Imádságos tiszta forrásból

Találkozás Szekeres Erzsébet Magyar Örökség-díjas textilművésszel

Szekeres Erzsébet textilművész a friss Magyar Örökség-díjasok egyike. A legjelentősebb magyar teljesítményekért járó kitüntető címet olyan személy vehette át a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, aki alapszakmája szerint agrármérnök, ám a művészet kínnal-keservvel-gyönyörrel tarkított világa vonzóbbnak bizonyult, s az is maradt számára, mint amire oklevele „predesztinálta” volna sok évvel ezelőtt.

 

A Gödöllőn élő alkotó évtizedek óta gyűjti, dolgozza fel, gyarapítja és örökíti át a magyarság népi, történelmi, kulturális és szakrális értékeit, keresztény hagyományait. Életművében bájos mesefigurákról készült, könyvillusztrációkká lett rajzai, meseszőnyegei jól megférnek a megszőtt Árpád-házi szentek sorával csakúgy, mint a mondavilág szereplőit, vagy a világvallások szimbólumait megjelenítő, varrott textilképei az égig érő életfákkal, ismert vagy kevésbé ismert népmesei hősök csoportjával. Elvontabb munkái szintén figyelemreméltóak; történelmi eseményekre, sorstragédiákra, az égi-földi párbeszédre fókuszáló művei azon túl, hogy mélyítik magyarságunkat, nemzettudatunkat, megkönnyítik a felfelé- és befelé hallgatózás titkokkal teli folyamatát, miközben magunkon érezhetjük a Gondviselés aranypalástját.

A bélyegterveiről is ismert művészt számos nagyszerű ember „terelte” erre az útra. Mindenekelőtt az édesanyja, aki hitt abban, hogy lányából – ha autodidakta módon is –, egyszer művész lesz. E temérdek szellemi-lelki-néprajzi kincs feltárásában az előtte járó textil-, ipar-, képző- és népművészek hagyatéka, hatása éppúgy jelen van, mint ahogy a kortársak szakmai tudása, tapasztalata, segítőkészsége. Olyanoké, mint Bálint Sándor, Kallós Zoltán, Andrásfalvy Bertalan, Kovács Gergelyné, Maczkó Mária és Máthé Erika, akik gyűjtéseikkel vagy csupán ösztönző megjegyzéseikkel hozzájárultak az elmúlt évtizedekben született munkáihoz, hiszen a Kárpát-medence kimeríthetetlen gazdagságú népi kultúrája, tárgyalkotó népművészete örök inspirátor, de mindenekelőtt a keresztény kultúrkincs, a zsoltárok, az evangéliumok bölcsessége a „könyvek könyvében”. Vagy a szentek sugárzó lelkülete, akik hús-vér emberként születtek, a jó és a gonosz örök harcában éltek, és tele voltak kétellyel, de bizonyossággal is.

Szekeres Erzsébetet reformátusnak keresztelték, ám művészetében meghatározó a szentek, az Árpád-házi szentek ábrázolása. Köztudott, hogy a protestánsoknál – a „nyakas kálomistáknál”, ahogy olykor önmagukat is nevezik – nem olyan hőfokú a szentek tisztelete, mint a katolikusoknál. Amikor ennek indítékáról faggattam, azt felelte: mindannyian magyarok vagyunk, történelmünkhöz hozzátartozik alakjuk, tevékenységük, ezért fontos megismertetni őket minél többekkel.

Mária mennybevétele, Kisboldogasszony, Magyarország Nagyasszonya – néhány alkotás csak a lenyűgöző kollekcióból, amelyek azt igazolják: a textilművész életművében különös hangsúlyt kap a Szent Szűz, Boldogasszony Anyánk, Mennyei Patrónánk... A reformátusok az istenszülőt sem úgy tisztelik, mint a „pápisták”, ám a művésznő azt tartja: ha a saját édesanyánknak a fényképét falra akaszthatjuk, miért ne tehetnénk ugyanezt Jézus anyjával, Szűz Máriával? Miért ne formázhatnánk meg a Szűzanyát, aki istenembert szült e világra, hogy Fia kereszthalált haljon értünk, emberekért, a mi bűnös lelkünkért?

Természetesen vallásának megfelelően – az idén különösen, hiszen a reformáció 500. évfordulóját egész esztendőn át ünnepeljük – a reformátusság története, szimbolikája ugyancsak kitüntetett figyelmet kap jelen alkotói periódusában, amely már a számvetésé, a mérlegkészítésé is – ennek lehettünk tanúi a Múzeumok Éjszakájára rendezett gödöllői tárlatán is –, hiszen a művésznő jövőre ünnepli 80. születésnapját. Ajándékozó kedve ezért aztán lankadatlan. Légyen szó katolikus, református vagy evangélikus templomról, óvodáról, iskoláról, vagy önkormányzati fenntartású közintézményekről, könyvtárakról. A számos önálló kiállítással és díjjal büszkélkedő alkotó tisztában van azzal, hogy mindannyiunknak meg kell állnunk majd Isten mérlegén – az az üdvözítő, ha nem találtatunk könnyűnek –, de azzal is – kissé morbid fogalmazásban –, hogy a koporsóhoz nem jár utánfutó. Éppen ezért Szekeres Erzsébet boldog örömmel osztja szét kincseit, hogy minél többeké legyen művészetének, tehetségének, szeretetének világító, melengető és reményt adó ereje…

A gödöllői templomokon és gyermekintézményeken kívül többek között a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, a Kalocsai Érsekség Astriceum múzeumában, valamint a Soproni Egyetem Benedek Elek Főiskolai Karán is megtekinthetjük-megcsodálhatjuk nagylelkű adományait.

Beszélgetésünk kapcsán nyomban kiderült: az alkotást kegyelemként éli meg. Egy-egy munka születése, amely gyakran órákra odatapasztja asztalhoz, székhez, imára serkenti, s a fohásszal „fűszerezett” varrás hevében észre sem veszi, hogy múlik a szárnyas idő. Arra koncentrál, minél kifejezőbbek legyenek textiljei, hogy valóban imádságos tiszta forrás jelenjen meg – ahogy a legutóbbi székesfehérvári, majd a szeptember közepén Kaposváron a Klebelsberg Kunó Középiskolai Kollégiumban nyíló, a Reformáció 500 programsorozat, illetve az Ars Sacra Fesztivál keretében megvalósuló kiállítás címében is jelzi – a keretek közé zárt, olykor szűknek bizonyuló háttereken. Nem várja meg, hogy a sok görnyedéstől elkezdjen fájni a háta, időközönként feláll a hímzőrámától, és máshoz fog. Incselkedik vele a szövőszék, várja az akvarellpapír, a vízfesték, kacsintgat felé a tempera, a grafit vagy a tus. Mivel többféle művészeti ágban is otthonosan mozog, megunhatatlan és kiapadhatatlan az alkotás iránti vágya, s ez végtelen örömmel tölti el. Általában hulladékfonallal dolgozik, így tanúi lehetünk annak a metamorfózisnak is, miként lesz művészi értékké a hulladékanyag. 

Alkotás közben gondolatban olykor megelevenedik mestereinek, Remsey Jenőnek, Remsey Ivánnak és Merész Gábor festőművészeknek az alakja, de felidéződik az első találkozás Domanovszky György művészettörténésszel vagy a szentendrei tapasztalatszerzés, melynek kapcsán Ferenczy Noémi gobelinszövéssel készült szőnyegeit tanulmányozta. A kesztyűbábok, a rongybabák arca, a díszes madarak, erdők-mezők virágainak megjelenítése, az őselemek ábrázolása, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrijének véleménye éppúgy felszínre tör benne, mint a gyerek- vagy felnőtt közönségnek szánt kiállítások látványa, s a tárlatnyitók tapsszava. A Benedek Elek-mesék világa, Kriza János székely népköltési gyűjteménye, a népmesék, mondák, balladák pozitív és negatív szereplői, a Kossuth-díjas Fésűs Éva életművének figurái, a kárpitkészítés önmaga által kipróbált kulisszatitkai, óvónők és tanítónők részvételével zajló szakmai találkozók, kézműves-bemutatók feledhetetlen percei mind-mind egy tudását, tehetségét továbbörökítő, tevékeny művész életútjának jellemzői. E momentumok éltetik, s tartják meg örök fiatalnak, hiszen a homo ludens, a játékos ember könnyebben elviseli a világot, s nem utolsósorban lassabban öregszik.

Szekeres Erzsébet kezdetben csecsemőgondozóként dolgozott, így egész nap gyermekközelben lehetett, ám neki nem adta meg az anyaság szépségét-örömét az Isten. Tálentumot azonban kapott a Teremtőtől, azt nem mérte fukarul, így művészetével szabad út nyílt az evangelizációhoz is. Régóta ezen az úton jár – bár életének egy periódusában volt egy szünetjel –, s érzi: bár kiteljesedett az élete, de van még dolga e világon. Sokaknak meg kell mutatnia az alapanyagokat, az ősi magyar öltésmódokat, a különféle díszítő gyöngyöket, a fonalárnyalatokat, a szövés technikáját, s ha kell, segíteni a komponálásban, a tervezésben, a kivitelezésben és a lényeglátásban, amely elengedhetetlen egy-egy könyvillusztrációhoz. Most egyébként a kaposvári meseíró, Fésűs Éva nyolcadik kötetéhez, a Kristályvirághoz készít rajzokat, illetve néhány új képet is varr a kaposvári Szent Margit-templomban ősszel nyíló kiállításához.

Gyümölcstermő örökség az, amit Szekeres Erzsébet művészetével képvisel. A haza, a hit és a család „hármasoltárára” szánt, Istenhez közel emelő, nemes életmű. Olyan kincs, olyan magyar örökség, amely egyediségével kiragyog a kortárs iparművészetből. Azt igazolva és tudatosítva: minél mélyebbre nyúlnak a gyökereink, annál biztonságosabban állunk e földön, s ezzel párhuzamosan azt is: az égiek pártfogása nélkül nem születhet forrásvíz tisztaságú, üde és igaz művészet.

Lőrincz Sándor
Fotó: Scherzinger Mária

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks