Hegyek és völgyek

A teremtett világ szépséges tájai közül kitűnnek a fejüket égbe emelő, méltóságteljes hegyek. Vannak köztük szerényen meghúzódók, s vannak kimagaslók, melyek felhőkbe burkolóznak. Egy bizonyos: mindegyik vonzza a szemet. „Tekintetem a hegyekre emelem” – mondja a zarándok Jeruzsálem felé ballagva.

 

A hegyek mindig is elkápráztatták a völgyekben élőket, akik szent irigységgel szemlélték a magasba emelkedő csúcsokat, kimagasló ormokat. Szent helyeknek számítottak ezek a hegyek, ahol a hiedelem szerint közel, szinte karnyújtásnyira voltak az égiek. Mózes is a Sínai-hegyen találkozott az Úrral, hogy átvegye tőle a két kőtáblára írott törvényt, a Tízparancsolatot. „Légy készen reggelre és jöjj fel reggel a Sínai-hegyre, és állj ott elém a hegy csúcsán! Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat faragott, korán reggel fölment a hegyre az Úr parancsa szerint és kezében vitte a két kőtáblát. Ekkor leszállt felhőben az Úr, odaállt mellé és kimondta az Úr nevét. Elvonult előtte az Úr és ezt mondta: Az Úr irgalmas és kegyelmes isten. Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy…” (2Móz 34,2-4) Jézus meg a Tábor-hegyen időzik tanítványaival, amikor csodálatos istenélményben részesülnek mindnyájan. Ruhája fehéren ragyog, mint a hó, Mózessel és Illéssel beszélget, majd egy hang hallatszik a mennyből: „Ez az én szeretett fiam, egyedül őt hallgassátok!” (Mt 17,5)

Úgy tűnik tehát, hogy a hegyek Isten közelébe emelnek, segítenek minket. Azonban a hegymenet, tehát a följutás a hegyre sokkal nehezebb, mint a völgyben maradás. A völgyek mindig kényelmesebbnek tűnnek, mint a hegyek, melyek megközelítése fárasztó és küzdelmes, ezért szeretünk inkább a völgyben járni, mint hegyet mászni. Nemegyszer hegyek tornyosulnak azonban elénk, amelyeket akarva-nem akarva meg kell másznunk. Rosszul járunk, ha nem tesszük, ha helyette letáborozunk a hegy lábánál vagy megpróbáljuk kikerülni, netán kedvetlenül vagy félve megmászni azt. Egy bizonyos: nem fogunk előbbre jutni, ha az előttünk emelkedő hegyet nem másszuk meg Isten segítségével.

Jézus mondja: „Ha van hitetek, s azt mondjátok ennek a hegynek, hogy emelkedj föl és vesd magad a tengerbe, az is meglesz”. (Mt 21,21)  Ez pedig a Mester olvasatában azt jelenti, ha van elég hitünk, ami csupán egy mustármagnyi kell legyen, akkor nyugodtan nekivághatunk a hegynek. Mert „a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, s a nem látható dolgokról való meggyőződés”. (Zsid 11,1) Az igazi hegymászó hittel indul neki a hegynek, és látja maga előtt a csúcsot, ahová meg fog érkezni. Tisztában van a hegymászás nehézségeivel, a kaptatókkal és meredélyekkel, a zihálva, meg-megállva megtett méterekkel, s a csúcs közelében átélt szenvedéssel teli percekkel. Mindezt mégis vállalva nekilát a hegymenetnek, mert tudja, ha fölér a csúcsra, egy szempillantás alatt meglátja a körötte lévő gyönyörű tájat és mélységet, és feledi az addigi fájdalmakat. Ha van cél és van remény, értelmet nyer a szenvedés és elviselhetőbbé válik. Ilyen értelmes szenvedés az is, amikor a kismama fájdalmasan vajúdva világra hozza gyermekét. Erre mondja Jézus: „Amikor az asszony szül, nagy a fájdalma, de miután megszülte gyermekét, nem emlékezik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.” (Jn 16,21)

Az idők során sok hegyet kellett, illetve kell megmásznunk ahhoz, hogy fölérve a csúcsra értelmet nyerjen az életünk során elviselt szenvedés. Gyermeknek, ifjúnak, felnőttnek és idősnek egyaránt megvannak a maga hegyei, amiket meg kell másznia. Ha csupán a nehézségekre és a gyötrelmekre gondolunk, könnyen visszariadunk, de ha a célt, a csúcsot is látjuk magunk előtt, akkor nekivágunk a hegynek, bármilyen meredek legyen is az.

Megmászhatatlan hegynek tűnik mostanában az egyre jobban terjedő, sok-sok áldozatot követelő világméretű járvány. Sokan kétségbeestek, sokan megbetegedtek, sokan meghaltak mostanában, sokan föllázadtak az óvintézkedések ellen, némelyek még a vírust is tagadják, mások meg a védőoltást utasítják el, vagyis nem hajlandók a hegymenetre. Jóllehet az egyetlen megoldása a pandémiának, ennek a veszélyes és meredek hegynek csak a megmászás lehet. Jézus szerint mustármagnyi hit is elég ahhoz, hogy neki merjünk vágni a hegynek s fölérjünk a csúcsra, vagyis jelen esetben legyőzzük ezt a szörnyű járványt. Ehhez azonban összefogásra, türelemre és védőoltásra van szükségünk, meg arra, hogy Mózessel együtt mi is meghalljuk az Úr nevét, mely így hangzik: „Az Úr irgalmas és kegyelmes isten. Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy.” (2Móz 34,6) Ezekben a nehéz időkben is „megízlelhetjük, hogy jóságos az Úr”, vagyis van miért hálát adni, nevezetesen a vakcináért, amit egy honfitársunk fedezett föl.

A hegymászás aktusa életünk szinte minden mozzanatának metaforája lehet, beleértve a Názáreti Jézus passióját, a Krisztus eseményt, tehát a nagyhét történéseit. Jézus szenvedéstörténete ugyancsak hasonló a hegymászáshoz, például a Mount Everest megmászásához, mely ugyancsak szenvedéssel jár és sok életet követelt már eddig. A nagyhét pedig a mi életünk metaforája is lehet, mert van benne árulás, tagadás, ragaszkodás, búcsúzás, megaláztatás, bántalmazás, szeretet, szenvedés, halál és temetés. Az emberré lett Isten olyannyira vállalta a sorsunkat, hogy annak minden mozzanatát, szépségét, nehézségét és fájdalmát megízlelte. Az ember amúgy is törékeny lény, a szeretet pedig még inkább sebezhetővé teszi. Jézus az egyetemes és örök Szeretet megtestesítőjeként ugyancsak törékenynek és sebezhetőnek bizonyult a kereszten. Mindez nem érte váratlanul, tudatosan készült rá, bár szerette volna elkerülni a megtöretést. A Gecsemáné kerti imádságos tusakodás sem mentesítette a keserű pohártól, a kínok között elszenvedett kereszthaláltól. Kérdés, honnan volt elég ereje és bátorsága föláldozni fiatal életét, kiinni a keserű poharat?

Tudta, hogy úgyis föltámad, mondanánk erre, de ez így nem igaz, mert Jézus nem tudta, hanem hitte, hogy föltámad, vagyis bizonyos volt benne, hogy az Isten nem hagyja őt magára még a halálban sem. Olyan szoros kötelék kötötte őt az Örökkévalóhoz, hogy mindhalálig, sőt még azután is bízott benne. „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), vallott erről a mélyen meghitt apa-fiú kapcsolatról. A nagypéntek valójában ennek a halálos bizalomnak a megpecsételése, a húsvét pedig a beigazolódása. Az üres sír és a találkozások arról adnak hírt, hogy a köteléket, mellyel Jézus az Istenhez kötődött, még a halál sem tudta elszakítani. Jézus szenvedése mint a kagyló, igazgyöngyöt termett, a halandó embernek reménységet adott.

Ez a passió, miként a hegymászás, töredelmes, szenvedéssel teli, halálos vállalkozás volt, melynek csúcsa mégsem a halál, hanem az azon túl megtalált új élet lehetett. A hegymászók legnagyobb kihívása a nyolcezer méter fölötti hegycsúcsok megmászása. Mostanában egy erdélyi hegymászó, Varga Csaba készül arra, hogy a Mount Everestet egyedül, serpák, segítők és oxigénpalack nélkül megmássza, a végső rohamot, a csúcstámadást májusra tervezi. Eszerint mégis lehet valakinek hite és bátorsága arra, hogy egy ilyen veszélyes vállalkozásnak nekivágjon, pedig társa, a szintén erdélyi Erős Zsolt az életét vesztette e csúcs közelében. Bizonyára tisztában van a rá váró veszélyekkel és a szenvedéssel, mégis nekivág, mert a csúcs ellenállhatatlanul vonzza, s ő lélekben már föl is kapaszkodott rá.

Szépséges hegyek és völgyek vesznek körül minket. Tekintetünket vonzzák a magaslatok és meredélyek, de sokszor megtorpanunk, és nem merünk nekivágni a hegymenetnek. Ne feledjük Jézus szavát, miszerint „ha van hitünk és azt mondjuk a hegynek, emelkedj föl és vesd magad a tengerbe, az is meglesz”, vagyis megmászhatóvá és a csúcsa elérhetővé lesz számunkra.

Adja Isten, hogy így legyen!

Simon István
lelkész

 

2021-04-01

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

       1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks