Jelek vonzásában

Orvosnak készült, végül a művészi pályát választotta. Megtanult hegeszteni, csellózni és szaxofonozni is, csakhogy szerepeit még hitelesebben játssza. Szerepelt Oscar-díjas filmben. Az elsők között vehette át a Magyar Filmakadémia életműdíját. Színházi alakításainak száma száznál is több. Családról, színházról, templomi élményekről, az elengedés fájdalmáról, különleges szerepekről, megélt csodákról és szeretetről mesélt. Bánsági Ildikóval, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel, Magyarország Érdemes és Kiváló Művészével, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával beszélgettünk.

 

– Olvastam, hogy pályakezdőként önbizalomhiánnyal küzdött. Ez igaz?

Igen és még a mai napig is így van. Önmarcangoló, önelemző típus vagyok, de ennek inkább előnyeit érzem, mintsem hátrányait. Úgy hiszem, hogy mindig lehet és kell is fejlődni. Nemcsak szakmailag, emberileg is.

– A nagy döntések előtt is sokat vívódik?

Igen, de egész életemben kaptam jeleket, amelyek megerősítettek abban, hogy semmi sem történik véletlenül az életünkben. Hiszek Istenben. Ettől függetlenül még ma is sokszor eltűnődöm azon, hogy mi az életünk értelme. Mit tudok adni és mondani az embereknek a hivatásommal? Ma még itt vagyunk, és holnap? Ez csak egy pitypang élet itt földön. Ahogy a vers is mondja, „a világra megszületni gyönyörű, a világban élni nagyszerű, a világot elhagyni csodaszép…” Számomra a hit erőforrás, s ebben egykori lelki atyámmal, Peisch Ferenc szalézi szerzetessel való találkozásom csak még inkább megerősített. Nagyon szerettem a szentmiséit. Az óbudai szaléziak Segítő Szűz Mária Lelkészség templomába jártam. Ferenc atya igazi pásztor volt, aki humorával és szeretetével mindenkit megszólított. Már elköltözött ebből a földi világból, de tanítása és jósága a mai napig bennem él. A templom ma is fontos hely számomra. A béke forrása. Az óbudai Szent Péter és Pál-főplébánia áll hozzám a legközelebb. Ott voltam elsőáldozó és bérmálkozó. Jártam a közösségbe is, jó kapcsolatot ápoltam a helyi atyákkal. Máig felejthetetlen emlék számomra, mikor egy húsvétkor az egész családom részt vett a feltámadási szentmisén. Előttem a kép, ahogy az áldozáskor elöl megy a lányom, mögötte az édesanyám, utána a fiam, majd pedig én. Az ilyen pillanatokat csodaként élem meg. Másik meghatározó templomi élményem Grúziához köthető. Elmentem egy ősi orosz kis múzeumi faluba, Vladimir-Suzdalba. A domb tetején áll egy templom, ahová egyedül tértem be imádkozni. Ebben az isteni csendben egyszer csak felcsendült a nyolctagú grúz férfi kórus. Mintha a Jóisten szólt volna hozzám. Lent a völgyben pedig éppen esküvőt tartottak, tangóharmonika-muzsikával. Ez életemnek az egyik legmeghatározóbb lelki élménye.

– Édesapja magyar, édesanyja orosz származású. Kalandos találkozásuk máig mesébe illő történet…

Odáig klasszikus, hogy édesanyám szerelmes lett édesapámba. Onnantól indul a kaland, hogy mindez az orosz fronton történt. A hadifogolytáborban találkoztak, ahol anya ápolónő, apa pedig hadifogoly volt. Aztán rövidesen vége lett a háborúnak, megszűnt a tábor, a magyar katonák pedig hazaindultak. Édesapám ekkor azt mondta anyukámnak, hogy jöjjön utána. Leírta neki a címet: Magyarország–Budapest–Rákoscsaba–Újtelep–Kisvárdai utca 42. Édesanyám három nappal előbb érkezett, és már otthon várta aput. Soha többet nem ment vissza Oroszországba. Hát ilyen a szerelem!

A saját életében a szerelemnek kétszer is nekifutott…

Igen. Mindkettő szépen indult, de aztán valami átalakult. Lehet, hogy nem együtt változtunk… Lelkiismeretes típus vagyok. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz tulajdonság, de a másikban nem szeretem észrevenni a hibákat. Talán ez a helyes hozzáállás, viszont egy idő után, a sok kibeszéletlen sérelemmel egyedül maradtam. Az ember sokáig küzd, de egyszer eljut a végső pontig, amikor kimondja, hogy itt a vége. Egy kötelékből kilépni akkor is fájdalmas, ha utána jobb lesz. A bűntudat még sokáig tovább él az emberben. Biztosan megtettem mindent? Aztán mikor leteszi és elengedi a múlt fájdalmát, kezdődik egy új élet, amiben újra kell értelmeznie önmaga valóságát is.

Említette az elengedést. Hogyan viszonyul ma hozzá?

Az elengedést sok mindenre érthetjük, de azt hiszem, szeretteink elvesztése a legnagyobb dráma. Hosszú és fájdalmas lelki folyamat, még egy hittel élő ember számára is. Édesapám elköltözött már ebből a földi világból, de a halála előtt azt kértem tőle, hogy jelezzen, ha létezik még egy másik élet. A temetése napján, este álmomban hallottam egy szót, amit kisgyermekkoromban csak ő mondott nekem. Ez tudom, hogy jel volt tőle, amely megerősített abban, hogy minden rendben van. Azért az átmenet így is nagyon nehéz. Fontos, hogy az embernek legyen haláltudata, hiszen egyszer mindenki búcsúzik innen. Két nagy beavatás van az életünkben, a születés és a halál. Látszólag nem, de igazából mindkettőnél egyedül vagyunk. Ezért is kell rákészülni, csak ne lenne olyan nehéz…

A fájdalmak gyógyítására mindig van receptje?

Mindenre nincs. 1956 után a családom több tagja, köztünk a keresztapámék is Ausztráliában telepedtek le. Nagyon hiányzik, hogy nincs együtt a család. Mikor egy látogatás alkalmával a hosszú repülőút után hazaértem, sok mindent átértékeltem. Van abban valami igazság, hogy ha az ember felülről tudja nézni az életét, akkor eltörpül minden, ami addig fájdította a lelkét. Nemrég láttam egy aranyesőbokrot, ami egy szemétdomb kellős közepén hajtott ki. Gyönyörűen virágzik, és jól érzi magát ott, ahová született…

– Az aranyeső példája elfogadásra és alázatra is tanít. Fontos önnek az igazság kimondása?

Igen és törekszem kristálytisztán, de szeretettel elmondani a véleményemet nemcsak másoknak, hanem önmagamnak is. Utóbbi a nehezebb… Nemrég láttam az Aurora Borealis – Északi fény c. filmet, zseniális színészi alakításokkal. Törőcsik Mari legutolsó szerepében olyan mély színészetet láthatunk, amelyre csak ritkán van példa. Tiszta, egyszerű, letisztult. Semmi máz, semmi álarc. Önazonos minden mozdulata. Ide szeretnék egyszer én is eljutni.

– Évtizedek óta az egyik legfoglalkoztatottabb színésznő a színházban és a filmvásznon egyaránt. Játszott a Szindbád, a Fekete gyémántok, a Mephisto, a Bizalom c. nagysikerű filmekben és a sort még sokáig folytathatnánk. Emblematikus szerepein túl volt különleges a számára?

Igen, nem is egy! A Szerelmeim c. olasz zenés darab nagy kedvencem, amit Monica Vitti is kétszer eljátszott. A szerep kedvéért megtanultam szaxofonozni. De említhetném a Sok hűhó semmiért c. filmet, amiben harmóniumon játszottam. Ehhez jó előképzettség volt, hogy kilenc évig zongoráztam. Tanultam csellózni is, hogy a Találkozás Vénusszal c. filmben a Tannhäuser nyitányát hitelesen játszhassam. Ugyancsak a szakma miatt álltam be tíz napra hegesztőnek egy autóalkatrész-készítő üzembe. Később a Szikrázó lányokban, egy konzervgyári történetben kaptam szerepet, ezért magamtól jelentkeztem a Globus Konzervgyárba munkásnak. A hiteles színészetért nagyon sokat kell tenni, de amikor az ember valóban eggyé tud válni a szerepével, az kárpótol mindenért.

– Ez idő szerint a Nemzeti Színház tagja. Meglévő szerepei mellett, a nemrégiben nagy sikerrel bemutatott Örkény műben, a Macskajátékban, Gizát alakítja. A rendező ezt a szerepet, a pályájuk csúcsán lévő színművészek jutalomjátékának aposztrofálta…

Lehet, de én bevallom, tartottam ettől a szereptől. Intim tér, közel a közönség. Ami ennél is nehezebb, hogy az előadás egészében kerekesszékben ülök. Ez nagy kihívás számomra, mert az életben mozgékony ember vagyok. Sok fájdalmas dilemma felmerül az előadás során. „Azért szerettük egymást, mert mindig volt mit irigyelnünk a másiktól”– a két, egymástól távol élő testvér évtizedeken át tartó kapcsolata ezen a titokzatos mondaton alapul. Olykor megrázó, máskor pedig az örkényi humor sejlik fel a darabban. Szeretem játszani. Éppolyan ez az előadás, mint maga az élet.  

– Beszélgetésünk során mindvégig derűvel mesélt az életéről. Megtalálta a békéjét?

Igen. Megélhettem az igazi szeretetet, s úgy érzem ez a legtöbb, amit ember kaphat itt. Két gyermekemnek helyén az élete. Ma már az apró dolgokat is igyekszem észrevenni. Boldog vagyok, ha süt a nap. A patak partján lakom. Gondozom a kertemet. Vannak igaz barátaim. Egy hűséges kutyám, akit mindenhová viszek magammal. Hálát adok mindazért, amit idáig kaptam a Jóistentől. Amíg engedi, szeretnék még adni egy kis művészetet, vidámságot és szeretetet az embereknek.

Lonkay Márta

 

2020-03-08

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks