Amikor a fejfákat igazítottam

gyerekarcú inda
kúszott a vállamon fehér
virága volt és kérlelt mint
bajba jutott hős a tragédiákban
hogy vigyem ki
vigyem magammal
csak nőtt és parádésan
tekert körbe-körbe mintha
végtisztességre készítene
a sírjelek közt volt egy névtelen
fűzszagú meztelen gyökerek
melegedtek a mélyben
nem jutott más eszembe
a télre gondoltam hogy majd
az inda megfogy
lehullik kitakarózom
ha előbb nem hát majd
a havazásban

Amikor az ajkak szomjaznak

időtlenségre vágynak
akár éhesek
akár csak görcsben vannak
és egyszavas nyelvet beszélnek
hét nap hét éjjel mohásodnak
a jóízű fájdalomtól
táguló hangszálak
amikor szemem
az Olajfák hegyéről
rögtönzött táj fölé emelem
felsorakoznak mind a felhők
és Pétert követik
aztán a többit a kertben
s az elsziklásodott mákföldeken
éjszaka én is megérkezem
rám hagyta szomorú
arcát a Megváltó
tarkója szendergő pillangó

Amikor azt kérem

rendelj nekem szállást nem
a tenger gyöngyöző habjaira
gondolok valamiféle
szétoszló messzeségben
egymagában púposodó Holddal
és özvegy jéghegyekkel
az én hazám
ne legyen csomagolható
szívsemleges vetkőztető kezekkel
mint régen a nap végén parasztapám
erőtlen úgy legyek mint
Krisztus a keresztfán
házamon ne legyen Nap
ne legyen tulipán sem szélkakas
ne tudja más ki az én Istenem
ki a testvér ki az idegen
és mindörökre ott játszhassak
hintáztató lábujjhegyeden

Iancu Laura