Úgy repülnek felettünk az évek, mint kis partifecskék,
És házunk előtt a padon, pletykálnak a nyári esték.
A lonc illatába belegabalyodik egy kis tűcsök,
Szerelemről dalol reggelig, érthetetlenül gügyög.
Hátha meghallja egy tücsöklány, és lángra gyúl a szíve,
Hisz ilyen szép dalra, Istennek is elered a könnye.

gyerekarcú inda
kúszott a vállamon fehér
virága volt és kérlelt mint
bajba jutott hős a tragédiákban
hogy vigyem ki
vigyem magammal

Az elegancia és az intelligencia a közvetlen egyszerűséggel egyenértékű Iancu Laura verseiben.

Meghitten fénylik a templomablak.
Nyugodt városban varjak vacognak.

Hűlt aszfalt hátán didergő dunyha:
puha takarót öltött az utca.

Hol vannak már a kertem diófái! – sóhajtotta Amál, amikor kiegyenesítette a derekát. Mostanában, amióta elhagyta a hatvanat, megérezte a sok sétafikálást a háta, dereka. No, meg a rossz tartásban javított gyerekdolgozatokat! – Talán már az is fáradtságot okoz nekem – sóhajtotta, – hogy álmaimban folyton gyalogolok.