Furcsának tűnhet, ha türelmetlen, bosszankodó, indulatos megnyilvánulásainkban a szakralitást keressük, pedig ott van. Ha valaki gyalázkodik, átkozódik, szitkozódik, ne adj’ Isten káromkodik, azt mondjuk: szentségel.

„Szájba áldozás nincs!” Hatalmas táblával áll egy idősebb úr az áldoztató pap mellett a manilai Espiritu Santo-templomban, a Fülöp-szigeteki főváros egyik legszebb és legnagyobb szentélyében. Sok konzervatív lelkületű hívő nézi megdöbbenve. De a plébános tényleg senkinek sem teszi a nyelvére a szentostyát.

Sorsára hagyottságában is rendíthetetlen tanúként áll Pozsony legjelentősebb katolikus épületének, a koronázó templomnak a tőszomszédságában a Salvator gyógyszertár.

Ilyen egyszerű: „jónak lenni jó”, és már jönnek is a milliók! Leegyszerűsítve így kommentálhatnánk a közmédia utóbbi kampányát a Peter Cerny Alapítvány javára, mely koraszülött gyermekek mentésével foglalkozik. Ez valóban jó hír, hiszen a magyar embereknek van idejük, pénzük, szívük megosztani anyagi javaikat olyanokkal, akik tényleg rászorulnak.

1989 decemberében írtam e sorokat. Megbukott a kommunista diktatúra Romániában, és ez nemcsak az Erdélyből származókat hozta lázba, hanem minden jóérzésű embert. A szarvasiakat is. Számos teherautó indult el azon nyomban értékes rakományával a román határ felé. Sajnálatos módon az egyik sofőr Aradról már csak koporsóban térhetett vissza a családjához.