JEL újság

Lelkük épülését, hitük és öntudatuk megerősödését keresték

Esterházy János az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeiről

Molnár Imre2021.08.04

Esterházy János nagy lelkesedéssel készült az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra. Amikor a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője arról kérdezte (1937. december 25.), mi a véleménye az év legnagyobb katolikus eseményéről, Esterházy mindenekelőtt azt a tényt emelte ki, hogy a budapesti Eucharisztikus Világkongresszust az első magyar királynak, Szent Istvánnak az évében rendezik meg. Mindez – mint mondotta – különös elégtételt jelent „sorspróbálta nemzetünknek” a katolikus anyaszentegyház és a Szentatya részéről, melynek a vallási jelentőségen kívüli egyéb mély tanulságai is lesznek.  

Az egyéb tanúságok között Esterházy arra mutatott rá, hogy „a katolikus egyházban ismeretlen a híveknek osztályozása többségre és kisebbségre, mert az Egyházban minden hívő egyenlő és minden hívőnek egyaránt áll módjában élveznie mindazt, amit az Egyház bármi téren nyújt”. Véleménye szerint az államoknak is követnie kellene ezt a tanítást azért, hogy „a mai világnak egyik leginkább fájó sebe, a kisebbségi probléma” orvosolható legyen. További tanulságként arra mutatott rá, hogy a katolikus egyház szervezetében „a hierarchia ellenére eszményi demokrácia uralkodik”, hiszen az egyéni rátermettség alapján a legmélyebbről jövők is részesei lehetnek a legmagasabb egyházi tisztségeknek, függetlenül attól, hogy milyen családból származnak, s milyen anyanyelvi kultúrával rendelkeznek.

Tudatosította az olvasókban, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyben az akkori Európában is erősödő hitetlenség elleni küzdelem jegyében kerül megrendezésre. Az akkori kongresszus missziós célja ugyanis nemcsak az volt, hogy visszahódítsa az egyházba a közömbös és ateista társadalmi rétegeket, de a célok között természetesen ott szerepelt a bolsevik és náci „újpogányság” elleni tiltakozás is. Félig lengyelként bizonyára ugyanazt gondolta, amit August Hlond lengyel prímás mondott az 1938-as kongresszus egyik nyitó előadásában: „Magyarország Európa közepén továbbra is bástyaként áll őrt a kommunista és keresztényellenes tanok veszélyével szemben”. (Az idén szeptemberben sorra kerülő NEK is az „újpogányság” frontális támadása közepette kerül megrendezésre. Igaz, hogy napjainkban már nem barna és vörös színekben, hanem szivárványos álcában végzi romboló tevékenységét.)

Esterházy János, az Egyesült Magyar Párt ügyvezető igazgatójaként is nagy figyelmet szentelt az eucharisztikus kongresszus szlovenszkói és kárpátaljai körültekintő és elmélyült előkészületeinek, s hitét gyakorló keresztény, katolikus életével igyekezett maga is jó példával elöljárni. Rendszeres szentmise-résztvevőként vette magához az Eucharisztiát és közéleti aktivitását is a felebaráti szeretet gyakorlásaként fogta fel. Örömmel vállalta, hogy az egyik fő szervezője legyen Felvidéken az eucharisztikus kongresszuson részt vevő nagy létszámú zarándokcsoportnak. A korabeli adatokból tudható, hogy a legtöbb zarándok, mintegy nyolcezer fő épp a szomszédos Csehszlovákiából érkezett. Ezek túlnyomó többségét az ott élő magyar katolikus hívek alkották. A zarándoklatuk célját Esterházy abban látta, hogy: „Lelkünk épülését, hitünk és öntudatunk megerősödését fogjuk ott keresni, akik elzarándokolunk az Eucharisztikus Kongresszusra és Isten segítségével mindezeket meg is fogjuk találni”. A kongresszust megelőzően ő maga külön cikket is szentelt az eucharisztikus kongresszusnak, melyet a Prágai Magyar Hírlap 1937. május 23-i száma tett közzé címoldalán.

Molnár Imre

 

Esterházy János:

Megkondultak a kettős szentév harangjai

Magyarországon tegnap este megkondult az ország minden katolikus templomának valamennyi harangja. Ma az összes plébániatemplomban ünnepélyes istentisztelet keretében történik meg a kettős szentév kihirdetése Veni Sancteval és a közös püspökkari pásztorlevél fölolvasásával.

Magyarországnak a jövő évben kettős örömünnepe lesz: az eucharisztikus világkongresszus és Szent István halálának 900 éves jubileuma. A Szentatya rendkívül nagy bizalmának jele az, hogy Magyarországnak engedélyezte a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezését, amely a katolikus világegyház hódolata az Oltáriszentségben élő Krisztus előtt. A nagy megtiszteltetést a magyarországi katolikusság ki akarja érdemelni s a szentév is azt a célt szolgálja, hogy a magyar katolikus híveik egyeteme oly mélyreható lelki megújuláson menjen át, hogy méltán állhasson majd az odaérkező más nemzetek fiai mellé. Mint azt Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás főpásztori körlevelében mondja: »Nemcsak Magyarország lelki életének megújhodását várjuk, hanem tekintve Közép-Európában elfoglalt központi helyzetünket, a hívők nemzetközi frontjának megerősödését is a hitetlenség ellen folyó szörnyű küzdelemben. Tartsunk távol – így folytatja – kongresszusunktól minden olyan mozzanatot vagy politikai megnyilatkozást, ami az ide zarándokoló népek nemzeti érzését – bármily viszonyban legyünk is különben országukkal – legcsekélyebb mértékben is sérthetné. A nagy keresztény katolikus közösség tagjának kell hogy érezze magát itt mindenki, aggodalom nélkül jöhessenek és megelégedve távozhassanak vendégeink.«

A szomszédságunkban határainkon túl ezer meg ezer harangnak zúgása és kongása nem egyedül ezer meg ezer ottani magyar lelket ráz föl hétköznapjából, hanem áthat a lelkek rádióján mihozzánk is és megreszketteti a mi szíveinket is. A nagy ünnepi előkészületek, amelyek most Magyarországon teljes fölkészültséggel megindulnak, nem egyedül egyházi és liturgikus szempontból hatalmas jelentőségű események előfutárai, hanem – úgy érezzük – egyben magyar ünnepet is vezetnek be. És ebből a nagy magyar ünnepből részt kell kérnünk nekünk, itteni magyaroknak is. Ez ünnep kapcsán az a remény lebeg előttünk, hogy az a nagy lelki megmozdulás és lelki megújulás, amely most megindul, a kereszténység és katolicizmus lényegének megfelelően kell, hogy olyan belátásra vezessen, amely, ha ismer is kisebb népeket és nemzeteket, de ember és ember között az egyenlő kötelességek mellett nem ismer kisebb jogokat.

Maga a magyar bíboros-hercegprímás rámutat a magyarságnak Közép-Európában elfoglalt központi helyzetére. Ma már ezt a helyzetet senki sem fogja föl tisztán földrajzi szempontból. Ha figyelemmel kísértük a nagy brit birodalom világraszóló koronázási ünnepségeivel kapcsolatban legutóbb Londonban folytatott tanácskozásokat, ha azokból pozitív tények bekövetkezését még nem is szűrhetjük le, mégis megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a világ sorsának intézői egy megbékélt magyarságot, tehát teljes jogaikhoz juttatott magyar kisebbségeket is akarnak látni a dunai medencében, mert tisztában vannak azzal, hogy mindaddig nem megnyugtató Európa békéje, amíg bármely kisebbségnek jogos oka van az elégedetlenségre és panaszra.

Bizonyára fönnáll a logikai kapcsolat a sokhelyütt fennálló áldatlan állapotnak okai és aközött a hitetlenség, vallás- és egyházellenesség, anyagiasság, önzés, gyűlölködés és bosszúérzés között, amelyet ma világszerte állandóan tapasztalhatunk.

Viszont, ha mostan nem egy földi hatalom, hanem egy erkölcsi hatalom egy sorssújtotta, maroknyi kis nemzet útján akarja fölrázni a világ lelkiismeretét és akarja mindenütt előmozdítani a lelki megújulást, úgy bízva Istenben, lelkünk felemelésével nekünk is hozzá kell járulnunk magyar testvéreink magasztos ünnepéhez.

Kettős a szentév, mert az első magyar szent ünneplését is magában foglalja. Vallási ünnep lesz ez is és azért hinni szeretnők, hogy azokban a körökben, amelyek idegenkedve fogadnak minden hódolatot, amely a nagy s bölcs szent király irányában megnyilatkozik, ezúttal beleilleszkedni iparkodnak azok gondolatvilágába, akik nemzetük nagy szentjének ünneplésével senkit érinteni, még kevésbe bántani nem akarnak, hanem csak legbelső lelki szükségletüket elégítik ki.

Konduljanak meg tehát szíveink és lelkeink harangjai! Kongásuknak harmóniája erősítse a bárhol élő magyarok szellemi, érzésbeli, testvéri összetartását, de hirdesse a világ nagyjai és minden nemzet előtt is azt, hogy a magyar nemzet nemcsak részt kér minden lelki és szellemi megmozdulásból, de be is tudja tölteni az abban vállalt akármilyen nehéz feladatát: rendületlenül bízik a jövőben, mert az minden ellenkező látszat ellenére a hívő és krisztusimádó nemzeteké!

Megjelent a Prágai Magyar Hírlapban 1937. május 23-án.

 

 

 

2021-08-04

 

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Huszonnégy láb

Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket

Különös halászat

A víz úgy ringatta őket, mint anya az álmos gyermekét. Az ég lámpásai hunyorgó fényükkel beragyogták a csöndesen szundikáló, tükörsima tavat, amit ők csak Nagy Víznek neveztek maguk között. Ha lemegy a nap, kimegyünk a Nagy Vízre, szokták mondani egymásnak.

Legendák nyomában

Országjárásunkat most az Aranyosszék két patinás településén tett múltidéző és jövőt remélő vizitációval folytatjuk. Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében.
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!