Jézus a vacsora közben kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és egyszerű szavak kíséretében barátainak nyújtotta: Ez az én testem! Bármelyik szegletében is a világnak, ha a szentmisét ünneplik, minden egyes alkalommal megtörténik az átváltozás csodája: egy darab kenyérből Krisztus teste, a borból Krisztus vére lesz.

Miként a folyó két part között folyik, életünk is az innen és túl feszültségében telik. Az innen azt jelenti, hogy még nem értünk célba, hogy még úton vagyunk. Amikor megszülettünk, még mindenen innen voltunk, aztán elkezdődött a keresés, a másik, a túlsó part feltérképezése.

Egyik papismerősünk éppen ebédjét fogyasztotta egy étteremben, amikor hirtelen megállt mellette egy bőrdzsekis, motoros fiatalember, kezében a bukósisakjával, és látva a pap öltözékét, aki klerikusi gallért viselt, megkérdezte őt: „Ön ugye pap?”

Az irgalom felemel, gyógyít, utánunk jön, elénk siet. Ha befogadjuk az irgalmas Atyát, mi is az irgalom edényei lehetünk; különösen azok előtt, akiket szégyellünk, megvetünk. Leginkább a kiszolgáltatottak, a szenvedők, a peremre jutottak éhezik és szomjazzák az irgalmat, s Jézus azt szeretné, ha követői egyre közelebb kerülnének az irgalomhoz és a szenvedőkhöz.

Templomunk oltárán egy régi és szép, ezüstözött kereszt fekszik, ki tudja már mióta. A kereszt egyik oldalába a megfeszített Krisztus alakja van belegravírozva, a másik oldalán a feltámadt, dicsőséges Krisztus képe látható. Amikor a pap áldást ad ezzel a kereszttel, akkor a Megfeszítettet látja, a hívek pedig a Feltámadottat.