Hőség lesz, ígéri az előrejelzés, 30 fok feletti. Nem szokatlan ebben az időszakban. Letelepszem a kétszáz éves platán alá, és szemeim némán isszák a váltakozó képeket. Mindent, ami csak elébük tárul. Jelenleg mozgássérült vagyok, és ki tudja? – lehet, hogy az is maradok. Innen ered hát a szemlélődés kényszere, a beavatkozó aktivitás teljes kikapcsolása.

Szelíd vadgesztenyelomb
kukucskál be a pécsi
zarándokház ablakán,
itt belülről felfénylő
szavak, imák fűzik egybe
a létezés tartószálait.

Matériámban élve nem vagyok szabad.
Szorong a test az űrbe rántva, és vacog,
s az énemről, miben nagyon magam vagyok,
sem én vagyok ki dönt, hogy itt meddig marad.

Piarista tanítórendi szerzetes (2011-ben szentelték pappá), magyar-történelem szakos tanár a gyöngyösi születésű Bozók Ferenc. Életének negyvenötödik esztendejét tölti be idén, (éppen ennyi éve publikálok). Nevére gyakran felfigyelhettek olvasói különféle folyóiratokban, többek között a Jelben, s könyvei homlokán a Szélkutya címűtől (2007) a Szárnyas idők-ig (2016).

hamarost majd odaát
mennybéli asztalnál
kötésig bagófüstben
árnyak poharazunk

némán mindannyian