Megnyílt szemek

Gyermekkorom szívszorító emlékei közé tartozik a fehér bottal kopogtató, óvatosan araszoló, örökös sötétségben tapogatózó emberek látványa. Akkoriban vakoknak, ma látássérülteknek nevezzük azokat, akik sötét éjszakában élnek, akiknek hiába tündököl a nap. „Pedig édes a világosság, jó látni szemünkkel a napot”, ahogy a Prédikátor mondja.

 

Nehéz azoknak, akiknek nem adatott világosság, csak sötétség, akikre nappal is éjszaka borul. Jézus mélyen együtt érzett ezekkel az emberekkel, s ha tehette, segített is rajtuk, miként a vak Bartimeuson, akinek visszaadta a látását. Jó, hogy ma is munkálkodik a Lélek a látássérültekért, hogy akadálymentesen élhessenek, színházi előadást „nézhessenek”, sportolhassanak, magukról gondoskodhassanak, családot alapíthassanak. Ha rájuk gondolunk, nem elég hálát adnunk a világosságért, amelyben részünk lehet, meg kell vallanunk, hogy a mi látásunk sem igazán jó, sokszor csak nézünk, de nem látunk. „Láss, ne csak nézz” – énekelte valamikor az Illés együttes.

Vak vagy gyengén látó testvéreink sokkal érzékenyebbek nálunk, így jóval többet érzékelnek a világból, mint mi magunk. Annál is inkább, mivel „Igazán jól csak a szívével lát az ember, mert a lényeges dolgok a szemnek láthatatlanok” (Saint-Exupéry: A kis herceg). Valóban ahhoz, hogy igazán lássunk, meg kell nyílnia a szemünknek, megnyílt szemű emberekké kell lennünk. Csőlátásnak nevezzük azt a szűklátókörűséget, amely a valóságnak csak töredékét képes láttatni velünk. Ezzel szemben a holisztikus látás által nemcsak a rész, de az egész is látható. Akinek csőlátása van, az nem látja a fától az erdőt, vagyis elvész a részletekben. A megnyílt szemű ember a dolgoknak nemcsak a visszáját, de a színét, az értelmét is látja. „A világ Isten-szőtte szőnyeg, / Mi csak visszáját látjuk itt, / És néha – legszebb perceinkben – / A színéből is – valamit.” (Reményik Sándor).

A megnyílt szem nem csupán a tágra nyílt szembogarat jelenti, hanem spirituális látást, amely látja a láthatatlant is. Amikor Hágár Beérseba pusztájában bolyongva lemondott fia, Izmael életéről „Isten megnyitotta az asszony szemét, úgy hogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút. (Ter 21,19). Amikor Arám királya sereget küld Dótánba, hogy elfogják Elizeus prófétát, az megnyitja a szolgájának szemét mondván „Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! Hadd lássa, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk!”. „És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, s az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir 6,17). A megnyílt szemű emberek nemcsak azt látják, ami a szemük előtt van, de a nem látható dolgokról is meggyőződhetnek. „A hit pedig a remélt dolgok iránti bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11,1). Boldog, vagyis áldott emberek azok, akik nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban bíznak, mivel reménység van a szívükben. Ezért mondja Jézus Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel, boldogok akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,29)

Németh László szerint a „zsarnoki van” és a „szent lehet” feszültségében élünk. Kérdés, hogy mit látunk mindebből, csupán a könyörtelen valóságot vagy a reményteli lehetőséget is, amely az eljövendő új világ záloga lehet. Jeremiás látja jól a jelent, hogy Jeruzsálem elveszett, Babilon a markában szorongatja őket, de látja a jövendőt is, ezért ezt mondja: „Adjátok meg magatokat, ne harcoljatok tovább, vállaljátok a babiloni fogságot és élni fogtok, és egyszer majd visszatérhettek őseitek megszentelt földjére.” Cidkíjjá király azonban nem hallgat rá, porig rombolják a szent várost és benne a templomot. Jeremiás a romok fölött állva már az új templom vízióját látja, melyet majd fölépít a fogságból hazatérő nép. Hilkijá fia igazi próféta volt, látó, ahogy akkor nevezték a prófétákat, megnyílt szemű ember, mert látta a láthatatlant. „Azelőtt ezt mondták Izraelben, ha valaki elment Istent megkérdezni: Gyertek, menjünk el a látóhoz! Mert akit ma prófétának neveznek, azt régebben látónak hívták.” (1Sám 9,9).

A megnyílt szemek nemcsak nézni, de látni is engednek, meglátni azt is, ami a kulisszák mögött van, vagy amit a jövendő a köpenye alatt rejteget. Pál apostol a megtérése előtt csak Isten törvényét látta, és azt szolgálta minden erejével. Miután találkozik Jézussal a damaszkuszi úton, elsötétül előtte a világ, egy időre megvakul, s mire visszanyeri a látását, már nem a régi, már nem a törvény, hanem a kegyelem apostola. „És egyszerre mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott.” (ApCsel 9,18). Megnyílt a szeme Isten láthatatlan országának meglátására, ahol nem a törvényé, hanem a kegyelemé az utolsó szó. Mert a megnyílt szemű ember legfőbb jellemzője, hogy fölfedezi Isten lábnyomát ebben a világban, miként Zelk Zoltán is fölfedezte: „Sohase lép gyíkra, csigára, soha egy föltámadt fűszálra, de vétkeinket eltapossa, mert vétkeinket megbocsátja.”

Kegyetlen világban élünk, mely háborúktól, öldökléstől, önzéstől, hazugságtól és szeretetlenségtől szenved, mégis lépten-nyomon fölfedezhető benne Isten lábnyoma, a kegyelem. Hol mindenhol? – kérdezhetik gúnyosan a szkeptikusok. Nos, mindenhol e világban: barátságokban, szerelmekben, házasságokban, családokban, őszinte emberi kapcsolatokban, a nemzet és a haza iránti elköteleződésben, egy halálosan beteg kisgyermek megsegítésében. Mosolyokban és ölelésekben, sírásokban és nevetésekben, összeveszésekben és kibékülésekben, az esti lefekvésekben s a reggeli fölkelésekben, viharokban és szélcsendben, egyszóval mindenütt mindenben. Mert a teremtett világ, mely egyszerre szűkebb és tágabb otthonunk, a Teremtőnek nemcsak a lábnyomát, hanem a keze nyomát is magán viseli.

A megnyílt szemű ember ezt észreveszi, és rácsodálkozik Isten teremtett világára, a hatalmas hegyek sörényérre s a kicsi katicabogárra. Ehhez nem kell más, csak az, hogy véget érjen a rohanás, melynek legnagyobb átka a csőlátás. Kipróbálhatjuk, hogy mennyit látunk városunk utcáiból és házaiból, és kivel találkozunk, ha autóba ülünk, vagy ha gyalog közlekedünk. Természetesen az autózás is csőlátáshoz vezet, mivel mindvégig az útra kell figyelni, s a figyelmünket nem vonhatja el semmi. Ezzel szemben a holisztikusan látó, megnyílt szemek az egészet is látják, nemcsak a részeket. Azért kaptuk ajándékba a szemünk világát, hogy ne csak nézzünk, de lássunk is. Ehhez szemlélődésre, kontemplációra van szükség, ahogy a szerzetesek mondják.

A megnyílt szemű ember szemlélődik és a szemlélődő embernek megnyílik a szeme Isten lábnyomának és keze nyomának fölfedezésére. Az éjjeli égbolt, a csillagos égbolt szemlélése nemcsak elgyönyörködtet, de el is gondolkodtat, a teremtett világ szépségére és a Teremtő nagylelkűségére oktat. Déry Tibor a csillagos eget szemlélve így ír a naplójába: „Nézem a fénylő csillagokat, csodálom ragyogásukat, s nem tudom hogy kitől kérjek bocsánatot.” Isten lábnyoma és keze nyoma égen és földön egyaránt tetten érhető, a kegyelem és a szépség megtestesítője mindkettő. Bárhová fordulunk, mindkettővel találkozunk, mert e kettő, mint az ikrek, elválaszthatatlanok egymástól. Ezért a Biblia „gyöngyszemei”, legszebb történetei a kegyelem kiáradásáról, az irgalom túlcsordulásáról szólnak.

Ilyen „széphistória” az, amikor József megbocsájt a majdnem gyilkos testvéreinek Egyiptomban, Dávid király elesett lázadó fiának, Absolonnak, és az a bizonyos lágyszívű apa tékozló fiának. Ennél már csak az lehet megrendítőbb, amikor egy asszony drága kenettel keni meg Jézus lábát, amit előtte a könnyeivel öntözött, s a hajával törölt meg. Ezekben a gyöngyszemekben, gyönyörűséges történetekben Isten irgalmas szeretete ragyog föl a maga teljességében, teljes szépségében. Megnyílik a szemünk, ha ezekben a történetekben elmélyülünk, és észrevesszük szépségüket, ha megnyílt szemű emberekként olvassuk a Könyvek Könyvét, a Bibliánkat. Jézus megnyílt szemű ember volt, aki mindenütt mindenben fölfedezte Isten lábnyomát és keze munkáját. Látta a láthatatlant, Isten országát, annak dicsőségét, gazdagságát.

A doxa nemcsak dicsőséget, de fényt, ragyogást is jelent, amely benne testesült meg, valóban ő volt a világ világossága, ezért tudta meggyógyítani a vakokat, visszaadni a látásukat. „Jézus ezt mondta a jerikói vaknak: Láss! A hited megtartott. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent.” (Lk 18,42). Krisztus sokaknak megnyitotta a szemét, hogy megmutassa a világ Isten által szőtt szövetét, annak visszáját és színét. Általa mi is megnyílt szemű emberek lehetünk, akik nap mint nap gyönyörködhetünk a kegyelem ezernyi színében, szépségében, ha hadat üzenünk a megszokásnak. Ha nyitott szemmel járunk, meglátjuk Őszapó aranyló kincseit, gyermekeink, unokáink tipegő-topogó lépteit, szeretteink arcának ismerősen kedves szép vonásait, otthonuk meghitt sarkait, kényeztető bútorait, a közel és távol varázslatait. A megnyílt szemek egyre nagyobb tágasságra vezetnek, múlt, jelen és jövendő általuk eggyé lesznek, mivel együtt látjuk őket, a részt és az egészt. Meglátjuk az Isten-szőtte szőnyeg, a világ igazi szépséges színét, mely magán viseli alkotója áldott kezének jegyét. A megnyílt szemek reménykedni segítenek, áthidalják a nehéz és kilátástalan élethelyzeteket.

Városunkban az idősek otthonával szemben van egy elhagyott, gazzal benőtt, törmelékkel s egy régi, rossz kúttal árválkodó telek. Mindig elszomorított a látványa, ezért igyekeztem mielőbb másfelé fordítani a tekintetemet, mígnem egyszer észrevettem a közepén egy darabka Mennyországot, egy viruló rózsabokrot. Sokáig nem láttam meg ezt a tündöklő csodát, mely hadat üzent a romlásnak és a pusztulásnak. Mivel megnyílt a szemem, megnyitotta a kegyelem, újra meg újra elgyönyörködöm a teremtés fényűző szépségében, ennek a rózsabokornak az enyészet fölött aratott győzelmében.

Simon István
lelkész

 

 

2019-10-30

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks