Képek a múltunkból

Meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállítását, amely a népszerű Fortepan digitális fotóarchívum anyagából mutat be egy több mint háromszáz darabos rendkívül gazdag és jól átgondolt válogatást. A tárlat szeptember 29-ig látogatható.

 

A ’fortepan’ szó az egykori váci Forte gyár által gyártott Fortepan negatív film elnevezése volt. Innen kapta a nevét az a közösségi fotógyűjtemény, ahol bármely felhasználó több mint százezer régi fényképet nézegethet és tölthet le ingyenesen, jó minőségben. A honlapot két magánszemély, Szepessy Ákos és Tamási Miklós indította el 2010 augusztusában ötezer fotóval. A két középiskolai osztálytárs még az 1980-as években barátaikkal hobbiként kezdte el gyűjtögetni a budapesti kerületekben lomtalanításkor kidobott és az ócskapiacokon talált régi fényképeket és negatívokat, melyek a gyűjteményük alapját képezték. A kezdeményezésükhöz támogatókat és önkénteseket találtak, s mára a honlapjukon (www.fortepan.hu) megjelenő képeket egy profi szerkesztőség válogatja. A múlt megőrzése sokakat vonzott, így azóta több száz család, amatőr és hivatásos fotós, illetve közgyűjtemény ajánlotta fel tartalmait a Fortepannak. A jelenleg száztízezernél is több fényképből álló képanyag többnyire 1900 és 1990 között készült felvételt tartalmaz, amelyekből közel nyolcvanezer online elérhető, letölthető és a forrás megjelölésével szabadon felhasználható. Ez az egyik nagy erőssége a Fortepannak, hogy nemcsak a közönség elé tárja kincseit, de szabad felhasználást is engedélyez neki.

És most végre kiállítás nyílt a háromszáz legizgalmasabb fényképből, melyek Magyarország XX. századi történelméhez viszik közelebb a látogatókat. Egy kép többet mond ezer szónál, és ezen a kiállításon valódi sétát tehetünk a múltban. Egy-egy arcról, egy-egy lakásbelsőről vagy romos utcaképről sokkal több információ árad a ma emberére, mint ha elolvasna ezernyi tankönyvet. Van valami ezeken a képeken, ami könyvekből nem tanulható. „Az adott kor, melyben készültek, sokféle módon, számos rétegben jelenik meg ezeken a képeken, de a hangsúlyt a gyűjtemény gerincét adó privát fotókon keresztül az átlagember nézőpontja és életeseményei kapják” – írja a kiállítás beköszönője.

Nem tudjuk pontosan a történetét az összes képnek, hisz a legtöbb esetben már nem ismertek a fotókon szereplő konkrét személyek és az egyes képek keletkezéstörténete is rejtély, mégis érzékelhető belőlük a korszellem. Járkálva egyik fotótól a másikig számtalanszor a néző képzeletére van bízva, hogy milyen történetet lát egy-egy fénykép mögé, és milyen érzéseket kutat az arcokon. Elmélyedve a kiállítás anyagában, meg-megállva egy-egy fotó előtt, nekem összességében az volt a benyomásom, amit mindig az idősebb generációtól hallok: „nem volt semmink, mégis boldogabbak voltunk, mint a mai fiatalok.” És ez valóban átsugárzik a fényképeken látott embereken.

A kiállítás válogatásába bekerült a Kádár-kori BRFK-helyszínelő fotóin megjelenő nyomor. Érdekes szeglet – különösen hölgyeknek – a régi húszforintos bankjegy hátulján lévő alak bemutatása, aki nem más, mint a bankóhoz modellt álló világbajnok magyar öttusázó, Hegedűs István. Kalandos históriája sokaknak az újdonság erejével hathat. Az egyik vitrin egy leégett fotóarchívum megmentésébe enged bepillantást. Mindemellett nagy hangsúlyt kap a második világháborúban szétlőtt, romos Budapest bemutatása. Az első pár terem – ahol az 1990 előtti fényképek láthatóak – az emberi életút stációi mentén követik egymást: először gyerekek, majd fiatalok, később felnőttek és végül idősek a főszereplők. Egy haditudósító szemével megnézhetjük a II. világháború frontjainak örömteli és kevésbé örömteli pillanatait. A vidéki élet idillje sem maradhat ki, ahol a szikrázó napsütésben egy asszony hűs limonádét kínál elegáns teraszán. A magyar holokauszt, az 1980-as évek diktatúráját nyögő Erdély, vagy egy első világháborús hadifogoly szibériai hétköznapjai sem maradnak ki a vizuális történetmesélésből. Nem mindennapi csemegét jelentenek a hidegháborús évek honvédelmi tartalmú ifjúsági sportjai. Nagyobb egységet alkotnak az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiben készült sztereofotók, a Sztálin-szobor 1956-os ledöntéséről készült képek, az 1970-80-as évek lázadó ifjúságát ábrázoló képi dokumentációk, valamint az ingázó munkásokról készült, betiltott fotók 1964-ből. Ezek történetét sok esetben kiegészítő tárgyak gazdagítják. Így foglal helyet Sztálin füle is a teremben.

A tárlat végén igen megható résszel zárul a látogatás. Beleolvashatunk a Fortepannak írt, sokszor megható olvasói levelekbe. Megdöbbentő érzés lehet, amiről az egyik levélíró beszámolt: a Fortepan gyűjteménye között a dédnagymamáját fedezte fel a régi boltjuk előtt állva. Én magam is kétszer néztem meg a kiállítást, mert keresztapám csak az első látogatás után hívta fel a figyelmemet rá, hogy rajta van az egyik kosárlabdázós képen. Nagy büszkeséggel mentem vissza, s merültem el újra a múltban. Akár rokonunk, akár ismerősnek ható alak, akár idegen van a képen, elmerengve a sokszor fekete-fehér képanyagon, úgy érezzük, mindez mi is vagyunk, s a szereplők mind rokonaink, hisz egy darab papíron a közös múlt hordozói.

„A tárlat egy évszázadnyi közös múltunkban kalandozva frissíti fel memóriánkat a közvetve-közvetlenül hozzánk kötődő emlékekről, pontosan úgy, ahogyan Rakovszky Zsuzsa fogalmaz Fortepan című verseskötetében: minden múlt a múltam” – olvasható a kiállítás honlapján.

Szökő Mária

 

2019-09-19

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks