Hagyományaink remeklése

Vannak terek, amelyekbe ha belépünk, otthon(osan) érezzük magunkat. A Műcsarnok időszaki, 2018. augusztus 20-ig látogatható Kéz/Mű/Remek című nagyszabású kiállítására belépve otthon érzi magát a látogató. Ennek több oka is van.

 

Egyrészt a tágas múzeumi termekben a tárlat megalkotóinak sikerült olyan meghitt, befogadhatóan berendezett, de logikusan összeállított kiállítótereket létrehozni, amelyekben az ember nem érzi magát elveszettnek, és ahol nem nyomja agyon a látottak töménysége. Másrészről a kiállítás tizenkét termében a kurátorok olyan gyűjteményt állítottak össze a nagyközönségnek, amiben mi, magyarok magunkra ismerhetünk, hiszen a hagyomány maga a nemzet. Valamely ősi tudásból ismerős minden motívum, minden forma, minden kép. Ettől érezzük otthon magunkat, mert a hagyományainkban felfedezzük magunkat.

„A Magyar Művészeti Akadémia és a Műcsarnok 2018. évi Nemzeti Szalonja Kéz/Mű/Remek címmel a kortárs »népi« kézművesség legkiválóbb mestereinek munkáiból nyújt reprezentatív válogatást. A mesterremekek az utóbbi tíz-tizenöt évben születtek, és jól prezentálják azt a gazdag műfaji, technikai és alkotói sokszínűséget, amely a kézműves mozgalom sajátja.” – írja a Kéz/Mű/Remek prospektusa. A tárgyak valóban nem régi, avítt darabok, hanem tele vannak újítással, ötlettel, modernséggel amellett, hogy magukon hordják a klasszikus „népi” hagyományőrző jegyeket is. Végigmenve a tizenkét termen az alábbi tematikákat találjuk: (1) a népművészeti újjászületés, (2) híres néprajzi tájak továbbélő hagyománya, (3) mindennapi tárgykultúra – az otthon világa, (4) a kézműves oktatás műhelyei, (5) archaikus életformák újrafelfedezése, (6) táj, környezet, ember, (7) megújuló hangszerek, (8) mesterségbeli tudás, (9) újraálmodott múlt, (10) szakrális terek, jeles napok, (11) öltözködés, stílus, identitás, (12) közterek, jelképek, emlékkiállítás. A felsorolt gyűjtőcímekből is látható, hogy a tárlat igen széleskörűen mutatja be azokat a területeket – kezdve a tájkultúrától, a viseleteken át egészen a hangszerekig –, amelyekben hagyományaink jelen vannak, élővé válnak. A kiállítás csaknem ötszáz népi kézműves mester és iparművész mintegy 3500 munkáját vonultatja fel az anyaország és Erdély számos tájegységéből. Egyik teremből a másikba jutva újra és újra meglepődik a látogató, mennyi izgalmas és szép tárgyat láthat. Itt a sokféle húsvéti tojás, amott a bicikliskosarak, máshol a bika formájú fapad ejti ámulatba nézőjét.

Nagyné Török Zsófia népi iparművész nagyon gyönyörűen megmunkált miskakancsóján az alábbi szöveg olvasható: „Aki vizet önt a borba, Isten nyila verje orrba! Jó bor az orvosságnál többet ér. Aki issza holtig él!” Legeza Márta kosárfonó biciklis kosarait a hollandok is megirigyelnék, olyan tökéletes kiegészítője a terem közepén álló kerékpárnak. Mikó Imre faműves faragott fali tükrében nemcsak trendi szelfit készíteni, de irigylésre méltó megmunkáltsága szép keretet is ad a fotónak. Halmai Edina nemezkészítő zsinóros mellényéhez szinte oda képzeljük a honfoglaló magyarok asszonyait, annyira emlékeztet stílusában arra az időszakra, akárcsak Hegyaljai Tünde népi iparművész dagesztáni nemeztakarója. Kontár Veronika kézi szövő által készített táska olyan stílusos, hogy bármely hölgylátogató azonnal vállára kapná. Szintén a nők szemét gyönyörködtetik Gyöngy Enikő népi iparművész, népi ékszerkészítő együttesei. A kalocsai alkalmi ruha Hrivnák Tünde divattervező nevét dicséri, s a világban bármely kifutón megállná a helyét, akárcsak a Stumpf Imre viseletkészítő által megálmodott öltözékek. A tizedik teremben, amely a szakrális tereket idézi meg, Nagy Bertalan korpusza fából formázza meg a keresztre feszített Krisztust.   

Az alkotók nagy része már részesült Népművészet Mestere, Népművészet Ifjú Mestere, Népművészeti Iparművész és más kitüntetésekben, ami a munkáik igényességén túl szakértelmüket is igazolja. A kiállítók sok esetben maguk is oktatják mesterségüket, iskolákat vezetnek, szakkönyveket írnak. Egy-egy nevet megpillantva azt is felfedezzük, hogy az adott kézműves nem egyszer nagy múltú mesterdinasztia leszármazottja. „A tárgyak már-már alig hihető tökéletessége, »hibátlansága« lenyűgöző. Nemegyszer az az érzésünk, hogy a mai alkotók hajdanvolt mestereiket is túlszárnyalják tudásban” – írja a kiállítás ismertetője. Legyen szó ékszerről vagy hangszerről, a munkákon érződik a kísérletező kedv és az egyedi stílus. A tárgyak igényességükkel és kreatív megvalósulásukkal magas színvonalat képviselnek. Ámulattal tölti el a látogatót az a szakmai felkészültség és néprajzi ismeret, amellyel tárgyakat napjainkban is létre lehet hozni a hagyományt követve úgy, hogy emellett alkotójuk iparművészeti szempontból nem egyszer kilép a hagyományos keretből. Ettől egyszerre modernek és hagyományőrzőek a bemutatott alkotások. A fiatalabb generáció ennek köszönhetően nem érzi úgy, hogy ehhez a kiállításhoz semmi köze, hanem épp a régi keretek elhagyása miatt tud kapcsolódni a tárlat anyagához.

Minden kiállított tárgyat összeköt az, hogy a Kárpát-medencei magyar és nemzetiségi paraszti tárgyalkotó művészet és a történeti kézműipari hagyomány ihlette ezeket. A rendezőknek az volt a szándéka, hogy „a műremekek szépsége, igényessége és harmóniája ráirányítsa a közönség figyelmét a hagyományos tárgyi világ időtálló esztétikumára.” Ami szép volt régen, az szép ma is. A múlt és a jelen harmóniája mutatkozik meg a kiállítás egész anyagán. Közel hajolva a tárgyakhoz minden egyes darabnál megfigyelhetjük azt az aprólékos, precíz és valóban igényes kidolgozottságot, amitől büszkék lehetünk a magyar kézműves mesterségre. Sokan hazánkat „népművészeti nagyhatalomnak” tartják, és nem csak gazdag hagyománya és kultúrkincsei miatt, hanem amiatt is, mert ezek a mesterségek még mindig nagyon élőek, jóllehet a világban a könnyen elkészülő, gyorsan megvásárolható tucat tárgyak dominálnak. Azt hihetnénk, hogy vége a kézzel készített, ráfordított idővel megmunkált, egyedi, tartós, minőségi és esztétikailag is különleges tárgyak idejének. Ez a kiállítás épp ezt cáfolja meg: van igény és van lehetőség minőségi kézműves tárgyak elkészítésére, melyek formavilága elődeink tudása és szépérzéke alapján évszázadok alatt folyamatosan alakult és fejlődött. És ez adja a legfőbb értékét a kézműves tradíciókat felvonultató tárlatnak: a jelent összeköti a múlttal, és a múltat a jelennel. Megértjük, ami a kiállítás megnyitóján is elhangzott: anyáink és apáink miközben élték hétköznapi életüket végezve mindennapos tevékenységeiket, művészek voltak.

Különlegesség az is, hogy a Műcsarnok eddig még nem rendezett népművészeti tárgyú kiállítást. Beszprémy Katalin vezető kurátor és Fülemile Ágnes szakmai és művészeti koncepcióért felelős kurátor azt hangsúlyozták, hogy a Kéz/Mű/Remek az elmúlt öt év legkiválóbb teljesítményeit azzal a céllal vonultatja fel, hogy megmutassa: a népművészet a 21. században is élhető és szerethető.

Megtekintve a kiállítást jó érzés tölti el az embert. Egyfajta büszkeség, hogy mindez a magyar kultúra része. Ez a sokszínűség, ez a gazdagság, ez a kreativitás mi magunk vagyunk, és évszázadról évszázadra őseink hagyományozták ránk. Kihúzhatjuk magunkat, hogy a magyar népművészet ekkora értéktár.

Szökő Mária
Fotók forrása: mma.hu

 

2018-08-13

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks