Hogyan és miért?

„Erre megkérdezték: »És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni.« Jézus pedig így válaszolt nekik: »Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.« Erre ezt mondták neki: »Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!« Jézus azt mondta nekik: »Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát tegyem, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen, én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.«”(Jn 6,30–40).

Kedves Olvasó!

Nem értem ezeket a Jézust körülvevő zsidókat. Semmi nem elég nekik. Úgy tűnik, hogy nem is Jézus személye érdekli őket, hanem csak a csodák. Szeretnének minél több csodát látni és átélni, hogy izgalmasabb legyen ez az élet, aminél egyébként nem is akarnak többet. Látták a jeleket, amiket Jézus a betegeken tett (Jn 6,2), épp most akarták királlyá tenni, miután jóllakatta a sokaságot (csak férfi volt ötezer); mondták is a jelt látva, hogy „ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba” (Jn 6,14). Aztán, amikor Jézus hitre, bizalomra, személyes elköteleződésre és így alapvető életváltozásra hívja őket, akkor újra jelt kívánnak. A jel fontosabb nekik, mint az, amit jelez. A jel öncélúvá válik, megszűnik jellé lenni a számukra. Még jelnek nevezik, de valójában önmagáért akarják: jóllakni, meggyógyulni, szórakozni, ámuldozni – csak szebben, jobban és könnyebben élni a születés és halál közötti időszakot.

Nem is igaz, hogy nem értem őket. Nagyon is értem őket, mert pont úgy gondolkodnak, mint ahogyan ma, kétezer évvel később mi gondolkodunk. Az élet fő kérdése számunkra is a „hogyan éljünk? Mit tegyünk, hogy szebben, jobban és könnyebben éljünk?” Ők ugyan még így kérdezték: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” – de valójában ugyanaz járt a fejükben, mint nekünk. Ők az Istennek tetsző dolgok cselekvésétől Isten életet szebbé, jobbá és könnyebbé tevő segítségét várták. Lám, amikor éheztek, Mózes mennyei kenyeret, mannát produkált – az jel volt a javából! Az meggyőző volt, mert rögtön jobb lett az élet általa. Ma is ilyen eseményekre vágyunk, minden igyekezetünk kimerül – bizony, még a hitünk is! – életünk szebbé, jobbá és könnyebbé tételében. Pedig az élet fő kérdése nem a „milyen módon éljünk?”, hanem a „miért élünk?” Mi a célja az életnek? Mitől válik teljessé/beteljesültté az élet? Milyen az értelmes élet? Mikor bizonyul eltékozolt lehetőségnek az élet? Mitől nyer értelmet az élet végessége, és hogyan „veszti el fullánkját a halál”? (1Kor 15,55).

A „milyen módon?”, a „hogyan?” kérdésekre adott legkívánatosabb válasz sem „mennyei kenyér”, csak földi kenyér. „Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.” A „mennyei kenyér” a „miért?” kérdésre ad választ, az életnek ad értelmet. A földi kenyér a napi éhséget csillapítja, a napi hiányt tölti be. A mennyei kenyér a lét utáni éhséget csillapítja, nem a gyomrot, hanem az életet tölti meg tartalommal: „Mert az Isten kenyere a mennyből szállt le, és életet ad a világnak”. Jézus tehát az élet kenyere: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn 6,35).

Materialista gondolkozással is lehet hívő embernek lenni. Sekélyes hitű, haszonleső, Istennel üzletelő, szebb, jobb és könnyebb életet kereső ember az ilyen. „Lelki életet” is anyagi törvényszerűségek szerint élő ember az ilyen. Sose fogja Jézust megérteni, mert míg az ilyen ember a „hogyanra” keresi a választ, Jézus a „miértre” válaszol. A Jézus adta jeleken nem lát túl, számára a jelek önmagukban fontosak, lényeggé válnak: csak meggyógyulni, csak jóllakni, csak szórakozni, megszerezni, jól és könnyen élni akar.

Jézussal mindig elégedetlen lesz az ilyen ember, mert Jézus valódi gazdagsága neki szegénység, unalom, üres szó marad. Neki jelek kellenek, mindig újabb jelek, ebből ért, ezt érti, ezt értékeli – „ezen a nyelven lehet vele beszélni”. Ez egy a túlélésre, a mindennapi életre kialakított nyelv, amelynek szavai csak megfogható dolgokat jelentenek, de nem fogalmakat és képeket. Aki ezen a nyelven beszél, az csak azt érti, ami megfogható, és ami azon túl van, az számára felfoghatatlan. Pedig Jézus képekben és metaforákban beszélt, és cselekedetei a lelki valóságot, az Isten feltámasztó és boldogító akaratát hirdették. Megtapasztalni csak a csodákat/jeleket lehetett (a megfoghatókat), miközben ezek a megfoghatatlan, örök lényeget akarták felfoghatóvá tenni.

A „miértre” a választ csak „lelki nyelven” lehet megfogalmazni. A szavak elsődleges jelentésén „túl kell hallani”, mert a beteljesült, a mindennapokon túl célba ért életre nincsenek saját szavak. Jézus egész élete, szavai, tettei, léte, halála és feltámadása Isten mentő szeretetének elbeszélése volt. Ez egy olyan lelki nyelv, amely lelki kérdésekre ad választ.

Gyerekként hamar megtanulunk beszélni és gondolkodni egy olyan nyelven, aminek fő kérdése, hogy hogyan lehet az életet szebbé, jobbá és könnyebbé tenni. Sokan késő öregkorukig sem tanulnak meg más nyelven beszélni és gondolkodni. A lelki élet, a hitben járás nyelvlecke – megtanít gondolkodni azon a nyelven, amelyen Jézus beszélt, és amin a „miértre” lehet a választ megfogalmazni. Ezen a nyelven jelentést kap a „mennyei kenyér”, aminek „materialista nyelven” egyébként nem sok értelme van.

Amikor a magyar paraszt életnek nevezte a búzát, és minden búzaszemen Krisztus arcát vélte felfedezni, akkor azon a „lelki nyelven” beszélt, amit Jézustól tanult, ami az Igazsághoz vitte közelebb, és amin a beteljesült élet titkát értette meg.

Imádkozzunk!

Életnek Ura, Jézus Krisztus! Köszönjük Neked a mindennapi kenyeret. Segíts nekünk túllátni a kenyéren, és meglátni azt, amit jelképez: az örök életre való táplálékot, a Tőled kapott életerőt és beteljesülést. Segíts nekünk, hogy mindazt, ami szebbé, jobbá és könnyebbé teszi az életünket, csak a Te üdvözítő akaratod jelének lássuk, és sose váljanak életünk céljává és tartalmává. Ámen.

Thuránszky István
evangélikus lelkész

 

 

2022+09-18

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

      Önnek ajánljuk

 

 

   Tegyünk a békéért!

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks