Az év első napjaiban a miniszterelnök új irodájától volt hangos a sajtó, de sehol nem találkoztam azzal, hogy „kolostorba vonult a miniszterelnök”. Pedig – ha nem is a megszokott értelemben, de – a hír igaz. Az egykori karmelita kolostor ad január eleje óta otthont a kormányfő munkahelyének.

Már azt gondoltam, hogy új fejlemények nélkül múlik el a 2018-as év, és megmaradunk a megemlékezések szintjén. Száz évvel ezelőtt fejeződött be az I. világháború. Ötven évvel ezelőttre, 1968-ra datáljuk az akkori nyugati, szilárdnak hitt társadalmi rendszer összeomlását a párizsi diáklázadásokból az egész világra átterjedő erőszakos tiltakozási hullám nyomán. Közép-Európában a prágai tavasz, a kommunizmus reformjának igénye volt érezhető.

A szilveszteri vigasság, a kapulopás még jóformán véget sem ért, amikor, mi, kisfiúk elindultunk újévet köszönteni. Ahogyan a kántálás, az újévi köszöntés is a fiúk kiváltsága mifelénk, a nádasmenti Türén. Azért valami kis különbség mégis van a két esemény között!

Verbita missziós szerzetesek kiemelkedő eseménye volt ebben az esztendőben a társaság általános rendi gyűlése, idegen szóval generális káptalanja, amit hatévente rendeznek.

Grétsy László, a nyelvművelés kiemelkedő alakja szerint a szenteskedő, vallásosságát fitogtató nő (személy) gúnyos megnevezése a szentfazék. Szinonimája a vakbuzgó (hitbuzgó), a bigott, és gyakran használják álszent értelemben is. Ez tehát a jelentése, ha e szavakat egybeírjuk.