-gabor-humorkonferenciak/2019-2/. [26] Lásd az előadás példáit, értelmezését. [27] Roráté, I., 206. p. [28] A tűz, I., 197. p. [29] Virágok és bogarak, I., 26. p. [30] A gyerekek, I., 154. p. [31] Bogár Miska, I., 156. p. |
![]() |
Keresztény Értelmiségek Szövetsége
1016 Budapest, Aladár utca 17.
(06-1) 328-0164
iroda[kukac]keesz.hu
Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat
powered by Reelweb | designed by PetrusWorks