Lelkek láncolata

Most, a román centenáriumi ünnepségek után eszembe jutott néhány gondolat. Sok szó esett már a Kós Károlyhoz (született Kosch) is köthető transzilvaniz-musról, mely Erdély érdekeinek érvényesítését céljául tűző politikai ideológia.

 

Az irodalomban olyan irányzat, amely az 1918 utáni Erdélyben a magyar szellemi élet megteremtését és intézményeinek kifejlesztését célozta. A megszületett művekben is „Erdély lelkét” kívánta a szépirodalom eszközeivel kifejezésre juttatni. Ideológiájának legtöbb tana beépült az erdélyi magyarság közösségtudatába – mondják a nagy és okos könyvek.

Kós Károly szerint „Ez az országrész külön históriai egység ezer esztendő óta, saját külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel. Az erdélyi embert minden vonatkozásban determinálja ez a föld. Van erdélyi psziché, amely nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is. Ezer esztendő alatt Erdély földjén megtörténik az a gyönyörű csuda, hogy három nép és három kultúra éli életét úgy egymás mellett, hogy mindhárom megőrzi – mert megőrizheti – a maga külön való egyéniségét, de amellett közös és minden környező néptől idegen és rokon néptől és kultúrától elütő karaktert is felvesz.”

Tavaszy Sándor szerint Erdély lelkét alig tudjuk racionálisan megragadni. Inkább éljük és érezzük, mintsem tudjuk és ismerjük. „Ott van ez a sajátos erdélyi lélek tekintetünkben, mosolyunkban, szavunkban, szívünk tiszta nemességében, ott van járásunkban, ott van minden idegszálunkban, mert itt, ezen a földön, ennek a históriájában, genius locijában lettünk azokká, amik vagyunk. S ha ilyen sajátos erdélyi szellem vagyunk, akkor nekünk magunknak kell kultúránkat is formálnunk, mert a mi számunkra kultúrát senki, még magyarországi testvéreink sem tudnak alkotni és adni.”

Nemrég Válaszúton jártunk, a mezőségi szórvány magyarság e nagyszerű szellemi centrumában. Beszélgetés közben rákérdeztem a házigazdára: „Hogyan éltétek túl a kétezres évek első évtizedében a határon túl élő magyar testvéreit megtagadó gyurcsányi időszakot?” „Nehezen – mondta –, hisz ugyan nem apadt el az anyaországi támogatás, de jócskán lecsökkent. Napi fizetési gondjaink voltak. De volt olyan román vállalkozó, aki hitelkeretet nyitott nekünk, hozta mindennap az élelmet, mi meg fizettünk, amikor tudtunk. Nem nézte, hogy magyar iskola vagyunk, csak azt, hogy erdélyi gyerekeket tanítunk, hogy olyan körülményeket biztosítunk nekik, melyek láttán még óvodás korúakat is ideadnak a szülők olyan családokból is, ahol talán csak az egyik dédnagymama volt magyar. Nem baj, hogy magyarul tanulnak, a családok, a szülők érzik, hogy védő szeretet, gondoskodás veszi körül aprócska gyerekeiket.”

Nos, nem hiszem, hogy a beszállító olvasta a transzilvanizmus műveit, de generációk óta ott, Mezőségen nőtt fel a családjának minden tagja. Zsigereiben volt az igazi erdélyiség, az emberség. Érző lelkek láncolata alakult ki, nemzetiségtől függetlenül.

Ez az a rövid kis történet, amit ilyenkor, ünnepkor el kell mondani. Olyan ünnepkor, ami az egyiknek piros betűs ünnep, a másiknak gyásznap. De attól a közös élet még megy tovább, s bizony mondom, békében telne-múlna, ha „Dél csillagai” és csatlósaik nem szítanák a gyűlölet előbb-utóbb őket is megperzselő lángját. Ki lángot vet, tüzet arat, pedig e mellett lehetne akár közösen melegedni is.

Pálmai Tamás

 

 

2018-12-11

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks