A karácsonyi forgatagban nem árt eltűnődni azon, hogy Mária egy barlangistálló homályos csendjébe rejtőzve hozta világra gyermekét, Isten egyszülöttjét. A fényárban úszó utcák, terek elkápráztatják a szemet, ezért nem árt egy percre megállni, és az igazi fény megszületésére várni.

Lemaradva a kor gyakorlatától, egészen idáig nem használtam GPS-t az autóvezetésnél. Az oka az volt, hogy sem okos telefonom nem volt, sem GPS az autóban, így térképpel, a rádió forgalomtájékoztatója alapján és a zsúfolt forgalommal küzdve vezettem az itt töltött több mint egy évtizedes missziós időszakom alatt a Los Angeles-i agglomeráció 27 különböző autópályáján.

Nehéz úgy írni erről az imaestről, hogy a giccs, a kólaautomata-, vagy az abrakadabra-hatás ne hangozzon ki belőle, mégis valami számomra nagyon hiteles dolgot szeretnék ajánlani az olvasóknak. A Rózsaeső imaest egy olyan, az ország több részén megrendezett esemény, ami megerősítheti az Isten-kapcsolatot és erőt, újabb lendületet adhat az előttünk álló évhez.

A hajlék, az otthon mindenekelőtt spirituális építmény, melynek nem csupán téglából épültek a falai, hanem bizalomból, ragaszkodásból és szeretetből. „Aki a felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja: Oltalmam és váram Istenem, akiben bízom.” (91. zsoltár)

„Az ősz haj a dicsőség koronája” – emlékeztet minket a Szentírás (Péld 16,31) az idős kor értékére. Egyre gyorsabbá váló világunkban sajnos az idősek a peremre szorulnak, pedig olyan kincseket hordoznak magukban, amelyeket csakis a korral járó tapasztalat és bölcsesség ad.