Két kezem kezedben

Édesanyámnak

Két kezem kezedben:
kislányként
az öreg diófa árnyékában
lóbálva a lábam
a nyugágy-hintán
előre hátra lendületesen
mintha ettől
szálltunk volna tovább
képzeletben
az időkorlátokat szétfeszítve
pedig észrevétlen
Te ringattad csendben
mint a bölcsőmet korábban
amikor éjjelente
csendes árnyak lengtek
kopogtak az ablakon
pedig csak a szél mozgatta
kint a fákat ‒
megértettem
könnyek közé
befonva szavaid
hogy miért kell
vállalni a szenvedést
amikor nincsenek
nem lehettek miértek
csak a KISZ-titkár
technikatanárnő
és az igazgató vasszigora
ami meghatározta az iskolarendet
s a tanári kar kollektív szégyene
hogy rontom a statisztikát
mert egyedül csak én járok
hittanra misére
az osztályfőnök ki is akart dobni
az órájáról amikor
a dialektikus materializmus
elméleteit feszegette
Isten létezését tagadva  ‒
két hét múlva
ott zokogtam a sírjánál
mert tudtam
nemes lélek volt
s felkészületlenül érte
a halál

A kezem kezedbe fonódott
a hintában ülve
amikor jó tornászként
atlétikaversenyre készültem
s az új osztályfőnököm gúnyolt:
a térdeplésben leszek az első
mondta az osztálytársak
hahotájától kísérve
de már biztatni se kellett őket:
nevelődtek az új rend hívei
egy szőke lány különösen élvezte
a kegyetlenséget
50 fillérért akart összeveretni
ismeretlen fekete suhancokkal
s mint ólálkodó megfigyelő
mindig „vigyázott” rám
jelentéseket készített
‒ akkor még nem sejtettem:
vannak emberek
akik így nyerhetik el
napjaik értelmét

Két kezem kezedbe rejtettem:
a hintából
néztem a házunk előtt elhaladó
ismerős arcokat
akik mindig megcsodálták
a gyönyörű házat portát
a kis patakkal körbeölelt várat
a gyermekkori játékok erődjét
s szólnom sem kellett
a hallgatásból is megértetted
ha terheket cipeltem
Te erőt adtál ekkor is
hogy szikla lehessek
amit nem vehetnek be
az ellenség erői
olyan legyek mint Péter
Jónás fia Betszaidából
akire építette a Mester
az egyházát

Két kezed kezemben:
már nincs meg az öreg diófa
csak a helyét jelölő
betongyűrű
a friss színe el is válik
a régi lapoktól
a ház előtt is egyre több
idegen halad el:
még mindig megcsodálják
az otthonunk
a hinta is a régi
ugyanúgy ringat altat
csendben én hajtom már
az időkorlátokat szétfeszítve
kezembe rejtem kezedet
anyukám, gyöngyöm,
bevetted a gyógyszered?
ittál eleget?
többet kellene enned
hallod drága?
persze persze...
megint a szíved?
csak az idő miatt
az az oka
tudod a front ‒ nyugtatom
s csókolom az áldott kezet
újra kislányként hozzád bújva
a válladon fejem
megnyugszol
megnyugszom
a hintát már Te hajtod ringatod
akár régen a bölcsőmet
s én újra erős vagyok

Kelemen Erzsébet

 

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks