Karácsonyvárás

Otthonainkba az adventi csend, reménykeltő nyugalma költözött. Közeleg az ünnep, várjuk Üdvözítőnk eljövetelét. Talán soha nem volt nagyobb szükségünk rá. A kíméletlen, rohanó világ taposómalmában, a szó legszorosabb értelmében nehezen tudunk megmaradni embernek.

 

Hitünk és Istenünk nélkül egyedül vagyunk, ezt hatványozottan érezzük, amikor csalódások érnek minket, vagy életünkből kimarad a legnagyobb kincs: a szeretet. Az advent alkalom arra, hogy a megtérés útjára lépjünk, hogy ehhez a bűnbánat által a kegyelmet megkapjuk. „Az úton járás művészetében nem az a fontos, hogy ne essünk el, hanem hogy ne maradjunk a földön”. Szeretet nélkül nincs élet – újra és újra megnyugodva tapasztaljuk, hogy Isten az önzetlen szeretet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a keresztfán halt meg értünk. Nem lehet meghálálni, csak megpróbálni köszönetet mondani, követni, cselekedeteink által bizonyítani, hogy megbékélünk Vele, önmagunkkal és másokkal, így győzve le a világ szennyét és szívva magunkba az összetartozás örömét.

A harang szentgyónásra, misére hív. Talán még van bennünk valami gyermeki. Imádkozunk. A gyertyák égnek az adventi koszorún, ahogy gyertyát gyújtunk karácsony csendes boldog éjjelén is, előbb a családban, majd tovább adva a hit és a remény fényét. Imát mondunk, nemcsak magunkért, hanem a szenvedőkért, a szegényekért, a magányosokért, a háború borzalmaiban élőkért, az árvákért, az idősekért, az ártatlan gyermekekért is. Isten áldását kérjük tetteinkre, életünkre békét. Imádkozunk, többször, mint egyébként, és ilyenkor, karácsony táján, mélyebben megélt hittel. Nem várunk csodát, csak erőt a hétköznapokhoz. „Az imádság nem varázslat, hanem az Atya, ölelő karjaira való ráhagyatkozás.”

Apró léptekkel, óvatosan haladunk az úton, amelyet Istennek tetsző útnak hiszünk, közben arra kérjük, adjon erőt eligazodni abban a forgatagban, amelyben sokszor nemkívánatos tapasztalatokat szerzünk. Fohászkodunk, hogy adjon bölcsességet nekünk ahhoz, hogy mindig fel tudjuk állítani a fontossági sorrendet, képesek legyünk mértéket tartani. Legyen erős szívünk, hogy meg tudjunk bocsájtani, ha megbántódunk, hogy képesek legyünk megélni úgy az örömet, mint a bánatot, el bírjuk fogadni a kudarcot, és általa növekedjünk. Kérjük, hogy töltsön belénk reményt, hogy maradéktalanul tudjunk hinni Istenben, de magunkban és embertársainkban is. Néha úgy érezzük, telítődik a pohár, megpattan bennünk a tűrőképesség, ezért kérjük, hogy adja meg hogy tevékenyek, de ne túlbuzgók legyünk, legyen türelmünk várni, és viselni az élet akadályait, a veszteséget, a szomorú napok bánatát, a magányt, a betegséget. A Miatyánkot, annak minden szavát, sorát lelkünk mélyén befogadva imádkozzuk. Legyen meg a Te akaratod – mondjuk hittel, majd hozzá tesszük: azt add, amire szükségem van, ne azt, amit én szeretnék.

Az Üdvözítő eljövetelekor örömet hoz, üdvösséget, megváltást, a feltámadás hajnalát. Nem a földi boldogságot ígéri, hanem az örök boldogságra hív, a legnagyobbra, ami bennünket érhet. Az ember tehet nagy dolgokat a földön, de nagy, aki a legkisebb a mennyek országában. Kérjük, hogy megújulva, örömteljesen, reményektől boldogan várjuk az időt, amikor Megváltónkkal találkozhatunk.

Legyen Istentől áldott a karácsonyunk!

Szilágyi Edit
Óbecse

 

2017-12-20
 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks