Isten ma is csodák láncolatával vezeti népét

Húsz éve került a védett löszpincesoráról ismert Szóládra Hajdú Zoltán Levente református lelkipásztor, ahol – bátran kijelenthetjük – egy halni készülő gyülekezetet élesztett fel Csipkerózsika-álmából. Tudjuk: Isten előtt nincs lehetetlen, s ma elmondhatjuk: virulens református közösség él ezen az alig több mint félezres somogyi településen.

 

Az óvoda, valamint a gyermek- és ifjúsági tábor mellett gyümölcsfeldolgozó üzemet is működtet a gyülekezet, amely kiváltképp kedveli lírai fohászaival Istent dicsőítő, ám felettébb gyakorlatias lelkészét. Égbe szálló verses imáit Dinnyés József a közelmúltban zenésítette meg.

– Ha visszagondol húsz év előtti önmagára, terveire, hitte, hogy a kegyelem képes ilyen jellegű csodára?

– Fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom, de hittem, hogy Isten valami jót tervezett el nekünk, mármint nekem és a szóládi gyülekezetnek. Hogy ez konkrétan mit jelent, arra csak lépésről lépésre vezetett rá, és így folyamatos ámulattal és csodálkozással élhettem, élhettük meg az elmúlt két évtizedet. Isten ugyanis csodákon át, csodák megélésén át vezetett és vezet minket ma is. Hatalmas kegyelem ezt napról napra megtapasztalni, ráadásul egy egyre tudatosabb, egyre elkötelezettebb, és ami nem mellékes, egy folyamatosan növekvő közösségben.

– Gyümölcsfeldolgozó üzemet működtet a gyülekezet, ez nem általános, ám arra vall: a lelkész mindenre elszánt, az élet kultúráját, s nem a halál civilizációját építi…

– A gyülekezetünk célkitűzése az, hogy legyünk természetesek, életközeliek, közvetlenek. Hogy az emberek ne úgy tekintsenek a gyülekezetre, mint egy hétvégi szabadidős klubra, szubkulturális zárványra, hanem azt élhessék meg, hogy az élő krisztusi hitből az következik, hogy a hívek odafigyelnek egymásra és másokra, segítő módon vannak jelen egymás számára a hétköznapokban is. S hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Például azt, hogy nyitottak és tevékenyek vagyunk a faluban. Szívesen működünk együtt a település önkormányzatával, vagy bármely olyan személlyel, közösséggel, akik építő és segítő szándékkal viseltetnek a többi ember irányában.

Az értékközvetítés szándékával egyházi óvodát indítottunk – együttműködésben a helyi önkormányzattal. Ők az épület tulajdonosai, a gyülekezetünk a fenntartó, a működtető. Közel egy hektáron csaknem száz, a tájra korábban jellemző, őshonos gyümölcsfát telepítettünk a Növényi Diverzitás Központ támogatásával. Ezt is úgy, hogy a terület egy része az önkormányzaté, de a gyülekezet alakította ki és gondozza a kertet. Tavalyelőtt az ország több mint száz ilyen gyümölcsöse közül elnyertük „Az ország legszebb gyümölcsös bemutatókertje” címet.

Gyermek- és ifjúsági tábort is működtetünk, amely révén lehetőséget biztosítunk kevésbé tehetős csoportoknak, gyülekezeteknek a Balaton melletti nyaralásra, ugyanakkor minden évben „ajándék hetet, heteket” is adunk: határon túli magyar gyerekek vagy gyülekezetek számára a helyi gyülekezet felajánlásaként. 2015-ben nyertük meg egy pályázaton a berendezés, a gépek megvásárlásához, illetve a műhely kialakításához szükséges anyagi forrást. Egy ideig nem találtuk a módját, hogy hogyan tudjuk a jogszabályoknak is megfelelve, ugyanakkor a helyi termelőknek is lehetőséget biztosítva működtetni az üzemet.

Hála az Úrnak, egyszer csak végre megérkezett közénk az az ember, – most már gyülekezeti munkatársunk –, aki elkötelezett a természetes élelmiszerek előállítása terén, ugyanakkor megfelelő menedzsment és közgazdasági ismeretei is vannak. A gyümölcsfeldolgozónkban natúr gyümölcsleveket és mesterséges adalékoktól mentes hagyományos és különleges lekvárokat készítünk. Csak érdekességképpen említem: még a lekvárok sűrítéséhez szükséges almapektint is helyben állítjuk elő, saját feldolgozású almából. Még ebben az évben tervezzük, hogy új irányba, a bébiételek és -italok előállítása felé is nyitunk.

– Mi okozza a legnagyobb örömet lelkipásztorként?

– Bár egészen különleges látni a szervezeti bővülést, vagy úgy dolgozni, hogy jelenleg tíz alkalmazottja van a gyülekezetünknek és további legalább ennyi ember önkéntesként tevékenykedik a közösségben, a legnagyobb öröm mégis az, hogy hitében és lelkiségében erősödik a gyülekezetünk. Az üdvösség szempontjából semmit nem érne ugyanis, ha akármekkora infrastruktúrával és költségvetéssel is rendelkeznénk, de a gyülekezetünk lelkileg halott lenne, vagy csak vegetálna. Azonban mindig vannak új bekapcsolódók, úgy az idősebb, mint a fiatalabb korosztályokból egyaránt. Ők, ha alkalom adódik rá, örömmel tesznek bizonyságot róla, mit jelent számukra, hogy egy élő egyházi közösségre találtak. A másik oldal persze ugyanilyen fontos: én is, mi is ugyanilyen örömmel és Isten iránti hálával tekintünk az újakra, a bekapcsolódókra. Pontosabban: rájuk is. Mert hisszük, hogy Isten a Szentlelke által ebből a sokféle emberből, akik ma jelen vannak a szóládi református gyülekezetben, „régiekből” és újakból, helyiekből és máshonnan érkezőkből képes egy szeretetteli, szeretettel együtt cselekvő közösséget formálni. És ami csodálatos, hogy ez nem csak valamiféle jövőbeni reménységünk, hanem a mindennapjaink tapasztalata.

– Isten folyamatos „edzésben” tartja nyáját és pásztorát. Mi a legnagyobb próbatétel?

– Miközben egészen nyilvánvalóak Isten bennünk és közöttünk véghezvitt csodái, hiszen emberek térnek meg, betegek gyógyulnak meg, emberi életek és családok állnak helyre, mindeközben vannak, akiknek a lelke zárva marad Isten életformáló kegyelme előtt. Ez a legszomorúbb, amit tapasztalatként megélek.

– Egy közösség életében a lelkész az alfa és az ómega, az igazodási pont, akire figyelni kell, akinek szava, bölcsessége – akár a Biblia – zsinórmérték. Említette, hogy a fiatalabb korosztály is nyitott Istenre, fogékony az igére…

– Hála a Mindenhatónak, hogy nem én vagyok az „igazodási pont”! Egyrészt azért, mert most már ötödik éve két lelkész szolgál a gyülekezetünkben. Másrészt viszont azért, mert óriási veszély, a gyülekezet lelki egyensúlyvesztésének egyik biztos jele az, ha a lelkész túlságosan meghatározóvá válik a gyülekezetben. Természetesen a teológiai alapvetés és iránymutatás a lelkészek feladata, de rajtunk kívül ott vannak a hívő, elkötelezett presbitereink, s a további gyülekezeti munkatársak, akikkel együtt lehetünk csak képesek hitelesen ábrázolni Krisztus arcát a mai emberek előtt. A fiatalok pedig fogékonyak erre. Ha valaki betér egy vasárnapi istentiszteletünkre, láthatja, hogy korosztályi összetételében kifejezetten fiatal a gyülekezetünk. Családok jönnek az alkalmakra a gyermekeikkel együtt, illetve a kisebb-nagyobb gyerekek számára korosztályos gyülekezeti alkalmakat is szervezünk. De itt sem cél „kijátszani” egyik korosztályt a másikkal szemben. Kifejezett szándékunk, hogy a gyermekeket és az időseket összehozzuk, közöttük kapcsolatot alakítsunk ki, mert azt látjuk, hogy ennek mindkét irányban pozitív hatásai vannak. Épp ezért szervezünk az óvodánkban rendszeres találkozásokat az ovisok és a nyugdíjas korúak között.

– A Reformátusok Lapja szinte hétről hétre közli rövid imádságait, amelyekkel sokak elismerését vívta ki. Ez is azt jelenti, intenzív kapcsolatban van az Úrral. Istenről beszélni könnyű egy hiteles keresztyénnek; Istennel beszélgetni is könnyű?

– Nem könnyű, de természetes. Ha valakivel közvetlen és mindennapi a kapcsolatom, akkor magától értetődővé válik a dialógus, amelyben nem csak én beszélek. Mert a dialógus szerves része az is, amikor Isten beszél, és én hallgatok, Őrá figyelek. Sok ember azt gondolja, hogy Istennel elég csak akkor „beszélgetni”, ha baj van. Én azt tapasztalom, sok ember életét egészen közelről látva, hogy Isten nagyon kegyelmes, képes és kész meghallgatni, sőt megsegíteni akkor is, ha a bajban hozzá fordulunk. Viszont a vele való beszélgetés közvetlensége, természetessége csak akkor alakul ki az emberben, ha nem csak a szélsőséges élethelyzeteiben folyamodik hozzá, hanem napi szintű – ahogy az előbb említettem – dialógusban van vele.

– Fohászaiból két kötet is megjelent. Erre figyelt fel Dinnyés József, aki lemeznyi fohászát megzenésítette. Hogy került kapcsolatba az „énekmondóval”?

– Dinnyés József a korábbi években két alkalommal is szolgált gyülekezetünkben a reformáció korai századait megidéző zsoltárokkal és dicséretekkel. Az egyik ilyen találkozásunk alkalmával adtam neki ajándékba a köteteimből. Nem sokkal ezután nagyon meglepett, amikor azt a tervét osztotta meg velem, hogy megzenésít belőlük egy lemezre valót.

– Elégedett az eredménnyel?

– Számomra az, hogy valaki a verses fohászaimat alkalmasnak találja arra, hogy megzenésítse, nagy megtiszteltetés. Különösképpen, ha egy országosan is ismert énekmondó teszi ezt, mint amilyen Dinnyés József. A lemezen akadnak olyan megzenésített imádságok, amelyek kifejezetten tetszenek, de érdekes látni, hallani azt, hogy mások, akik hallgatják a lemezt, más és más zenés fohászt kedvelnek. És ez így van rendjén! Különbözőek vagyunk, különböző élethelyzetekben vagyunk, a fohászok is, a megzenésítések is különbözőek. Éppen azért, hogy mindenki megtalálhassa azt, ami őt szólítja meg.

– Advent idején lemezbemutató koncertet tartottak gyülekezeti házukban. Hogy fogadták a hívek a zenés imádságokat?

– A fogadtatás itt is „személyre szabott” volt. Az egyik óvónénink már azt vette számba mindjárt a koncert után, hogy melyik lenne alkalmas arra, hogy az ovisoknak is megtanítsa, aki gyászban, betegségben van, az egy-egy vigasztaló zenés fohászt emelt ki, a fiatalabbakat, vagy épp a jobb hangulatban lévőket pedig a lüktetőbb, sodróbb zenék érintették meg. A koncert ideje alatt én csak ültem és ámultam, sőt egészen különösnek találtam, hogy azok a kis verses fohászok, amelyeket rám bízott az Isten, egy ilyen jeles zenészt is megihlettek, mint Dinnyés József…

– A húszéves szolgálat kapcsán a képviselőtestület különleges ajándékkal köszöntötte lelkipásztorát. Kiadtak egy kötetet az elmúlt két évtized igehirdetéseiből. Gondolom, sikerült meglepni a lelkipásztort…

– A gyülekezetünk segédlelkésze, a presbitérium, de bátran állíthatom, hogy maga az egész gyülekezet valami számomra egészen megható egységben, nagy szeretettel és nagy lelkesedéssel készült szolgálatom jubileumára. Ráadásul mindezt olyan titokban szervezték, hogy én csak az esemény napján, az istentisztelet kezdete előtt fél órával értesültem róla, hogy nem azt az alkalmat kell megtartanom, amire készültem, mert ők ezzel a meglepetés-eseménnyel szeretnének kedveskedni feleségemnek és nekem. El lehet képzelni, milyen felemelő és milyen megható pillanatokat élhettünk meg!

Az istentiszteleten az igehirdetés úgy épült fel, hogy öten vagy hatan bizonyságot tettek a megtérésükről s a gyülekezetbe való bekapcsolódásukról. Az igehirdetés után legalább tízen – gyerekek, fiatalok, középkorúak és idősebbek – személyes imádságot mondtak. Utána az egyik legidősebb aktív gyülekezeti tagunk, aki korábban a presbitériumunk tagja volt, néhány gondolattal visszatekintett az elmúlt két évtizedre. És amin a leginkább megdöbbentem: a presbiterek összeválogattak egy igehirdetés-kötetet az elmúlt két évtizedben elmondott igehirdetéseimből, amit Torma Géza, gyülekezetünk gondnoka illusztrált, és ezt könyv formájában kiadatták erre az alkalomra.

Az előszót édesapám írta, aki nyugalmazott református lelkipásztor… Az ünnepi alkalmat szeretetvendégség zárta, amelyet szintén számos szorgos kéz készített elő és valósított meg – odaadó szeretettel. Azt hiszem, egy lelkész nem lehet boldogabb, mint amikor ilyen szeretetet tapasztal meg, él át a gyülekezete részéről! Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a számomra oly drága gyülekezetért, amelynek a lelkipásztora lehetek.

– Miben erősítette meg az elmúlt két évtizedes szóládi szolgálat, hiszen érzékelhető: a hívek szeretik, mi több, rajongva tisztelik lelkipásztorukat?

– Elsősorban abban, hogy Isten ma is cselekvő Úr, Isten ma is élő gyülekezeteket formál, Isten ma is csodák láncolatával vezeti népét. Ezt megtapasztalni, ebben cselekvő módon részt venni, az maga a csoda! Én ezt élem meg, így élem meg a szolgálatomat. Szeretem azokat, akiket rám bízott Isten, és a gyülekezet közösségében együtt éljük át, és igyekszünk megélni mások felé is Isten szeretetét. Egyébként, ha valaki rajongva akarna tisztelni, azt azonnal megpróbálnám lebeszélni erről! Ugyanis, ha bármiről is, amit teszek, úgy tűnne, hogy jó, sikeres, vagy eredményes, az csak azért van, mert ilyen kegyelmes, még velem is ilyen kegyelmes az Isten. Szó szerint viszolygok attól, hogy valaki személy szerint engem lásson, akarjon látni ebben a történetben. Egy valamit viszont nagyon szeretnék: hitelesen és szeretettel Istenre mutatni.

Lőrincz Sándor

 

 

2019-01-31

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks