Megalkuvásra képtelen, tipikus irodalmár egyéniség Pósa Zoltán. Egyetlen biztos terepe a szépirodalom. Szellemisége ebben gyökeredzett, e közegben érzi otthon magát. Gazdag irodalmi tevékenysége mellett a Magyarországi Református Zsinati Iroda szeretetszolgálatánál lelki gondozó.

A távolban feltűnik a megkülönböztető mellényt viselő polgárőr, aki illedelmesen leállítja a forgalmat. Kézmozdulatával türelmet kér. Egy nagy tömeg kel át előttük, megfontolt, méltóságteljesen lassú léptekkel.

Oly gyönyörű a létezés,
amint napfény izzítja
öreg csontjainkat,
s illatok fanyarát legyinti
udvarunkon felénk a szél.

Testvéreim a szabadság / Nevében,
Álljuk meg a helyet amúgy / Keményen,
Mutassuk meg, hogy mik vagyunk?
Olyanok,
Akiken a veszedelem / Ki nem fog!

Szólnak anyám énekei,
artéziról hozok vizet,
ebből iszom itt túlnan is
az óceánon, s a derűt
apám táncosai dobogják,