Látlelet rólunk

„Dicsértessék! Ugye, Ön a Béla testvér? Már nagyon vártuk! Ebédelt már?” Legtöbbször így kezdődtek találkozásaim a KÉSZ-csoportokkal május végén és június elején, amikor háromévente esedékes szabadságom során meglátogathattam őket, a KÉSZ-központ ajánlására. A Fülöp-szigeteken dolgozó katolikus missziós szerzetesként a misszió mai kihívásait mutattam be nekik.

 

A „misszió” igazi értelmében nemcsak az egyház anyagi és emberi erőforrásainak átcsoportosítása, hanem válasz korunk fő kihívására. Ezt manapság az álmaink (a „virtuális valóság”) és az életünk valóságos keretei (az „igazi valóság”) közötti ellentmondás jelenti, melyet a globalizáció gerjeszt. Elmagyaráztam, hogy nálunk, a Fülöp-szigeteken miképpen jelenik meg ez a kihívás, és próbáltam utalni arra is, hogy Magyarországon miképpen érezzük. Beszéltem a 2016-os Eucharisztikus Világkongresszusról (Cebu, Fülöp-szigetek). Felidéztem, mi hogyan készültünk fel és milyen tartós hatása volt az eseménynek. Bemutattam cebui munkámat az egyetemi oktatás terén és az állami gondozott gyermekek otthonában.

A látogatások során sok mindent tapasztaltam. Ezt szeretném megosztani, de nem tudományos elemzésként, hiszen a csoportoknak, illetve a plébániáknak csak kis részét látogathattam meg. Mégis, mivel valamennyi csoport megkapta a KÉSZ-központ ajánlását, talán nem véletlen, hogy közülük kik hívtak meg. Olyan közepes nagyságú városokba (Csorna, Győr, Gyöngyös, Tatabánya, Jászberény, Salgótarján, Nyíregyháza és Szolnok) kaptam meghívást, melyek az ország északi részén helyezkednek el, a Balaton–Debrecen vonaltól északra. Budapest fővárosból nem hívtak meg; bár amikor a budapesti Belvárosi Plébániatemplomban beszélhettem a misszióról, azt a lehetőséget a KÉSZ nyitotta meg előttem. Illetve találkoztam a kaposvári KÉSZ-csoporttal is, de nem ők voltak a meghívók, hanem a Kaposvári Egyházmegye. Különösen feltűnő számomra e sorban a korábban erősen kommunista városok, a „kis Moszkvák” fontossága: Tatabánya, Salgótarján és Szolnok, bár hagyományosan katolikus helyek (Csorna, Jászberény), és a felekezeti kiegyenlítettséget felmutató Nyíregyháza is megjelennek.

A legtöbb városban a KÉSZ-csoport helyi elnöke kezdeményezte a meghívást és hajtotta végre a szervező munkát. A csoportokban általában középkorú vagy annál idősebb emberekkel találkoztam, „ifjúsági tagozat” csak Nyíregyházán létezik. Felekezeti megoszlásban – az elnökök szerint – inkább csak katolikus tagok vannak. De Nyíregyházán a csoport nagy súlyt fektet arra, hogy minden keresztény felekezet részt vállaljon. Bár a meglátogatott csoportok létszáma nem nagy (50–150 fő), mégis szerepet játszanak a városok életében. „Több embert tudnak megmozgatni, mint a kisebbik kormánypárt” – mondotta a Kereszténydemokrata Néppárt egyik tisztviselője elismerőleg. Salgótarjánban a Trianoni Emlékünnepségre vittek el a KÉSZ tagjai, Jászberényben pedig lelkesen mutatták helytörténeti kiadványaikat. Gyöngyösön részt vállalnak egy egyházi múzeum életében. A KÉSZ igazi terepe azonban az egyházközségi élet.

„Debrecenből kerültem ide – mondja Felföldi László atya Nyíregyházán – egyetemi tanárok, orvosok, mérnökök közül. A plébániai életben sem lehet őket úgy kezelni, mint a többi híveket. Tudásuk nem zavaró tényező a plébános számára, hanem ha számítunk rájuk, nagymértékben segítik a plébánia működését.” Sok helyen azonban mind az atyák, mind a hívek úgy tekintenek a KÉSZ-csoportra, mint bármely más egyházközségi közösségre. „Van tíz-húsz aktív emberünk a plébánián, akik minden mozgalomba belépnek. A közösségek száma nagy, hiszen sok a jó kezdeményezés. De nem lehet ezt a tíz-húsz embert tovább terhelni azzal, hogy még egy mozgalomhoz csatlakozzanak” – céloznak a plébániák képviselői arra, hogy nehéz új tagokat toborozni. A kiút talán az lenne, ha a plébániai csoportokban nemcsak szociális kapcsolódási lehetőséget látnánk, vagy a hit ügye iránti lelkesedés kifejeződését, hanem világnézet-építési lehetőséget is.

Előadásaimon általában ott volt a KÉSZ-csoportok egyházi felelőse is, egy-egy atya. Ez rendkívül fontos tényező, hiszen a magyar hitélet a papokra, lelkészekre épít. (Kicsit ellentétben a Fülöp-szigetekkel, ahol a hívek nagyon sok mindent maguk szerveznek az egyházközségekben.) Győrben azonban, ahol nagyon aktív csoportélet folyik, nehezebb a helyzet. „A győri KÉSZ-nek nincs felelőse, de Pápai Lajos püspök úr már több mint húsz éve tagja a KÉSZ-nek. Számos teendője – korábban a püspöki, 2016 óta pedig számos egyéb papi szolgálata – miatt nem tud jelen lenni minden KÉSZ-rendezvényen. Van még egy kanonok, aki egészségi állapota miatt már nem tud eljönni. Minden első szombaton van egy rózsafüzér imádság, előtte szentmise, amit a bazilika mindenkori plébánosa tart. Ő már a negyedik a húsz éve elkezdődött engesztelő imák vezetésében. (Két atya meghalt, őt követte két másik plébános). Mindegyikükről el kell mondani, hogy teljességgel a szívükön viselték ezeket az engeszteléseket, sosem maradt el egy szombat sem a 20 év alatt. Zarándoklatokra korábban hívtam egy másik atyát, de ő is olyan elfoglalt, hogy már nincs ideje csoportokat vezetni. Beszéltünk erről, hogy sajnos elfogynak a papjaink, így egy-egy atyára több plébániai közösség ellátása hárul” – kommentálja a helyzetet Ottófi Rudolfné, a helyi csoport vezetője. A közepes nagyságú városokban dolgozó atyák valóban óriási feszültségben élnek, hogy sok tízezer lakost elláthassanak. Salgótarjánban például a két templom között ingázik a plébános és a káplán. Szolnokon éppen érkezésemkor búcsúztatták el a káplánt, és nem tudják, kapnak-e újat. A csoport szerint az ottani plébánost csak idősebb atyák segítik. Tatabányán egy szentszéki szolgálatban álló atya időnkénti hazalátogatása segít.

A KÉSZ igazából más, mint a többi plébániai mozgalom, hiszen komoly szervezettség áll mögötte. Az Aladár utcai központ szigorúan elszámoltatja a csoportot és az irodavezető naprakészen tudja, hogy hol mi történik. A JEL folyóiratot a tagok ismerik és olvassák. A csoportoknál működnek a tisztségek. Az ország közösségei ismerik egymást, különösen a kongresszusokról. Ezek az értelmiségiek, még ha ma nyugdíjasok is, aktívak (voltak) és sok munkahelyen hozzászoktak az anyagi és személyi erőforrások kezeléséhez, szervezéséhez. Viszont kevés nemzetközi kapcsolatot láttam, és a feltett kérdések sem a nemzetközi viszonyok iránti érdeklődésről számoltak be, pedig az én témám, a külföldi misszió, ezek kifejtésére alkalmat adott volna. Örültem, hogy a szolnoki KÉSZ-csoportnak jó kapcsolatai vannak egy ott élő Fülöp-szigeteki édesanyával.

Szinte minden csoportban beszélgettünk az egyházi iskolákról. A legtöbb KÉSZ-tag az iskolák átvételét missziós tényezőnek tekinti, de többekben felmerül a kérdés, hogy az a sok egyházi iskola miért nem erősíti a plébániákat vagy miért nem produkál több papi, szerzetesi hivatást. Sokan az állam intézkedését látják az egyházi iskolák szaporodó számában, és úgy gondolják, hogy az egyház túlvállalja magát. A plébániai hitoktatók, egyházi iskolák tanárai nem mindig tagjai a KÉSZ-nek. Fazakas Márton csornai premontrei apát azonban elmondta, hogy iskolájukban, a Szombathelyi Premontrei Gimnáziumban gondosan megválogatják az oda felvett tanárokat és diákokat. A nyíregyházi Szent Imre Gimnázium, egy újonnan alapított intézmény esetében az iskola és a plébánia közötti ellentétet jól oldja fel az a tény, hogy az iskola temploma plébániatemplomként is működik. Gyöngyösön a Kolping-iskola nagyon fontos szociális szerepet tölt be, a többi katolikus iskolák pedig sajátos profilt alakítottak ki (tánc, ének-zene). Ezek működtetéséhez a KÉSZ-tagok munkája erősen hozzájárul.

Nagyon mély benyomást keltettek bennem a magyar KÉSZ-csoportok. Több helyen olyan eszmecserékbe kezdtünk, melyeket jó lett volna folytatni. Sok beszélgetés maradt lezáratlanul a kérdéssel: „Béla testvér, és mikor is indul a vonat?” Szomorú volt, hogy sok befejezetlen párbeszéd után már sietni kellett a vasútállomásra, a buszmegállóba. „Három év múlva jövök!”

Talán sikerült valamit elérni e látogatások során azáltal, hogy nemcsak a Fülöp-szigetek helyzetéről beszéltem, hanem a tágabb értelemben vett misszió bemutatásával tükröt is tartottam a KÉSZ-tagok elé.

Lányi Béla SVD testvér
Fotó:belvarosiplebania.hu

 

 

2019-07-26

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks