Ha mindenki

Sajnos a mai világ az önzésről szól. Nekem minden jár, mert megérdemlem. Csak én vagyok a fontos, a többiek fogadjanak el ilyennek. Mindenki törődjön a maga dolgával, előbb saját háza táján sepregessen.

 

Igaz, hogy előbb tenlelkünkben kell rendet teremteni, aztán lódulhatunk neki a világnak. De önzés-e, ha magunkkal foglalkoznunk, mielőtt bárminek is nekifognánk, hiszen belső egyensúlyunk a garanciája annak, hogy közös dolgaink is sikeresek legyenek.

Rend a lelke mindennek, tartja a közmondás, és ez valóban így is van. A belső csend szülte béke a garanciája mindannak, ami majd azt a rendet szülheti meg, ami a világunk optimális működésének alapfeltétele. És itt érünk el oda, amiben ezen írás címében céloztam: azon – csaknem utópisztikus – állapothoz, amelyet világbékének csúfoltak, és gúnyosan mosolyognak rajta ma is.

Pedig valahol el kellene kezdeni. Rengeteg nagyszerű ember él körülöttünk. Számtalan ragyogó eredmény születik, sikeres tettek sora vesz körül, világrengető felfedezések tengere lát világot nap mint nap. Mégis egyre borzasztóbbnak tűnik az az irány, amerre haladunk, amerre tart a világunk. Miért is? A válasz talán bombasztikusnak tűnik, mégis egyszerű. Mert emberek vagyunk. Esendőek, mégis nagyszerűek, latorok olykor, mégis örök eséllyel a mennyországba kerüléshez, a megbocsátáshoz.

Zavaros kicsit az egész, vagy furcsa? Deprimáló első látásra és elkeserítő, lelombozó vagy bénító netán? Elsőre lehet. De ha újra és újra megtaláljuk a sokszor csak keskeny csapást önmagunkhoz, és felfedezzük azt a – néha huncutul elrejtező – csipetnyi erőmagot, ami az újrainduláshoz kell, akkor minden egyes alkalommal elölről tudjuk kezdeni. Nagy sóhaj, mély, egészséges lélegzetvétel, aztán neki ismét a sűrűjének. Talán máshol, másként, más szinten. De meg nem állva és egyet sosem feledve: ha Isten velünk, ki ellenünk? Mert az is tudott, hogy már a legkisebb kétely is, a legparányibb kishitűség is bukás veszélyét hordozza magában. Ez már az a pici részlet, amelyben az „ördög” ott lehet elrejtezve.

A világ tele van annak uralmára törőkkel, háborús héjákkal, zöld és sárga arannyal üzérkedőkkel, minden humán értéket a saját pillanatnyi érdek, haszon miatt tudatosan lerombolókkal, emberi életet semmibe vevőkkel stb. Ugyanakkor az esetleges kudarcok ellenére is tenni, dolgozni és szeretni kell. Egyszerre kell tudni megbocsátani és keménynek lenni, az adott helyzet szerint. Kis huncut lurkó mondta anno, hogy ugyan az Írás szerint, ha kővel dobnak meg, akkor ezt kenyérrel kell viszonozni, de arról nem szólnak a sorok, hogy ez a kenyér lágy-e vagy esetleg jó szikkadt, kemény is lehet.

Viccet félretéve: előre csak akkor haladunk, ha azt is hisszük, hogy ha nem is mindenki, de egyre többen leszünk azok, akik a saját kis belső éden megteremtése után a fölös erőt a köröttes világ jobbá tételére akarják fordítani. Hát így legyen! Hátha majd megközelítjük egyszer azt a „ha mindenki” állapotot!

Pálmai Tamás

 

 

2021-07-05

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

NEK2020

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks