Igazságszolgáltatás egy tévéfilmmel

„hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,”

(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)

 

Janus a római mitológiában az átjárások (iani) és kapuk (ianuae), így a be- és kijárás, a kezdet és vég védőszelleme. Az ókorban a még többistenhívő rómaiak hozzá imádkoztak minden fontos tettük előtt. Róla kapta nevét január hónap, amely az egyik évből a másikba való átmenet hava. A Janus-arcú megnevezést gyakran használják a kettősségre, kétszínűségre. Innen kapta a címét a Gyöngyössy Bence rendezte 2015-ös magyar tévéfilm, a Janus, melynek témájával bármely korosztály, de különösen a nagyszülők és szülők generációja tud nagyon könnyen azonosulni, hisz a benne megjelenített valóság sokak életének szerves része volt. A rendező már korábbi filmjével is bizonyított, hisz 1997-ben a Romani Kris (Cigánytörvény) c. filmjével elnyerte a montreali filmfesztivál legjobb első filmért járó nagydíját. Ez a mostani alkotása hitelesen mutatja be, hogyan férkőzik be a diktatúra a mindennapokba, és miként teszi élhetetlenné azokat.

A Janus erőssége, hogy megtörtént eseményeken alapul, így sok idősebb néző számára fájóan valóságos lehet bepillantani a főszerepben lévő romániai magyar család életébe a Ceaușescu-rendszer végén. A film története ugyan fikció, de a cselekmény több olyan megtörtént temesvári vagy kolozsvári eseményt fűz össze egységes történetté, amelyekkel a film készítői egy, a Securitate működésével kapcsolatban forgatott 2012-es dokumentumfilm, a Szigorúan ellenőrzött életek készítésekor találkoztak, levéltári kutatások vagy személyes elbeszélések útján. A benne nem valós névvel szereplő orvos házaspár mindkét tagja a mai napig praktizáló orvos. A nő Kalotaszegen, a férfi Budapesten. „Több valóságos történetből van ez a film összegyúrva, ahol az eredeti történések – és így a történet vége is – dramatizálva vannak a dramaturgiai ív érdekében. Mindeközben viszont a film bemutatja a történelem egyik legsötétebb fejezetét, azt a valósan megtörtént időszakot, amikor ezek a titkosszolgálatok tevékenykedtek. Amikor a szabadság hiánya nem csak a börtönökben volt jelen, hanem ott volt a munkahelyeken, az utcán, a téren, a közéletben. Sőt, adott esetben behatolt a leprivátabb szférákba, a családba, az otthon négy fala közé is” – nyilatkozta a rendező egy interjúban.

A cselekmény napjainkban kezdődik, amikor Gonda Gábor (Jordán Tamás) pszichiáter rendelését egy szép középkorú nő, Kállai Zsuzsanna (Marozsán Erika) keresi fel. Ők régi barátok és kollégák. A doktornő több évtizednyi csend után most Gábor segítségét kéri, de csak a történet előrehaladtával értjük meg pontosan, mi is ez a segítség. A film vissza-visszaugrik a múltba, s ahogy alkalomról alkalomra szavakba önti életét, bepillanthatunk Zsuzsa karrierjének kezdetébe és életének alakulásába. A nő elkezdi feltárni régi barátjának a múltját, amiben főszerepet kap egy közös ismerősük: Zsuzsa volt férje, a szintén orvos Kocsis Ferenc (Seress Zoltán).

1985-ben kezdő fogorvosként kerül ugyanabba a nagyváradi kórházba, ahol már neves sebésznek számít az akkor számára még ismeretlen Ferenc. Szimpátia alakul ki köztük. Megragadja a férfi őszintesége, nyíltsága, mégis félve mutatja be udvarlóját a református lelkész édesapjának (Blaskó Péter) és a többi rokonának, hisz a családot akkor már figyelte és számon tartotta az épp regnáló hatalom. De választottja kívül-belül aranyember, mindenkit azonnal ujja köré csavar kedves és lehengerlő stílusával, így nem kérdés vele kapcsolatban, hogy a család bizalmasává fogadja. A szerény sebészt gyanakvás nélkül elkezdik maguk közül valónak tekinteni, aki elől nem kell rejtezni a szavakat, igazi gondolatokat, hanem épp úgy lehet előtte beszélgetni, mint bármely másik családtag előtt. Zsuzsa és Ferenc természetesen a titkosszolgálat megfigyelése mellett köt házasságot a plébánia udvarán.

Idővel azonban egyre több olyan dolog történik a Kállai családdal, amiből az asszony gyanakodni kezd: valakinek közülük jelentenie kell róluk. Visszaemlékszik nem túl sokáig tartó házassága éveire, s feltevéseivel kiegészülve a részletek együtt kerek egésszé állnak össze: egykori férje, a minden ismerőse által feddhetetlennek ítélt és szakmailag-emberileg egyaránt kiváló személyiségnek tartott sebészorvos, dr. Kocsis Ferenc az 1980-as évek Erdélyében a hírhedt romániai titkosszolgálatnak, a Securitaténak dolgozhatott.

Zsuzsa megvallja pszichiáter barátjának azt is, hogy 2011-ben kikérte az állambiztonsági szolgálatok levéltárából a Kállai családról szóló aktákat, amelyekből kiderül, hogy a ’80-as évek második felében az asszonyról legtöbbet jelentő személy nagyon közeli kapcsolatban kellett álljon vele. Az ügynök nevére is – Lucefearul – fény derül, de arra sehonnan nem került elő adat, hogy ez a fedőnév kit rejt. Meggyőződése, hogy Lucefearul nem más, mint férje. Ebben kéri most Gábor támogatását: segítsen neki kideríteni az igazságot, bizonyítékot szerezni rá. Azért fordul hozzá, mert Gonda doktor – aki annak idején ugyanabban a váradi kórházban dolgozott, mint a házaspár – maga is közelről ismeri Kocsist, sőt mindig is nagyra tartotta a sebészt, így egyre növekvő érdeklődéssel, de nem titkolt kétkedéssel fogadja az új „páciense” által róla előadottakat. Bármit mesél is, sűrűn emlékezteti rá az asszonyt, hogy mindaz, amiket mond, alapvetően mégiscsak feltételezéseken alapul, és akár más is lehetett a besúgó, például a testvéreinek valamelyike. Az ügynök fő célszemélyei ugyanis – mint a doktornő emlékeiből is kiderül – inkább a Kállai család két férfitagja, az apa (Blaskó Péter) és a fiatalabb fivér (Adorjáni Bálint) lehettek, akik mindketten református lelkészek, nyilvántartott ellenzékiek és szamizdatként terjesztett írások szerzői voltak. Zsuzsa még arról is meg van győződve, hogy férje kifejezetten állambiztonsági feladatául kapta a vele, majd a családjával való megismerkedést és közeli kapcsolatba való kerülést: a Securitate egy műhibaperrel fenyegetőzve kifejezetten ezzel a céllal szervezte be őt.

Már házasságuk első éveiben a feleség észlelt olyan különös dolgokat, amiket az iratok megismerése után értett meg. Többször is olyan helyen találta meg a lakásban a dolgait, ahova ő azt biztosan nem tehette. Férje minden ilyen helyzetben győzködni kezdte, hogy biztosan ő helyezte oda, csak nem emlékszik jól. Zsuzsa összerakta utólag ezeknek az eseteknek az értelmét: szerinte ez az egész arra ment ki – és később Ferenc azért terjesztett róla hasonló dolgokat mások előtt is –, hogy elhíresztelje az asszony zavarodottságát, szavahihetetlenségét. Így ha gyanút fogna azzal kapcsolatban, hogy saját férje besúgó, a férfi könnyedén hiteltelenítheti felesége állításait. Idő volt, mire maga összerakta a képletet, hisz eleinte nem tudta feldolgozni, hogyan lett minden csak egyszerű színjáték: az esküvő, a vacsorák, az őszintének tűnő meghitt családi pillanatok. A diktatúra mindent megmérgez, s először maga a feleség is saját épelméjűségében kezdett kételkedni, hiszen a férje nyilván nem hazudhat, hisz elvégre mégiscsak két ember szeretetkapcsolatáról van szó.

Házasságuk az 1989–90 körüli időszakra romlik meg teljesen, így a válás melletti döntését erősíti az is, hogy férje a romániai politikai fordulattól megrémülve a Magyarországra költözést választja, míg a Kállai lány szerint mindenkinek otthon, a saját hazájában kell helytállni. Ő marad, a férj megy. Az akkori különválás óta nem találkozott Ferenccel, mindössze egyetlen alkalommal beszélt vele. Azonban egyik rendelésén szembe hozta a sors azt a tartótisztet, aki 1989 táján őt és lelkész öccsét is elfogatta és kihallgatta. Ez a furcsa találkozás megerősítette benne, hogy helyesek azok a feltételezések, amiket a kikért iratokból volt férje vonatkozásában kikövetkeztetett.

A pszichiátert még ez sem győzi meg, s bár valóban egybecsengenek a részletek Zsuzsanna feltételezéseivel, a néző Gondával is azonosulni tud, hisz az akkori rendszerben senkiben sem lehetett bízni, bárki ellenséggé válhatott. Közben hallgatva az asszonyt, őt is izgatni kezdi az igazság, így a Zsuzsanna által sokszor Janusként emlegetett Kocsist is megkeresi, aki felháborodik, és egyre határozottabban próbálja győzködni régi kollégáját arról, hogy valójában az exfelesége egy elmebeteg, és mindaz, amiket róla állít, alaptalan hazugság és rágalom. Mi magunk is összezavarodunk, bár valójában egyértelmű a helyzet. Az utolsó kezelésen az addig igazát határozottan képviselő erős nő megtörik, zokog. A pszichiáter objektív véleménye volt az utolsó reménye arra, hogy az egész életében ott feszülő hazugság felszínre kerül, s most ő is azt mondja, amit eddig mindenki: nem tudni mi az igazság.

A kezelések véget érnek. Dr. Gonda Gábor mindkét oldalt meghallgatva nem tud határozott álláspontra jutni a múlt és az elfeledett igazság súlya alatt még évek múltán is megtört asszony igazával kapcsolatban. Szinte mi is megnyugodnánk mondván, kár kapargatni a múlt sebeit, mikor elérkezik a film drámai csúcspontja.

A besúgással vádolt főszereplő sebészorvos kedvenc időtöltése mindig is a zongorázás volt. Abban keresett megnyugvást, hogy elvonult zongorázni. Nem sokkal Zsuzsa kezeléseinek lezárta után az exférj koncertet ad egy templomban, melyre nézőként és barátként Gonda is elmegy. A közönség soraiban felfigyel egy ismerősnek tűnő férfira. Pár perc múlva bevillan neki, hogy az illető azonos azzal a volt Securitate-tiszttel, aki egy alkalommal a nagyváradi kórházban durván, fenyegetően és megalázóan viselkedett vele. A koncert után többen is odamennek gratulálni Kocsisnak, köztük egy miniszter és a felismert szekus tiszt is. Gonda a templom kapujában pedig fültanúja lesz annak, amint Kocsis a tiszttel beszélgetve román nyelvre vált, és maga hozza szóba, hogy eredménytelenül kereste a kapcsolatot a jelenleg követségi dolgozóként tevékenykedő volt titkosrendőrrel. A pszichológus megszédül a hallottaktól, és kis híja, hogy nem lesz rosszul. Minden, amit Zsuzsa mesélt igaz tehát, és ő szakemberként elutasította, nem adott neki igazat.

„Számomra a film egyik legszomorúbb tanulsága az, hogy a bűnösök, a tettesek közül sajnos nagyon soknak sokkal jobban sikerült a rendszerváltás, mint maguknak az áldozatoknak. Azok, akik akkor pozícióban voltak, nagyon sokan még ma is helyzetben vannak. Ilyen szempontból a film egy kicsit a kommunizmus felfedetlen sebeiről is szól. És Magyarországon, bár hosszú évek teltek el, még mindig nem dolgoztuk fel ezeket az aktákat. Görgetünk magunk előtt egy adósságot az áldozatokkal szemben, ami a múló idővel egyre duzzad, ugyanakkor ez által egyben egyre törleszthetetlenebbé is válik. Ezeknek az áldozatoknak is próbál a film egy pici hangot adni” – vallja egy interjúban Gyöngyössy Bence, a Janus rendezője.  

A zárójelenetben Zsuzsa – elkeseredésében, hogy a fájdalmas igazság sehogy sem kap a jelenben igazolást és elégtételt, s a bűnösök mindig bűnösök maradhatnak – az igazság nélküli élet értelmetlenségétől szenvedve, könnyeivel küszködve öngyilkosságra készül, amikor megszólal a telefon. Egy televízió újságírója hívja: „Jó napot kívánok! Dr. Gonda Gábor javaslatára keresem Önt. Beszélgetni szeretnék Önnel volt férjéről, dr. Kocsis Ferencről, a Securitate egykori ügynökéről.” Ezen szavak hallatán Kállai Zsuzsanna ledöbben és kiejti kezéből a gyógyszeres dobozt. Nincs több kérdőjel, nincs elmebetegség, nincs képzelgés, sem több bizonygatás, sem hazugságban telt élet. Valóban jól hallotta: férjét nevén nevezik: dr. Kocsis Ferenc, a Securitate egykori ügynöke.

A film erőssége, hogy nem áll meg a kommunizmus bukásánál, hanem a cselekménnyel eljut napjainkig, és mi is láthatjuk, hány elhallgatott, fel nem derített hazugság van még elpalástolva. János evangéliumában mondja Jézus, hogy az igazság szabaddá tesz. Ennek a szabadságnak az elvesztése és nem megtalálása fáj a főszereplő Kállai Zsuzsannának. Enélkül nehéz értelmet találni a jelenben.

„Mit tud adni a film annak a mai fiatal generációnak, amelynek az életében már nem jelentek meg az embert próbáló testi-lelki fenyegetettségek és félelmek?” – kérdezték a rendezőt. Bízom benne, hogy műfajának, a történet felépítésének és az elmesélés módszerének köszönhetően a film talán azok felé a fiatalok felé is egy picit érthetőbbé tudja tenni ezt a korszakot, akiket ez egyébként nem érdekel, akik úgy gondolják, hogy ez már a múlt. Talán sikerül megértetni néhányukkal azt, hogy az idősebb generációban miért él még ennyi sérült ember köztünk, s hogy miből fakadnak ezek a sérülések. Ha a film annyit elér, hogy átélhetővé teszi a néző számára, hogy mit jelent a szellem kiszolgáltatottsága, a mindennapi félelem s annak eluralkodása, és mit jelentenek az alapvető emberi értékek, mint a becsület, akkor már megérte ezt a filmet elkészíteni.”

Szökő Mária
Fotók forrása: mecenatura.mediatanacs.hu

 

 

2020-08-07

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks