itt volt mindig és volt mint
semmikor soha

Ott álltam a koporsónál. Szárnyszegetten, didergő madárként júliusban. Árva lett körülöttem minden. Kiüresedett a világ.

Él még a magyarok istene,
Jaj annak, ki feltámad ellene;
Az Isten is segít, - ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk!

Úgy repülnek felettünk az évek, mint kis partifecskék,
És házunk előtt a padon, pletykálnak a nyári esték.
A lonc illatába belegabalyodik egy kis tűcsök,
Szerelemről dalol reggelig, érthetetlenül gügyög.
Hátha meghallja egy tücsöklány, és lángra gyúl a szíve,
Hisz ilyen szép dalra, Istennek is elered a könnye.

gyerekarcú inda
kúszott a vállamon fehér
virága volt és kérlelt mint
bajba jutott hős a tragédiákban
hogy vigyem ki
vigyem magammal