Magyarok a magyarok nyomában Augsburgban

A stuttgarti Erasmus Akadémia buszkirándulása ez évben Augsburgba vezetett, az ősrégi délnémet városba, mely számos jelentős történelmi emlékkel büszkélkedhet. Magyar szempontból nekünk a Lech mezei csata emlékezetes. Szívesen felkerestünk volna egy emlékhelyet, de csak egy pár cinnfigurás jelenet található Königsbrunnban, Augsburgtól délre, és egy falfestmény a főtéren. Idegenvezetőnk Schultheis Éva volt.

 

A város műkincsei

Augsburg látványosságait a városháza előtti térről indulva kezdtük feldolgozni. A várost a rómaiak alapították Kr. e. 15-ben, nevét Augustus császárról kapta. Az ő emlékére emelték a főtéren látható szobrot a szökőkúttal. A városháza egy hatalmas reneszánsz remekmű, melyben megcsodálhattuk a híres díszes Arany Termet (Goldener Saal). A díszített mennyezet és körben a rengeteg arany díszítés egyszerűen elkápráztatott.

Régi utcákon és tereken sétáltunk, megcsodáltuk a város jellegzetes épületeit, díszes szökőkutait, hallhattunk fontos személyekről: Mozartról, a Fugger családról, Bertold Brechtről… 

A Fugger bankárcsalád nevéből származik a fukar szavunk, ami vámbérlőt jelentett. S mivel a vámszedők, jövedelembérlők kapzsi emberek voltak, a 19. század elejétől fösvény és zsugori értelemben kezdtük használni a fukar szót.

A Fuggerek szociális érzékenységéről tanúskodik azonban a világ legrégebbi, ma is működő szociális lakótelepe, ami tulajdonképpen egy kis város a városban. A fallal körülzárt, egységes képet mutató negyed kis házai 1521-ben épültek a város szegény katolikusainak. A mai napig az alapítólevélben bejegyzett feltételek szerint működik: a bérlőnek augsburginak és katolikusnak kell lennie, 1 gulden bérleti díjat kell fizetnie, ami átszámítva 0.88,- €, és napi három imát kell elmondania a Fugger család tagjainak lelki üdvéért. A Fuggerei lakója volt többek között a nagy zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart dédapja, amire emléktábla hívja fel a látogatók figyelmét.

A város egyik leghíresebb látványossága a székesegyház, amely román-gótikus stílusban épült a 11. században. Itt láthatók Németország legrégebbi eredeti festett ablakai, amelyek a prófétákat ábrázolják. A kripta a 10. századból való, s az oltárképek id. Hans Holbein alkotásai.

A székesegyház szomszédságában álló Szent Anna-templom valamikor karmelita kolostor volt, 1525 óta evangélikus templom. Martin Luther egy rövid ideig itt tartózkodott, itt fogalmazta meg gondolatait és vitatta meg az akkori teológusokkal. Sajnos nem született egyetértés. A templom bejáratánál erre kőtábla emlékeztet. Ebben a templomban található Lucas Cranach néhány értékes festménye is, és a Fugger család temetkezési kápolnája.

A St. Ulrich és Afra bazilika késő gótikus stílusban épült barokk hozzáadásokkal. Az evangélikus St. Ulrich-templom az előtérben áll. Egy csodálatos épületegyüttes, a vallási egyenlőség augsburgi szimbóluma, melyet időhiány miatt majdnem kihagytunk a programból. Megérte, hogy ha röviden is, de megcsodálhattuk. Itt található a két szent síremléke is. Szent Ulrich Augsburg püspöke volt. Részt vett a kor politikai eseményeiben, Ottó király legfontosabb délnémet híve és szövetségese volt. Így mikor a magyarok támadták Augsburgot, ő irányította a város védelmét is.

Az augsburgi csata

A város nevét hallva minden magyarnak a Lech mezei csata jut eszébe. Saját magunk akartuk felfedezni a helyszínen történelmünk e fájó eseményét. Még kiskamaszkorban kezembe került egy könyv csataleírásokkal. Ma is tisztán emlékszem a csata döntő pillanatainak leírására: a fővezér Bulcsú Lélt-Lehelt küldte a németek háta mögé támadni, ő pedig harcosaival kivárt félkaréjban állva. Nem sajnálta riválisát feláldozni. Túl sokat várt, és mikor végre támadott, már késő volt.

A gimnáziumi magyar és német tananyag részrehajlóan kezeli az 50 évig tartó rendszeres magyar-német, azaz nyugat-európai fegyveres harcokat. Nálunk a „kalandozás” enyhítő fogalma szerepel, a németeknél „rablás és pusztítás”. A történészek munkái sem mentesek a túlzásoktól, de meglepetésemre a mai napig jelennek meg könyvek, cikkek, doktormunkák, hozzászólások internetes fórumokon különösen a sok rejtélyt tartalmazó Lech mezei csatáról. A helyszín is eltoló­dott Augsburgtól nyugati irányba, ha csak az augusztus 10-i, kora reggeli fő összecsapásét keressük. Csak két eredeti forrással rendelkezünk a X. századból. A közvetlen szemtanú Gerhard augsburgi szerzetes és dómelöljáró 28 év múlva készítette el könyvét St. Ulrich püspök és várvédő életéről szentté avatása alkalmából. Csak közvetett szemtanú volt Viduking szász szerzetes, könyvét (A szászok története) néhány évvel a csata után állította össze. Szoros kapcsolatban állt az Ottó-dinasztiával. Helyismerete hiányos volt.

Mielőtt értékelnénk a csatatérkutatás mai állását, röviden az előzményeket tekintjük át. Magyar­ország a 10. században európai katonai nagyhatalom volt, és aktív külpolitikát folytatott. A pozsonyi csata (907) után 120 évig nem támadott meg minket senki. A kalandozások egyik célja lehetett, hogy erőszakos, támadó katonai fellépésünk eleve elriassza a szomszédos népeket újonnan szerzett szállásterületünk meghódításától. A 43 hadjáratból – diplomáciailag gondosan előkészítve – csak nyolc járt kudarccal. Bulcsú igen tapasztalt hadvezér volt, nevét mindenki ismerte Európában. Az évtizedekig tartó hadi fölény két tényező eredménye:

Az ország területén dupla annyi ló volt, mint Nyugat-Európában. A könnyűlovasság egy málha nélküli, gyorsan mozgó fegyvernem. Egy harcos 5 vagy több lovat vitt magával, nekik fű és víz kellett csak. Hatheti élelmet vitt, húsport, tejport, kölest és sót. Friss húst és gyümölcsöt szereztek.

A fő fegyver a reflexíj, vagy visszacsapó íj volt. Nem magyar találmány, de tökéletesre fejlesztették és gyártották. Hatása, lőtávolsága a háromszorosa a nyugati íjaknak, átüti a páncélt és páncélinget.

A 10. században német oldalon két híres király állt a Keleti-frank Birodalom élén: Madarász Henrik és fia, Ottó. Mindketten harcoltak a magyarok ellen, így jól ismerték az újra és újra bevetett magyar taktikát, a színlelt megfutamodást és lesállást. Megreformálták és kiépítették a védelmi rendszert, a „mély térben védekezést”. 955-re Ottónak sikerült felszámolni fiai lázadását és a német tartományok széthúzását. Egységes haddal lépett fel, a seregben ott voltak a svábok, a bajorok, a frankok, a szászok és a csehek. Bulcsú valószínűleg nem ismerte fel a közelgő veszélyt. 955 nyarán megindult a hét–tízezres sereg, hogy az erősen kiépített püspöki székhelyet, Augsburgot megostromolja és ezzel kikényszerítse, hogy Ottó felmentő serege megjelenjék.

Tekintsünk rá a térképre. A Lech és a Wertach folyók Augsburgtól északra egyesülnek. Egy har­madik kisebb patak, a Schmutter a nyugati oldalon tart észak felé. A széles síkságot keleten és nyu­gaton alacsony, erdős dombok kísérik, akkoriban nehezen járhatók (Rauher Forst). A tulajdonkép­peni Lech-mező a várostól délre szélesedik ki sík területté. Ez lenne ideális a magyar taktikához, és előnytelen a német páncélos sereg számára. Köztudott, hogy a csatatér megválasztása és a kezde­ményezés birtoklása a siker felét teszi ki. Hol volt a csatatér? Egy ütközet volt vagy napokig eltar­tott? A várost a magyarok csak pár napon át ostromolták, és nem sikerült bevenni.

Az irodalom több szép kivitelezésű skiccet, rajzot tartalmaz, de a seregek elhelyezése és mozgása az író fantáziáján alapul. Itt csak egy látványos ábrázolást mutatunk, tipikusan XX. századi rajz. Meglepő a fordított harcrend, a németek keletről támadnak, a magyarok nyugatról a Lech bal partjáról. Nemcsak meglepő, hanem valószínűtlen is, hogy a magyarok a visszavonulás lehetőségét elvetették volna. Hogy került Ottó serege a Lech jobb partjára? Máshol volt a csata? A Lech mező mint színtér csak a 16. századtól terjedt el az irodalomban. Az eredeti források csak a folyót említik, tehát a ma is szabatos elnevezés az Augsburgi csata.

Két modern alapmű minden továbbvezető igényt kielégít, mert majd hiánytalanul idézik és elemzik a megjelent irodalmat. Charles R. Bowlus, amerikai professzor könyve németül is megjelent (Die Schlacht auf dem Lechfeld, Thorbecke Verlag, 2012). Magyar szerzőtől igen tárgyilagosnak tartom Dr. Négyesi Lajos, katonatiszt, történész és csatatérkutató (sajnos csak magyarul) megjelent tanulmányát (Hadtörténeti Közlemények, 2003. 1. sz.). A két szerző egymástól függetlenül ugyanarra a területre, a Schmutter patak völgyébe helyezi a főseregek összecsapását. A fő eltérés csak abban van, hogy honnan érkeztek a németek Augsburg alá: Ulmból vagy Donauwörth környékéről? Az ábra Négyesi tanulmányából származik.

Bowlus szerint a jó magyar felderítés és egy hírközlő útján Bulcsú tudta, hogy Ottó a felmentő sereggel elindult Ulmból, és kb. tízezres seregével a nehezen járható dombos-erdős vidéken közeledik. Egy római kori út vezet itt át, a mai B10 vonalán. Éppen időben csatlakozni tudott hozzá „Vörös” Konrád, aki jelentős páncélos frank hadtesttel rendelkezik. Bulcsú a bevált taktikát alkalmazva Lélt a sereg harmadával az ellenség hátába küldi, Négyesi szerint északra, Bowlus szerint egy déli átfogó kerülőre, mélyen az erdőség nyugati szélére. A katona leírása ilyen kifejezéseket használ, mint zöm és martalék. A főerő (zöm) az erdő szélén Ottmarshausennél lesben áll és várja a martalék támadásának eredményét. A magyarok tényleg szétverik a cseheket és a segítségükre siető svábokat, és elfoglalják a tábort a málhával. Ottó Vörös Konrádot küldi hátra, aki megfutamítja a magyarokat, és visszatér a harcvonalba. Ma nem tudhatjuk, hogy mi volt a martalék feladata: hátbatámadás, zavarkeltés, vagy a szó jelentése értelmében áldozatként az ellenségnek a főerő csapdája elé csalogatása.

A főseregek összecsapásáról ennél is kevesebbet tudunk. Még egy árva nyílhegyet sem találtak sehol. Ottó bizonyára rohamot indított, de nem esztelenül a centrumban, hanem a szűkebb völgy adottságait kihasználva a szárnyakon is. Bulcsú magyar tanulmányok szerint szintén támadott, ha megkésve is, vagy legalább színlelte. A közelharcban a magyarok fegyverzete alulmúlta a németekét, csak fokosuk és rövid szablyájuk volt. Ha igaz, hogy eleredt az eső, sőt felhőszakadás volt, úgy a reflexíj használhatatlanná vált, a húrt le kellett engedni. Mindkét fél nagy veszteséget szenvedett, Vörös Konrád is elesett, nyíllövés érte. Dél felé a város falairól látták, hogy magyar lovasság vonul rendezett sorokban a Lech felé – írja Gerhard. Elképzelhető, hogy még döntetlenre állt a küzdelem. Ottó estére a városba érkezett, miután valószínűleg elfoglalta a magyar tábort és sok ezer lovat zsákmányolt.

A vereség a következő napokban lejátszódó utóharcok folyamán vált teljessé. A visszavonulóknak minden átkelőnél (Lech, Amper, Isar, Inn, Salzach, Traun) meg kellett küzdeniük az áradattal vagy az őrségekkel. A menekülőknek nem volt könnyű eljutni az Enns folyóig, az akkori államhatárig. A fővezérek kivégzése Regensburgban szokatlanul barbár aktus, normálisan nagy váltságdíj fejében kicserélték a foglyokat. Ottó tudatosan sértette meg az ősi magyar vallás temetkezési hagyományát. A törzsszövetség nem indított bosszúhadjáratot, mert ennél függetlenebbek voltak egymástól.

A németek nagy propagandát csináltak az augsburgi győzelmükből, egyházi és világi vonalon egyaránt. Ulrichot szentté avatták, Ottó pár év múlva a Német-római Birodalom első császára lett. Szerintük minden magyar harcos elpusztult, magyar tanulmányok alapján a fele hazaért.

Augsburg kultúrájával megtelt szívvel-fejjel hazafelé megálltunk a Rauher Forst szélén Ottmarshausen-Hammel határában, és egy kis mezőn felidéztük a régmúltat. Évek vagy évtizedek óta élünk Németországban, jól ismerjük egymás erényeit és gyengéit. Szívünk részrehajló, fejünk legyen tárgyilagos. Német és magyar honfitársaink küzdöttek itt bátran és sokan elestek. A történtek következményeként egyesült Németország és magyar földünk keresztény és Európa része lett – mondta Harmat László barátunk a helyszínen.

Egy csodálatos szép nap után, szerencsésen értünk vissza Stuttgartba. Miért volt jó ez a kirándulás? Azért, mert nagyon sok fontos történelmi eseményről hallhattunk, csodálatos helyeket láthattunk, sok élménnyel gyarapodtunk, és nem utolsó sorban ismerkedtünk, vagy a régi barátságot ápoltuk. Köszönet Pikulski Anna főszervezőnek.

Benedek Anikó – Benczúr-Ürmössy Gábor

 

 

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks