Metszés

Nálamnál jóval bölcsebb ember írását olvastam nemrég. Jim Mathis elmélkedett benne az élet dolgairól, az ember sorsáról. Története szerint eljött életében az idő, amikor úgy érezte: váltani kell.

 

Sokáig volt két kamarának is tagja. Akikkel ebben az időszakban kapcsolatba került, nagy segítségére voltak a személyes fejlődése terén, ám egyszer csak nehéz döntést hozott: megszüntette a tagságát. Majd lemondott olyan tevékenységekről is, amelyek ugyan nagyon pozitívak és felemelőek voltak, de zsigeri késztetést érzett, hogy átadja a helyét másoknak, fiatalabbaknak. Követte az alapelvet, mely szerint nem végezhetsz egyszerre mindent. Valójában, ha jól akarod csinálni, csak néhány dologgal tudsz foglalkozni.

Most őt idézem: „Ez a megközelítés a mindennapokra lefordítva hasonlít néhány növény fejlődéséhez. Ilyen például a szőlő. Néha vissza kell metszeni az öreg, elhaló ágakat, máskor az új hajtásokat kell segíteni ahhoz, hogy gyümölcsözők legyenek. Ezt az alapelvet alkalmazva az emberi törekvésekre úgy is nevezhetjük, hogy határvonalat húzunk. Ezek adnak teret a növekedésnek. Ha mindig a teljes erőnkkel futunk, haladunk előre, előbb-utóbb a kimerültségtől összeesünk, és már nem leszünk hatékonyak, vagy csak gyenge teljesítményt tudunk nyújtani.” Az Írás is példát ad erre: „Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.” Itt kifejezetten a lelki növekedésről van szó, de ez az elv minden életterületre vonatkozik, függetlenül attól, hogy a munkahelyen vagyunk, családunkban vagy otthonunkban, vagy a közösségünkben tevékenykedünk.

Valóban nagy igazság, hogy senki emberfia nem lehet a legjobb mindenben. „Ahhoz, hogy bizonyos dolgokban kiemelkedjünk, szükség van arra, hogy hajlandóak legyünk az elengedésre. Így felfedezhetjük, hogy némely foglalatosságok, amelyeket korábban élveztünk és hasznosnak találtunk, már nem töltik be a céljukat és ideje továbblépni.” Ismét az Írást idézve: „Mert mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének. Megvan az ideje a rombolásnak, és megvan az ideje az építésnek.”

A történet írója szívemből beszélt. Magam is azon gondolkodtam – és teszek is ezek szerint –, hogy ideje változtatni a dolgokon. Ideje helyet adni a fiataloknak, a tetterősebbeknek, de anélkül, hogy légüres teret hagynánk magunk után. A váltást jól elő kell készíteni, az utódok kiválasztásában, célhoz érésükben, további munkájukban segíteni kell, hogy saját lelkünk nyugalma mellett a jövő sikereit se kockáztassuk. Vérbeli borászok példája nyomán, kik sokszor hátborzongatónak tetsző irgalmatlansággal metszenek a majdani minőség érdekében.

Elgondolkodtam azon is, miért ne tennénk fel a kérdést néhány helyi vagy országhatáron belüli, netán kívüli politikusnak is: „Ön azokat a tevékenységeket folytatja, amelyek a leggyümölcsözőbbek, amelyekhez a legjobban ért?” Mert kárt okozó apparatcsikokból, székébe ragadt pártkatonákból tán elég volt.

Pálmai Tamás

 

 

2019-08-28

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks