Igen

Ha jót akarunk magunknak, szeretteinknek, felebarátainknak, akkor tanuljuk meg az igen használatát. Ne azt mondjuk, gondoljuk, hogy nem akarok beteg lenni, hanem azt, hogy igen, egészséges akarok lenni!

 

A rejtett, visszafojtott, elnyomott érzelmek és érzések megbetegítenek, szervi panaszokat, akár betegségeket is okozhatnak. Egyesek szerint az érzelmek visszafojtása idővel daganatos betegséghez is vezethet. Gyakran nem gondolunk erre, féltve őrizgetjük intimitásunkat, titkainkat, tévedéseinket! Pedig a párbeszéd, a szó nagy hatású gyógymód!

A tétova, határozatlan ember vergődik, aggódik, hamar kétségbeesik. Teendői, problémái tornyosulnak, ezért előbb dühös lesz, majd akár agresszív is. Aki dönteni képes, az le tud mondani előnyökről, értékekről, és láss csudát, cserébe mást, hasonlókat nyer! A habozó ember viszont betegségek, fájdalmak áldozatává válhat. A negatív emberek nem találják a megoldást. Ezzel problémáik megsokszorozódnak. Komorak, pesszimisták, panaszkodnak, siránkoznak. És pletykálnak. A negatív gondolatok negatív energiát termelnek, melyek betegséget okozhatnak. A színlelő, pózoló, szerepet játszó ember rejtegeti az igazságot, azt a látszatot akarja kelteni, hogy kitűnően érzi magát. Hibátlannak, könnyednek akar látszani, pedig közben mérhetetlen terheket cipel. Gólem lábú Bismarck. Pedig tudni kell: nincs károsabb dolog az egészségre, mint a látszatért, a külsőségekért, álarc mögött élni gyökértelenül, mázzal bevonva. Az ilyen ember sorsa a kórság és a fájdalom.

Az elfogadástól való félelem – legyen szó saját magunkról vagy egy másik emberről akár – az önbecsülés hiánya még saját magunktól is elidegenít. Az egészség titka a harmónia, az önmagunkkal való összhang, mely automatikusan megszüli a környezetünkkel valót is. Aki ezt nem fogadja el, az rombolni fog előbb utóbb. Mert irigy lesz, féltékeny, pozőr, vitatkozó, s ha kell, ha nem versenyezni akaró. Ha magunkkal rendben vagyunk, könnyebb lesz elfogadni, értékelni a másikat is, és akkor megsokszorozódik az esélyünk arra, hogy minket is elfogadjanak. Ám ehhez el kell tudnunk fogadni a kritikát is! Ez az igazi bölcsesség, ez a valódi jó szándék, és egyben ez a bajaink legtökéletesebb kezelése is!

Azt tartják, hogy aki nem tud megbízni másokban, nem nyitott, nem kommunikál, nem tud kapcsolódni más emberekhez vagy közösséghez, nem tud létrehozni mély, állandó és tartalmas emberi kapcsolatokat, az igazi barátságra sem képes. Pedig bizalom nélkül nincs kapcsolat. Mert a bizalmatlanság tulajdonképpen hitetlenség. Az önmagunkba vetett hit hiánya megbetegíthet. E kórság tulajdonképpen a be nem látása annak, hogy mindennek, ami velünk történik, értelme, logikája van, és ha azonnal nem is értjük, később úgyis kiderül, hogy az a rossz, amin átmentünk, milyen jó forrásává lett.

De nem kell megijedni. Nagyon emberi dolgok ezek. Még mi, hívő, keresztény emberek is hányszor megtapasztaljuk, mennyire gyarlóak vagyunk, amikor a bajtól megrettenve elfeledjük, hogy nem vagyunk egyedül. S mekkora megkönnyebbülés, mikor rájövünk: ha ő velünk, ki ellenünk?

A kulcs tehát az igen. Igen a szépre, a jóra, a szeretetre, a szerelemre. A jó humorra, a nevetésre, a tartalmas vagy bohókásan léhácska kikapcsolódásra, a lazításra. A boldogságra. Mert ezek töltenek fel egészséggel és ajándékoznak meg a hosszú élettel. Mondják, s mennyire igaz: a boldog ember képes boldoggá tenni környezetét, bárhol éljen is. Mondjunk tehát igent az életre, s kacagjunk bele a szélbe, hadd vigye a nevetés édes hangjait szerteszét az egész savanyodó világba.

Pálmai Tamás
a KÉSZ elnökségi tagja

 

2018-02-10

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks