Meghitten fénylik a templomablak.
Nyugodt városban varjak vacognak.

Hűlt aszfalt hátán didergő dunyha:
puha takarót öltött az utca.

Hol vannak már a kertem diófái! – sóhajtotta Amál, amikor kiegyenesítette a derekát. Mostanában, amióta elhagyta a hatvanat, megérezte a sok sétafikálást a háta, dereka. No, meg a rossz tartásban javított gyerekdolgozatokat! – Talán már az is fáradtságot okoz nekem – sóhajtotta, – hogy álmaimban folyton gyalogolok.

Szeretnék jó lenni
mindennap, mint az Isten,
két kézzel adakozni,
de csak a semmit hintem.

A szuhakállói születésű, Miskolcon élő Csorba Piroska magyar-történelem szakos tanár több tankönyv szerzője. Falusi általános iskolák utáni munkahelye a miskolci Herman Ottó Gimnázium. Több mint negyvenöt éve publikál verseket, elbeszéléseket, regényeket, műveiből tévéfilmek készültek.

Nem töredékes a tél ma
korcsolya messzire siklik
fáj ha az ujj odafagyna
fáj ha a lét lehanyatlik
ág peremén a madárka