„A lét határozza meg a tudatot” – állította Marx és Engels. Ha a Maslow-piramisra gondolunk, némileg igazat adhatunk nekik, hiszen vannak alapvető szükségleteink, melyek merőben meghatározzák az érzéseinket és a gondolatainkat, vagyis a tudatunkat. A „mindennapi kenyér” nélkül, amely Luther szerint ételt, italt, ruházatot, hajlékot és kapcsolatokat jelent, bizony ellehetetlenülne az életünk.

A sátor-lét jelzi, hogy most itt vagyunk, de bármikor sátrat kell bontanunk és tovább kell mennünk. A mi otthonunk a mennyben van, amely nem is olyan távoli valóság, mint ahogy esetleg gondolnánk.

A zaj „kultúrájában” élünk. Szól a rádió, a tévé, nézzük a DVD-ket egymás után, amikor egy kis szabad időnk van, és rossz értelemben megfeledkezünk magunkról. Szép lassan elfelejtünk gondolkodni is.

Miután Jézus testét nagypénteken eltemették Arimateai József sírboltjába, egy nagy követ hengerítettek a barlang bejáratához. Vasárnap hajnalban pedig a kenethozó asszonyok csodálkozva azt látták, hogy ezt a követ valaki eltolta onnan.

A teremtett világ szépséges tájai közül kitűnnek a fejüket égbe emelő, méltóságteljes hegyek. Vannak köztük szerényen meghúzódók, s vannak kimagaslók, melyek felhőkbe burkolóznak. Egy bizonyos: mindegyik vonzza a szemet. „Tekintetem a hegyekre emelem” – mondja a zarándok Jeruzsálem felé ballagva.